Ahol véget ér a modern állam

Nyugati csillogás, közel-keleti félhomály, az Izraellel való konfliktust kerülő szunniták, harcias síiták, megosztott keresztények - Libanonban minden benne van, talán kicsit több is, mint amennyit egy 3,5 milliós ország elbír. Az egykor a Közel-Kelet büszkeségének számító ország újra válságos helyzetben van, a társadalom felekezetek, klánok és pillanatnyi politikai érdekek mentén töredezik apró részekre. A sikertörténetnek vége: a taxis kávét vedel, a ruhakereskedő Amerikát, a boltos pedig a Hezbollah segélyét várja - az [origo] tudósítója Libanonban.

"Ha így megy tovább, lehúzhatom a rolót" - mondja kiábrándultan Dzsamíl Saríf ruhakereskedő Bejrút legelegánsabb bevásárló utcájában, a csillogó-villogó kirakatairól híres Rue Hamrán. "Korábban csak Marks & Spencert lehetett nálam kapni. Ma én is Kínából hozom az árut. Nincs pénz a zsebekben. Tőlem Amerika gyarmatosíthatja az országot. Nekem mindegy. Csak a szírek ne jöjjenek vissza, és hagyjanak élni, kereskedni."

Az utóbbi egy-két évben a Kelet Svájcának vagy a Mediterráneum Gyöngyszemének is nevezett Libanon ismét a Közel-Kelet válsággócainak egyikévé vált. Az Amerika-barát kormány és a Szíria, illetve Irán által támogatott ellenzék közötti viszály a polgárháború szélére sodorta az országot.

A 2005-ös bejrúti tavasz, amikor Rafík al-Haríri exkormányfő meggyilkolása után a merénylettel vádolt Szíria a népi megmozdulások és a nemzetközi nyomás hatására kivonta csapatait az országból, rövid életűnek bizonyult. A szír katonák távozását belső nyugtalanság és robbantásos merényletek követték. A 2006 nyarán a Hezbollah síita militáns szervezet és Izrael között lezajlott háború elpusztította az ország infrastruktúráját. A szunnita, keresztény és drúz kormánykoalíció, illetve a Hezbollah vezette síita és keresztény ellenzék nem tud megegyezni, hogy ki kövesse a novemberben távozó Emile Lahud államfőt. A konfliktus azonban nem tisztán napi politiakai érdekekről szól. A két tábort különböző felekezetekhez és klánokhoz tartozó emberek képviselik, akik eltérő módon képzelik el Libanon identitását és jövőjét.

A nagy tengerparti városok többségében szunnita lakossága leginkább a kormányoldal mögött sorakozik fel. Nyugat-Bejrút, Szidón és Tripoli utcáin mindenhol a néhai Rafík al-Haríri és fia, a dinasztiát továbbvívő Szád mosolyog le ránk az olykor embernagyságú plakátokról. A libanoni szunniták, ellentétben a Közel-Kelet többi országában élő hittársaikkal, a Nyugat szövetségesei. Ők századok óta a kereskedésből élnek. Nem érdekük az állandó konfliktus Izraellel.

"Taxi, Sir! Taxi, Sir!" - kiáltja felém egy meglett korú férfi a Future Bar nevű bódé felől, nem messze Dzsamíl boltjától. "Nincs meló" - mondja Abu Számir szunnita taxisofőr. "Az emberek csak akkor mozdulnak ki otthonról, ha nagyon muszáj. Turisták pedig alig vannak. Úgyhogy egész nap itt ülünk a kollégákkal, és vedeljük a kávét." Abu Számirnak is elege van abból, hogy Libanon a "cionizmus elleni harc" első frontja legyen.

