A Sztálinra esküt tevő Che Guevarát elfelejtették

Titkosrendőrséget szervezett, védte a kényszermunkatáborokat, Sztálinra esküdözött Che Guevara, ma mégis tisztalelkű forradalmárként emlékeznek rá sokan. Negyven éve ölték meg, de mítosza máig él, és híres fotója eggyé vált az elnyomás elleni radikális küzdelem eszméjével. A világszerte jól ismert arcélt azonban mára azok használták el leginkább, akik ellen reménytelenül küzdött: a kapitalista nagyvállalatok.

Saját magán kívül két ember okolható azzal, hogy Ernesto Che Guevarából, a kubai forradalom argentin származású emblematikus figurájából popkulturális ikon, ha úgy tetszik, globális superbrand lett: egy kubai fotográfus és egy ír képzőművész. A negyven éve, 1967. október 9-én az Andok előhegyei között, a kis Vallegrande közelében a CIA támogatását élvező bolíviai hadsereg által megölt gerillavezér szinte halálának pillanatában jelképpé vált.

A kapitalizmus, a konzervativizmus, a maradiság, a hidegháború ellen irányuló '68-as diákmozgalmak felkapták az igazságért, a világforradalomért küzdő gerilla elhíresült vörös-fekete, svájcisapkás, lobogó hajjal, szúrós tekintettel a jövőbe meredő képét. A képről süt a társadalmi igazságtalanságokkal szembeni felháborodás, és az, hogy a rajta szereplő jóképű forradalmár kész rendbe tenni a dolgokat - bármibe kerül is ez.

"Megtestesült kérlelhetetlenség"

A fotót 1960-ban készítette Alberto Korda kubai fotográfus egy havannai temetésen. A később divatfotósként is ismertté vált Korda "amikor meglátta lencséjén keresztül... megdöbbent Che arckifejezésén. Maga volt a megtestesült kérlelhetetlenség" - írja Jon Lee Anderson Che Guevaráról szóló könyvében. A kép azonban nem tetszett annak a kubai újságnak - a Revoluciónnak -, amelynek Korda akkor dolgozott. Hét évig nem is publikálták, de 67-es halála után eljutott egy ír művészhez, Jim Fitzpatrickhoz. Az akkor plakátokat készítő Fitzparick saját Flickr oldalán és egy interjúban fedte fel az elhíresült kontrasztos vörös-fekete alkotás megszületésének körülményeit.

E szerint Korda képét először a német Stern magazinban látta meg, és ennek alapján készített egy verziót pszichedelikus stílusban, de a későbbi kontrasztos vörös-fekete nagyobbat szólt. A művész először ismerősei útján terjesztette az alkotást, amelyből készült egy olajfestmény is - aminek valahol Kelet-Európában nyoma veszett -, és később valaki ezt felhasználva egy többszínű, Andy Warhol stílusú plakátot is készített. Az ír grafikus a napokban fedte fel azt, hogy elrejtette nevének kezdőbetűjét a képen: a jobb alsó sarokban Che vállán valóban kivehető egy F betű.

Az alkotást a 20. század legjellegzetesebb, legnagyobb hatású és legnagyobb számban sokszorosított képei közé sorolják. A '68-as lázadók még transzparensként lobogtatták az utcákon, de sok kollégium falán ma is ott díszeleg. Megszámlálhatatlan lázadó korszakát élő fiatal viselte, viseli pólóján, van, aki magára is tetováltatja, de készítettek képével díszített bögrét, öngyújtót, óvszert. A kép messze túlnőtte az egykori forradalmárt: nagyon gyakran ismételt motívummá vált, és sok szempontból kiüresedett a jelentése, miután a Che által annyira gyűlölt kapitalisták szövetségesei - a világvállalatok - kiaknázták a benne rejlő lehetőségeket - írja a The Scotsman.

