Sarkozy győzelmét jelzik a felmérések

Vágólapra másolva!
A magyar származású Nicolas Sarkozy győzelmét jelzik a francia elnökválasztáson a belga és svájci média által kiszivárogtatott exit poll felmérések, Ségolene Royal szocialista jelölttel szemben. Az előzetes becslések szerint Sarkozy 53,5 míg Royal 46,5 százalékot kapott - az RTBF belga állami tévé szerint. Az MTI szerint Sarkozy hívei örömkiáltásokban törtek ki a hír hallatán. A voksolás este nyolc óráig tart. Eddig a szavazók 75 százaléka szavazott, amire 1965 óta nem volt példa. A rendőrség attól tart, hogy a választások miatt több száz autót gyújthatnak fel országszerte.
Vágólapra másolva!

A szavazatok több mint 53 százalékának megszerzésével Nicolas Sarkozy nyerte az elnökválasztást Franciaországban - állította vasárnap kora este, még jóval a 20 órai urnazárás előtt, exit pollokra hivatkozva az RTBF belga állami televízió. Hasonló prognózist adott ki a belga hírügynökség és több napilap is. Valamennyi azt állította, hogy a jobboldali jelölt kényelmes - 53-56 százalékos - győzelmet aratott a szocialista Ségolene Royallal szemben.

Franciaországban törvény tiltja, hogy előrejelzések jelenjenek meg a sajtóban a választási eredményekről az utolsó urnák zárása előtt. A szomszédos országokban azonban - egyebek között francia belügyi szervekre, illetve az urnáknál végzett közvetlen felmérésekre hivatkozva - kiszivárogtattak néhány becslést.

A magyar származású Sarkozy a voksolás előtti hivatalos felmérések szerint is favoritnak számított szocialista ellenfelével szemben. A belga sajtóban megjelent elemzések és politikai nyilatkozatok nagyobb része szintén őt látta volna szívesebben az elnöki székben Royallal szemben.

Kimagasló a részvételi arány

A választásra jogosultak közel 75,11 százaléka adta le vasárnap 17 óráig szavazatát, amire 1965 óta nem volt példa - közölte a francia belügyminisztérium. Az Ifop és a CSA közvélemény-kutatók becslései szerint összesen 86 százalék körüli lesz majd a részvételi arány. A két héttel ezelőtti első fordulóban a rekordméretűnek számító részvételi arány 83,77 százalékos volt. Összesen több mint 44,5 millió szavazásra jogosult francia állampolgárt várnak az urnákhoz.

A Le Figaro című napilap információ szerint egy átlagos hétvégén 140 gépkocsit gyújtanak fel országszerte, ennek többszörösére lehet ezen a vasárnapon számítani. A BBC szerint Párizsban, illetve a főváros bevándorlók lakta külső kerületeiben vasárnap 3 ezer rendőr lesz készenlétben. Minderre azért van szükség, mert többen attól tartanak, hogy a konzervatív Sarkozy győzelme esetén megismétlődhetnek a 2005-ös zavargások.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!