Hollywood ereje - Bushwackaz a New Hampshire-i izgalmakról

Lew, a nyugdíjas légkondiszerelő tegnap azt mondta Mitt Romney gyűlésén, hogy neki ne a Tom Hanks mondja meg, hogy kire szavazzon. Ne Hollywood határozza meg, hogy kit válasszon meg elnöknek az amerikai nép. Lewnak nem volt igaza.

A New Hampshire-i első előválasztás bizonyos értelemben meglepetést okozott. Nem a republikánus oldalon. Ott bejött a papírforma, Mac is back, azaz John McCain arizonai szenátor elhozta az első helyet, Romney második helyre jött be, az evangelista keresztényekben gyengélkedő államban pedig Mike Huckabee harmadik lett. A libertárius Ron Paul és Rudy Giuliani nagyjából egálra jött ki, ami Paulnak siker, Rudynak bukta. Giuliani valószínűleg eltaktikázta magát.

Beszéljünk most a demokratákról! Az összes közvélemény-kutatás szerint Iowa után Barack Obama, Illinois állambéli szenátor jó tíz százalékpontot vert Hillary Rodham Clinton New York állambéli szenátorra, és ez még a tegnapi eredményekben is így volt. A New Hampshire-i előválasztást mégis Hillary Rodham Clinton nyerte, a demokrata szavazatok 39 százalékát hozta el, és mintegy ötezer szavazattal verte a 37 százalékos Barack Obamát. Hogyan lehetséges ez? Minden közvélemény-kutató komplett idióta lenne? Ezek a jólfizetett szakemberek teljesen figyelmen kívül hagytak volna valamilyen fontos faktort, társadalmi mélyáramot? Vagy produkált Hillary Clinton az utolsó napon valami olyat, mely kicsavarta a vezénylő buzogányt a nagy chicagói hadvezér kezéből?
A racionális szemlélő számára nem. Pedig.

Hillary a nőegyletben

Január 7-én Hillary Rodham Clinton - akit Iowa előtt sokan kritizáltak azzal, hogy az egykori Vaslady, Margaret Thatcher hozzá képest Teréz anya; nem válaszolt újságírói kérdésre, ha igen, a riporterek réme volt, s nem folytatom a hasonlatok sorát, mert az sok ízetlenkedésre adna alapot -, nos Hillary Rodham Clinton Portsmouthba látogatott, ahol a helyi nőegylet, vagy valami hasonló meghívására gyümölcstea-kortyolgatós, kandallótűz-fényű meghitt beszélgetés alakult ki nőtársakkal. Marianne Pernold-Young kérdésére először hajviseleti, majd életvezetési, belefáradási kérdések körül folyt a diskurzus, majd Hillary egyfajta ars politicát adott elő, hogy mi mindent is szeretne ő tenni ezért az országért. A volt First Lady hangja itt megbicsaklott, mintha szemét is furcsa fény futotta volna el. Mikor tegnap éjjel először láttam a Youtube-on, azt mondtam, ügyes, próbálkozik Hillary Clinton, de őszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy Baroness Münchhausent látjuk.

Obama-központ, Nashua

A Riverside sugárúton álló dél-nashuai középiskola előtt álló sor a moszkvai Vörös teret idézi, még a "ferdeszájú vén trotty", Leonyid Iljics Brezsnyev idejéből, csak az a sor a Mauzóleum előtt a múltról szólt, ez meg itten, ahogy a sok fiatal Barack-drukkert nézem, inkább a jövőről. A fiatalok, az első szavazók, a harminc alattiak négy éve otthon maradtak, nem asszisztáltak George W. Bush újraválasztásához, és John Kerryben sem látták meg a magas hőfokon oxidálódó kerozint. Fél nyolcra hirdették a kezdést, nyolctól beengedik az embereket, akikből hiányzik a csürhementalitás, tudják, ez Amerika, működik, előzetes regisztráció nélkül is be lehet majd jutni, csak ülőhely nem lesz.

Teli a tornacsarnok, nagy erőkkel képviselteti magát a világsajtó, mikor bejutunk, az első hír, hogy a szavazatok 3 százalékának az átszámolása után Hillary pont 3 százalékkal vezet. Negyed tíz után két perccel üdvrivalgás, a kivetítőn az MNBC közlése szerint 37-36 százalék a két jelöltre adott voksok aránya, John Edwards 17 százalékon áll, nem szólhat már bele a nagyok dolgába. Tight race (szoros verseny), meg too close to call (egyelőre eldönthetetlen), ezek a leggyakrabban ismételt kifejezések a kivetítőn, közben a republikánusoknál John McCain már a győzelmi beszédét mondja - ott ennyivel egyszerűbb és egyértelműbb volt a szavazatszámlálás. Jó egy óra még így telik, Hillary vezet, kicsivel, ha ez csökken, a tömeg üvölt, ha nő, pfujjol.

A változásra vártak (további képek itt)

Fired up - ready to go! Ez sokszor elhangzik, a szokásos Hope (Remény) meg Change (Változás) transzparensek mellett e mai este mottója a Change, We can believe in (Változás, amiben hihetünk). Elég hosszú, elég gyötrelmes a várakozás. Azért alig félmilliónyi szavazatot ne tartson má' ilyen sokáig összeszámolni. Persze a szavazatszám-közelség miatt nyilván mindenhol újraszámolnak többször is - ez itt most nem Florida 2000-ben. A kivetítőn a különböző településeket elemzik, melyik Hillaryé, melyik Obamáé. Úgy fél tizenegy magasságában Wolf Blitzer a CNN-ben bejelenti, hogy az Associated Press hírügynökség mérése szerint Clinton szenátor megnyerte a New Hampshire primaryt, ám ezt ő sem a maga, sem szűkebb hírszervezete nevében nem tudja még visszaigazolni.