Che-bikini és vodka

A Nike ügyesen kicserélte a svájcisapkán lévő vöröscsillagot saját emblémájára, piacra került Magnum Cherry Guevara névvel meggyes ízesítésű jégkrém, Madonna Cheként pózol American Life című CD-jének borítóján, Gisele Bündchen Che-bikiniben feszített a kifutón, Louis Vuitton 4500 dolláros Che Guevará-s táskát kreált. 2000-ben Korda pert is indított a Smirnoff chilis vodkájának reklámja miatt, amit Che sarló-kalapácsos képével hirdettek úgy, hogy a sarlót egy paprikára cserélték. A fotós hevesen kikelt az ellen, hogy a soha nem alkoholizáló, soha nem részegeskedő Che Guevarával italt hirdetnek. A fotós gyalázatosnak tartotta ezt, "soha nem lenne szabad összekapcsolni az ivást halhatatlan emlékével" - nyilatkozta.

A vodkahirdetés és Alberto Korda

A reklámszakemberek szerint viszont hallatlanul erős brandnek számít a karimzatikus, jóképű forradalmár arcmása, amely annyira azonosult a radikális eszmékkel, hogy aki meglátja, egyből erre gondol, anélkül, hogy bármit is tudna az emberről, akit ábrázol. Kritikusai is ezt szokták többek között kiemelni: a forradalom plakátfiújáról beszélnek, akinek sokan alig ismerik valódi énjét: azt a Chet, aki közreműködött például a Cseka (Sztálin titkosrendőrsége) kubai megfelelőjének megszervezésében, vagy épp azt a Che Guevarát, aki így beszélt a felállított kényszermunkatáborokról: "Csak azokat küldjük Guanahacabibesre, akikkel kapcsolatban nem vagyunk biztosak abban, hogy börtönbe kellene őket vinni... azokat, akik a forradalmi eszmék ellen követtek el kisebb-nagyobb bűnöket... nehéz munka, de nem brutálisan nehéz, inkább a munkakörülmények mostohák" - idézi Alvaro Vargas Llosa perui származású politikai elemző, az oaklandi Independent Institute munkatársa.

"Totalitárius terrorista"

Más kritikusai, például Robert Conquest hidegháborút kutató történész a huszadik századról szóló 1999-es könyvében "kamaszos forradalmi romantikáról" ír, mint "az egyik szerencsétlen csapásról, amelyre az emberi elme fogékony", és amely újra megmutatkozik "a totalitárius terrorista Che Guevara újjaéledő kultuszában". Conquest szerint Adam Watson egykori havannai brit nagykövet míg Fidel Castrót "barátságos vörösnek", addig Che Guevarát "hidegvérű képmutatónak" írta le. Che ellenfelei előszeretettel idézik ehhez hasonló gondolatait: "Átkeltem a United Fruit hatalmas birtokán. Még egyszer meggyőződtem arról, hogy menyire bűnösök a kapitalista polipok. Öreg Sztálin elvtársunk képe előtt esküszöm, nem nyugszom addig, amíg az ilyen kapitalista polipok el nem pusztulnak" - írta nagynénjének Costa Ricából.

Mások arra figyelmeztetnek, hogy hiába lett ő a kubai forradalom sikkes poszterfiúja, valójában egy szigorú fegyelmező volt, aki készen állt bármikor arra, hogy halálos ítéletet rendeljen el, vagy válogatott kemény büntetéseket szabjon ki az ellenszegülőkre. Az emberekre gyakran tekintett használati tárgyként, a Bolíviai napló-ban minden hónap végén hűvös értékelés olvasható többek között arról, melyik bajtársa milyen hasznára vált az ügynek, ki alkalmatlan a gerillaharcra vagy ki fejleszthető. Kritikusai felróják neki azt is, hogy a kubai rakétaválság idején hevesen szorgalmazta az atomtöltettel felszerelt rakéták elindítását.

