Versenyt futnak a sarki tortáért az olajéhes államok

Múlt héten azzal álltak elő az oroszok, hogy egy tenger alatti hátság miatt jelentős terület jár nekik az Északi Sarkvidéken. A gazdag ásványkinccsel és a jég olvadása miatt új hajózható útvonalakkal kecsegtető sarkvidéki tengeri területekért azonban más államok is sorban állnak már régóta. A korábbi próbálkozásokat nemzetközileg verték vissza, de újabban az ENSZ egyik bizottságától igényelni lehet a területek kibővítését. Az oroszok 2001-ben már beadtak egy ilyen igényt, de a bizottság előtt van a norvégoké is, és gőzerővel kutatnak a területfoglalás megalapozottságát alátámasztó bizonyítékok után a dánok és a kanadaiak is.

Oroszország a múlt héten bejelentette igényét az Északi Sarkvidék 1,2 millió négyzetkilométernyi területére. Az oroszok arra alapozzák ezt, hogy a Jeges-tenger mélységeiben húzódó Lomonoszov-hátság összeköttetésben áll a szibériai partvidék kontinentális talapzatával, így a részének tekinthető, vagyis ki lehet rá terjeszteni az orosz gazdasági fennhatóságot.

Nem ez az első alkalom, hogy Oroszország ilyen követeléssel áll elő, és nem is ők az elsők, akik igényt támasztanak az örök jég birodalmára. Kanada már 1925-ben bejelentette, hogy magáénak tekinti a nyugati hosszúság 60. és 141. foka által közrefogott területet egészen az Északi Sarkig. Ezt követően a norvégok, Grönland révén a dánok és az oroszok is hasonló igényekkel léptek fel. Sztálin állítólag 1945-ben egyszerűen húzott egy vonalat az északnyugati kikötővárostól, Murmanszktól az Északi sarkig, majd onnan egy másikat az északkeleten fekvő Csukcsföldig, és közölte, ezt a háromszöget orosz területnek tekinti.

Felszeletelt sark

Ez az úgynevezett körcikk alapelv, amelyre Kanada is hivatkozott annak idején, és amellyel előszeretettel támasztják alá az Északi Sarkvidék vizeit övező országok a térség feletti ellenőrzési jogukat. A körcikk alapelv lényege, hogy az érintett országok keleti és nyugati határaiktól egy-egy vonalat húznak a hosszúsági fokok mentén az Északi Sarkig, és az ezek által övezett térséget sajátjuknak tekintik. Ezt az alapelvet azonban szinte kizárólag az ezt alkalmazni tudó országok tekintik jogszerűnek, a többi állam - például a térségben Alaszka révén érdekelt Egyesült Államok - nem ismeri el.

A '90-es évektől azonban egy új, legális lehetőség is adódott az érintett országok számára, hogy kiterjesszék befolyásukat a hatalmas, jéggel borított területre. Az ENSZ kontinentális talapzatokkal foglalkozó egyik bizottságánál ugyanis igényelni lehet a területek bővítését. Erre az 1982-ben kidolgozott, 1994-ben életbe lépett UNCLOS (az ENSZ tengerjogi egyezménye) ad lehetőséget, az egyezmény ratifikálástól számítva az értinett országoknak tíz évük van arra, hogy kutatásokkal bizonyítsák: megalapozott a területi igény.

Kizárólagos jog a tengerfenékhez...

Az egyezmény értelmében a tengerparttal rendelkező államoknak partvonaluktól 12 tengeri mérföldig (22,2 kilométer) terjedő felségvizeiken kívül 200 tengeri mérföldre (370 kilométerre) terjedhet az úgynevezett kizárólagos gazdasági zónájuk (Exclusive Economic Zone - EEZ), amelyen belül szabadon termelhetik ki az óceánok javait: folytathatnak halászatot, aknázhatják ki az olaj- és gázmezőket. Ennél is fontosabb jelen esetben az egyezménynek az a része, amely korlátozásokkal ugyan de hasonló jogokat biztosít egy adott országnak a szárazföldjéhez kapcsolódó kontinentális talapzatuk területére is, amely gyakran messzebb nyúlik, mint a 200 mérföldes határ. Ennek a térségnek a bővítését ugyanakkor - tudományosan megfelelően alátámasztva - bármelyik érintett állam igényelheti.

A kontinentális talapzaton (a földrészek enyhe lejtésű, tengerrel fedett része, 200 méteres tengermélységig), amely az egyezmény értelmében legfeljebb 350 tengeri mérföldre (650 kilométer) terjedhet ki a partvonaltól, vagy 100 tengeri mérföldre (185 kilométer) egy 2500 méteres mélységben húzott virtuális vonaltól. Ezt - további korlátozásokkal - ugyancsak az adott ország kizárólagos gazdasági zónájának tekintik, ahol csak ő termelhet ki ásványkincseket és nem élő anyagokat a tengerfenék altalajából. Ezen a térségen és az EEZ-n ugyanakkor más országok járművei szabadon áthaladhatnak, és ha akarnak, tengeralatti kábeleket is lefektethetnek.