10 óra 40-kor Blitzer a kivetítőn bejelenti, hogy Clinton szenátor nemsokára szólni fog a manchesteri kampányközpontban, amikor az Egyesült Államok Kongresszusának két képviselője érkezik a színpadra - sorry, a nevüket nem hallottam a nagy ordibálásban -, az ő feladatuk Obama szenátor felkonferálása. A hangulat fokozhatatlan, most már mindenki fennhangon kész elindulni, változni, reménykedni, s megérkezik a színpadra Michelle és Barack Obama. Integetnek, megcsókolják egymást, a szenátor szólásra kész. Lecsendesíti az ünneplőket, és gratulál Clinton szenátornak. Mivel a kivetítő közben elhalt, ebből tudja meg mindenki, hogy Hillary győzött.

Amerikában - mely minden multikulturalizmusa mellett azért alapvetően még őrzi az angolszász stílusjegyeket - nem szokás a jajveszékelés. "A remény nem vak optimizmus", ez Obama szenátor egyik kedvelt fordulata, most is elmondja, bár nem a beszéd elején. Fáradtabb a hangja, önuralommal győzi le rosszkedvét. Dicséri a nagy részvételt, dicséri Amerikát, mely változást akar egy sötét korszak után. Befejezni a háborút Irakban, hazahozni a katonákat, bevégezni az afganisztáni missziót, a nemzet fejezze ki háláját a veteránoknak, hogy a XXI. század új kihívásaira koncentrálhasson. Ezek közé tartozik a szabadulás az olaj zsarnokságából, a környezetrombolás megállítása, a szegénység felszámolása világszinten.

Meg tudjuk csinálni? Yes, we can! (Igen, meg tudjuk!) Ez a beszéd valószínüleg yes, we can-beszédként fog bevonulni a retorikatörténetbe, legalább tucatszor elmondta.

Obama nem hadfi, mint McCain, nem megy részletekbe. Obama nem bizniszmen, mint Romney, nem kezd gazdasági fejtegetésbe, Obama nem prédikátor, mint Huckabee, nem fejtegeti az isten-haza-család hármasegységét. És Obama, nem nő, mint Hillary Clinton, igaz Hillary sem használta ezt az érvet - egészen tegnapig. (Obama sajátlagossága viszont nem igényel magyarázatot, jól látszik a képernyőn. Nota bene Obama szinte soha nem említi explicite afroamerikai származását, ma is beszélt amerikai állampolgárságú latinókról, ázsiaiakról, de azt nem engedi meg magának, hogy a fekete ügyek szószólója legyen a kampányban, az visszaüthetne rá.)

Barbra Streisand homlokcsókja

Ezen a szinten - ne tévedjünk: a legmagasabb szintről beszélünk - egy politikus képzésének fontos eleme, hogy szónoki teljesítményét neurolingvisták és retorikai szakértők segítségével növelje, hogy legyen neki személyi trénere szociálpszichológiából, tömeglélektanból és Cipolla-tudományból, ugyanúgy mint fitnessből, közgazdaság- és hadtudományból, legyen stylistja, fordrásza, öltöztetője, beszédírója (inkább beszédírói), ésatöbbi. A tömeg, a közönség, "az emberek" hangulatának elkapása, adott esetben megfordítása benne van a munkakönyvi leírásában, a szakma része. És ennek vannak szakmai mesterfogásai, melyet leginkább színészek ismernek.

Megpendítette az érzelmi húrokat (további képek itt)

Most én nem mondom azt, hogy Hillary Rodham Clinton egy olyan érzelemmentes gépnő, mint a Kristinna Loken által megszemélyesített T-X (Terminatrix) névre hallgató szereplő a Termitánor3-ban (r: Jonathan Mostow; 2003), aki a cél érdekében bármilyen eszközt meg tud játszani adott esetben, de azt mondom, ha arról van szó, hogy Hillary, ebben az esetben neked most jól jöhet egy kis hangrecegtetés, a szemben megjelenő furcsa fény, és a tétova mozdulat, mely elmorzsol egy könnycseppet szemcsücsökben, akkor azt mondom, ha segítségre volna szükség, akkor a Clinton-család szükebb baráti körében vannak jópáran, akik ebben segíteni tudnak. Odaröppen Julia Roberts Taosból (Új-Mexikó) vagy Barbra Streisand Beverly Hillsből (Kalifornia), és megmutatja hogyan kell.

A CNN felmérése szerint Iowában csak a demokrata nők 30 százaléka szavazott csak Hillaryra (vö. az azt megelőző őrmester-viselkedéssel), míg egy január 8-i napközbeni felmérés szerint a New Hampshire-i demokrata asszonyoknak már 47 százaléka preferálta őt. (Vö. Portsmouth, nőegylet, gyümölcstea, elérzékenyedés.) Ez elég lehetett Obamával szemben a 3 százalékos előny elérésére. Nem biztos, hogy csak a sírós hang, az érzelmes húrok pengetése hozta el a gyózelmet Hillarynak, de hogy szerepe volt benne, az biztos.

És ezért nem volt Lewnak igaza, mikor Hollywood és a politika kapcsolatát volt elemzendő.

Nashua, New Hampshire, január 8.