Ugyanakkor kubai tevékenysége - sőt minden, forradalom utáni tette - sorra látványosan kudarcba fulladt: hiába lett a kubai nemzeti bank elnöke (állítólag véletlenül lett az, a kérdésre, hogy van-e közgazdász - economista -, felemelte a kezét, mert úgy értette, hogy kommunista), hiába tették meg utána iparügyi miniszternek, tevékenysége mindkét esetben komédiába torkollott. Kongói Mobutu-ellenes gerillaháborúja ugyancsak befuccsolt. "Karizmatikus dilettáns volt" - írja róla a The New York Observer egy 2003-as cikkében -, aki ugyanakkor előkelő társaságban foroghatott: drámai beszédeket mondott az ENSZ-ben ("Az ellenség könyörtelen gyűlölete egyre ösztökél, hatékony és szelektív hideg gyilkológéppé alakít minket" - idézik sokan), harmadik világbeli konferenciákra járt, titkos utazásokat tett országról országra, szerelmi ügyekbe, sötét üzelmekbe bonyolódott.

"Legteljesebb ember"

Sokakban azonban ennél jóval idealizáltabb kép él a forradalmárról. Dömény János nyugalmazott kubai nagykövet idén tavasszal a Népszabadságban védte meg az akkor az Ifjú Baloldal Che Guevaráról szóló konferenciája - amin Gyurcsány Ferenc kormányfő is megjelent - alkalmából sokak által támadott ikont. "Che egyetlen demokratikus országban, egyetlen demokratikusan megválasztott kormány ellen sem fogott fegyvert" - írta. Dömény szerint Che Guevara azért találta meg sok millió ember szívéhez az utat, mert szüntelenül küzdött a társadalom jobbá tételéért, és nem véletlenül függesztik ki a latin-amerikai szegények Krisztus képe mellé az övét.

A volt nagykövet szerint a forradalmár nem volt tömeggyilkos, és például a neki tulajdonított kényszermunkatáborba - ahol maga Dömény is járt - utaltak maguk dönthettek arról, hogy ott dolgoznak egy ideig és visszakerülnek munkahelyükre, vagy nem vállalják a fizikai munkát és elbocsátják őket. Dömény János Jean-Paul Sartre-t idézi, aki korunk "legteljesebb emberének" nevezte a forradalmárt.

"A mi romantikus nemzedékünk számára épp attól és akkor vált érdekessé, úgy egy-két évvel a halála előtt, amikor otthagyta a bankelnökséget, és bevette magát a dzsungelbe" - írta az [origo]-nak Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-felelőse, aki annak idején börtönbe is került egy a forradalmárról írt verse miatt. Ebben Haraszti a kommunista apparatcsikok Che Guevara elleni kifogásait parodizálta. 1969-es megjelenése után Harasztit nemcsak bezárták pár napra, de publikációs feketelistára is került. Harasztinak az volt még szimpatikus Che Guevarában, hogy életének ez a szakasza nem tetszett az akkori magyar hatalomnak, "számtalan fejtágítón óvták a követésétől a fiatalokat", mivel ez "akkor a nyugati ifjúsági ellenkultúrájába való bekapcsolódást jelentette" - írta az [origo]-nak e-mailben.

A bizonyíték

Che Guevarával egy helyi önkéntes végzett Bolíviában 1967. október 9-én, aki máig rejtve él. "Tudom, hogy azért jöttél, hogy megölj. Lőj, te gyáva, csak egy embert ölsz meg!" - ezek voltak állítólag a forradalmár utolsó szavai. Foglyulejtői gondosan lefényképezték a halott gerillát. A kép azonban csalódásukra nem elsősorban halálának bizonyítéka lett, hanem sokan párhuzamba állították Jézus Krisztus reneszánsz kori ábrázolásaival. "Olyan, mintha a halott Che Guevara ránézne gyilkosaira és megbocsátana nekik, világgá kürtölve, hogy aki egy eszméért hal meg, a szenvedés felett áll" - írja Jorge Castaneda életrajzában -, "...a mítosz nagyobb, mint a politika vagy az ideológia, még a történelem kegyetlen sodrásánál is erősebb".