Lengeti az M16-ost

Az ország síita területei egészen mások. Dél-Bejrútban nyoma sincs a város kereskedőnegyedeire jellemző fényűzésnek. A palotákat össze-vissza egymás mellé épített tömbházak vagy betontéglából összetákolt viskók váltják fel. A transzparenseken a szunnita vezető, Haríri képmása helyett az iráni forradalom atyjának, Khomeini ajatollahnak a szigorú tekintetével találkozhatunk, vagy a Hezbollah feje, Haszan Naszrallah lengeti az M16-ost Izrael Dél-Libanonból való kivonulásának örömére.

A középkorú Ali házát lebombázták a tavaly nyári háború alatt. "A sokmilliárdos nemzetközi segélyekből én semmit nem kaptam, mert a Szenjóra (Libanon miniszterelnöke) mindet zsebre vágta. Az albérletemet a Hezbollah fizeti." Ali megélhetését is síita szervezet finanszírozza, mert a romok kis élelmiszerboltját is maguk alá temették. A síiták többségéhez hasonlóan ő is azt gondolja, hogy az ország függetlensége csak úgy garantálható, ha a Hezbollah rakétái állandóan fenyegetik Izraelt.

Libanon keresztény közössége, mely Kelet-Bejrútban, Bübloszban és a hegyvidéken van többségben, rendkívül megosztott. Vannak, akik a kormányoldalt támogatják, mások az ellenzék hívei. A két tábor közt akkora a szakadék, hogy sokan arról beszélnek, a Haríri klánnal szövetkező volt milíciaparancsnok, Szemír Dzsádzsá és a Hezbollahhal lepaktáló Michelle Aun tábornok jelentős fegyverarzenált halmozott fel. Készülnek az egymással való leszámolásra.

Az együttélés lehetetlen

A 25 éves Rami nemrég szerezte mérnöki diplomáját. Bejrút egyik keresztény kerületében, az Achrafijje negyedben lakik, és Szemír Dzsádzsá lelkes híve. "A Hezbollah célja az, hogy felborítsák a demográfiai egyensúlyt a síiták javára, majd kikiáltsák az iszlám köztársaságot. Csak úgy védekezhetünk ellenük, ha Libanon föderációvá alakul át, és minden felekezet elkülöníthet egy saját kantont." Ha csak teheti, kerüli a muszlim kerületeket. Szerinte akkora a kulturális szakadék köztük és a keresztények között, hogy az együttélés lehetetlen.

Az ugyancsak a húszas éveiben járó Naszíb nem osztja Rámi véleményét. "Mi keresztények is a Kelet részei vagyunk. Együtt kell élnünk a más vallásúakkal." Ő Aun tábornokot támogatja, aki a felekezetiség leépítését és a modern állam kiépítését tűzte zászlajára.

A libanoni társadalom különleges zárványát alkotó drúzok szinte teljes egészében a kormány mögött állnak. A libanoni populáció mintegy 6 százalékát kitevő, az iszlámból kiszakadt felekezet nagy része a Bejrúttól délre fekvő Súf-hegységben él a hat évszázados vezérfamília feje, Valid Dzsumblatt irányítása alatt. "A hezbollahosok csak tőlünk rettegnek" - mondja a harmincéves Szalah, Dzsumblatt testőre, miközben jobb kezében AK-47-esét szorongatja. "Van ott egy reptér a hegytetőn" - mutat a Súf vadregényes ormaira. "Ha balhé van, oda ömlik a fegyver az USA-ból." Szalah szeretné gyerekeit egy békés Libanonban felnevelni, ahonnan autópályák vezetnek mind Damaszkuszba, mind Jeruzsálembe.

Abdo Szád politológus, a Beirut Center For Research nevű kutatóintézet igazgatója szerint a legnagyobb gond, hogy nem létezik egységes libanoni társadalom. "Ebbe a kis államba különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek vannak összezárva, akik teljesen más világnézettel rendelkeznek. Emellett a politikai életet a társadalom egészét behálózó oligarcha klánok uralják. Amíg ez nem változik meg, modern államot nem lehet építeni."

Páll Zoltán - Libanon