...és ami benne van

Első pillanatásra megmagyarázhatatlannak tűnik, hogy mi a vonzó az említett államok számára a barátságtalan térségben. Az oroszok által igényelt hatalmas,13 magyarországnyi terület mélységeiben fontos ásványkincset sejtenek, elsősorban energiahordozókat. Egyes becslések 10 milliárd tonnányi kőolajat és földgázt rejlik a mélyben. De a sokak által hivatkozási alapnak számító Lomonoszov-hátság kezdeténél - az Ob folyó torkolatától nem messze - például a közelmúltban tártak fel egy gázmezőt, amelynek kapacitását 3,2 trillió köbméternyire becsülik - mondta az [origo]-nak Kovács János, a Pécsi Tudományegyetem Földtani tanszékének adjunktusa, aki szerint ugyanakor ezen kívül más stratégiai ásványkincsekben (vas, nikkel, platina, gyémánt) is gazdag az itteni tengerfenék. Összehasonlításként: Magyarország évente 14 milliárd köbméter gázt használ, azaz a lelőhely tartaléka 228 millió évre lenne elegendő azonos gázfogyasztás mellett.

Kovács szerint azt már pár éve bebizonyították, hogy a Lomonoszov-hátság a szibériai ősmasszívum, az Angara része. Az északi Jeges-tengert 1500 kilométer hosszan kettévágó tengeralatti vonulat azonban csatlakozik Kanadához és Grönlandhoz is. Akár "híd is lehetne" - mondta a kutató a környező tengerfenékből 3000 méteres magasságba kiemelkedő, 50-200 kilométer között változó szélességű hátságról, így akár Kanada és Grönland révén Dánia is hivatkozhat ugyanarra, mint az oroszok.

Versenyfutás a sarki tortáért

Meg is teszik. Jóllehet az oroszok már 2001-ben előálltak ezzel, akkor hiába nyújtották be igényüket az ENSZ illetékes bizottságához, ott nem fogadták el, és az igény további tudományos alátámasztását írták elő nekik. Erre tíz évet kaptak 2002-ben, idei beszámolóik szerint 2009-re vágeznek a munkával.

Dánia és Kanada ugyanakkor maguk is gőzerővel dolgoznak azon, hogy az oroszokhoz hasonló érveléssel, ugyancsak a Lomonoszov-hátság segítségével bővítsék ki azt a területet, ahol tenger alatti ásáványkincs-kitermelést folytathatnak. Nekik 2013-ig kell ezt megtenniük. A dán kormány 2004-ben 150 millió koronát különített el az ezt célzó kutatásra, amelyhez Kanada is csatlakozott. A dán kutatók idén tavasszal már eredményre is jutottak, ezeket várhatóan szeptemberben publikálják. Norvégia 2006-ban nyújtotta be saját igényét a 200 mérföldes határ kitolására, elsősorban a Barents-tengeren, messze a Lomonoszov-hátságtól.

Az illetékes bizottság aprólékosan értékeli és mérlegeli ezeket az igényeket, és ha megalapozottnak találja rábólinthat a bekebelezésre. Nem valószínű ugyanakkor, hogy nemzetközi vitát vált ki a nyomulás, az említett egyezmény feltételei szerint ugyanis mindenkinek jut egy jó kis szelet a jeges sarki tortából.

Forrás: EPA

Új utak

Nem csak a tengerfenéken sejtett energiahordozó-mezők azonban azok, ami miatt fokozott az érdeklődés a térség iránt. A klímaváltozással járó felmelegedés nyomán ugyanis a sarki jég jelentős része elolvad, új hajózó útvonalakat nyitva. Tavaly ősszel például műholdas felvételek alapján az Európai Űrügynökség a Spitzbergáktól egészen az Északi Sarkig hajózható, újonnan megnyílt útvonalat fedezett fel, amin akár egy sima, nem jégtörő hajóval is el lehetett volna érni a Sarkot.

Feltehetően a jég várható olvadása az, ami miatt az USA vitában áll Kanadával az északnyugati átjáró miatt. Utóbbi saját, belföldi vizének tartja a területet, mivel az a fennhatósága alatt álló szigetek között helyezkedik el. Ezt az USA nem ismeri el, és rendszeresen cukkolja Kanadát azzal, hogy egy-egy jégtörője vagy (állítólag) tengerealattjárója külön értesítés nélkül hajózik át ezeken a vizeken. Kanada 2006-ban hivatalosan is megerősítette, hogy a területet beföldi vizeinek tekinti.