19 ezren még nem térhettek vissza otthonukba, mert még mindig lángol Kalifornia egy része. A napokon át tomboló tűzvihart az időnként hurrikánerejű Santa Ana nevű forró szél táplálta. A leginkább veszélyeztetett San Diego megyében magyarok is élnek, akik közül sokakat ki kellett telepíteni. Összesen 640 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, a menekülteknek stadionokat nyitottak meg, de ezrek kényszerültek ideiglenesen sátorba.
Bár az evakuáltak nagy része vasárnapra már hazatérhetett, 19 ezer embernek továbbra sem engedélyezik, hogy visszatérjen a lángoktól fenyegetett területen fekvő otthonába. Háromezer embert addig is ideiglenes szállásokon helyeztek el.
Öt perced van, hogy összeszedd magad
"A lakásom a San Diego külvárosának számító La Jolla-ban van, de a tűzvészkor pont egy barátomnál tartózkodtam Stonebridge városrészben. Egyik este a szomszéd dombok gerincén lehetett látni a tomboló tüzet" - írta Töttősi Attila. A lakás az evakuálási zónába esett, "de nem mentünk, mert úgy ítéltük meg, hogy még van időnk" - számolt be az eseményekről. "Viszont száraz volt minden, és a szél is erősen fújt, utólag bevallva kicsit bulinak éreztük akkor, de azért nem aludtunk nyugodtan".
Tűzvész esetén kétféle evakuálási zóna van - magyarázta a fociedzőként dolgozó férfi. Az egyik a "volunteer" zóna - amikor csak javasolják, hogy a zónában tartózkodók távozzanak -, a másik az "immediately" elnevezésű, azonnal kiürítendő terület, ahová a hatóság közvetlenül a tűz előtt érkezik szirénával, hangszóróval. "Akkor öt perced van, hogy összeszedd magad". Töttősi a kevésbé veszélyes zónában tartózkodott, amikor a tűz a közelbe ért, innen is elment azonban az ott lakók nyolcvan százaléka.
Fullasztó meleg
"Hétfő óta itthon ülünk zárt ablakokkal, nagyon rossz a levegő. Napközben még mindig 25-30 fok van" - írta az [origo]-nak Sari Gabriella, aki San Diego központjában lakik - ezt a városrészt nem kellett kiüríteni. "Csak maszkkal megyünk az utcára. Ajtók, ablakok zárva voltak, és sokáig nagyon fullasztó meleg volt" - számolt be Soós Szilvia is, aki hat éve él az Egyesült Államokban.
"Szívszorító látvány, amikor látod az anyát sírni a három hónapos asztmás gyermeke mellett. A riportert, aki a könnyeivel küszködve áll a saját házát látva leégni, mikor már akkora a tűz, hogy a tűzoltók sem tudják megállitani. A gyerekeket hallod, hogy haza szeretnének menni, de még nem lehet, vagy már nincs is hová" - írta a menekültekről a kutatóasszisztensként dolgozó magyar nő. "A hírcsatornák tele vannak sztorikkal, szerencsétlen emberekkel, családokkal... tényleg szomorú emberi sorsok, elvesztik mindenüket" - írta Töttősi Zoltán.
Megszokod, mint a villámlást
Csáki Zoltán húsz éve él Kaliforniában, az [origo]-nak azt mondta: az itteniek előbb-utóbb azért hozzászoknak a természeti katasztrófákhoz. "Itt olyan a földrengés, mint nálatok a villámlás" - fogalmazott. Csáki és felesége már visszatérhettek otthonukba, nem érte őket kár, de sok magyar barátjuk még nem tudja, mi lett a lakásával. A házát szerencsére a legtöbb ember bebiztosította, a biztosítók külön vonalat is létrehoztak a károsultaknak - mondta el a házaspár.
Mindenki segíteni akart
Soós Szilvia nem látott komolyan pánikba esett embereket. A területeket - írta - óráról órára jelölték ki evakuálásra, és szervezetten ment a kiürítés. "Az első menedékhelyek kijelölése után azok az emberek akik nem voltak veszélyben, elindultak étellel, itallal, takarókkal, tisztálkodószerekkel a menedékhelyekre. Rengeteg önkéntes volt. Az állatoknak, lovaknak, kutyáknak, macskáknak külön menedéket állitottak" - számolt be tapasztalatairól.
Csávás Szilvia szerint az amerikai hatóságok nagyon sok házat meg tudtak volna menteni, ha elfogadják az azonnal felajánlott segítséget, például a tengerészgyalogságét. Azonban ennek útjába állt az amerikai bürokrácia - vélte.