Spiclik és drogkartellek ellen indított háborút Mexikó

Vágólapra másolva!
Háborús állapotok uralkodnak Mexikó határmenti városaiban, mivel a katonaság összehangolt akciókkal próbálja felszámolni a drogkartellek évtizedes hatalmát. Hajtóvadászat indult a bandavezérek, és a nekik dolgozó fegyveres szervezetek ellen is, azonban a bűnözőknek sokszor éppen a helyi rendőrök segítségével tudnak egérutat nyerni. Ezért a drogkartelleknek információkat szállító árulókra is vadásznak a rendőrök között.
Vágólapra másolva!

Valóságos háború zajlik a drogbandák és a hatóságok között Mexikóban a New York Times szerint. Katonai elitalakulatok lepték el a határmenti városokat, géppuskás autóval járőröznek az utcákon, miközben a levegőben vadászgépek cirkálnak. Az elmúlt két hétben ugyanis több halálos áldozata is volt a drogkartellek és a fegyveres erők összecsapásának a határhoz közeli városokban, például Rio Bravóban, és Tijuanában.

A helyi korrupt rendőrök évtizedek óta együttműködnek a bandákkal, amelyek egész városokat tartanak ellenőrzésük alatt, ezúttal viszont hajtóvadászat indult nemcsak a kartellek vezetői, de végrehajtóik ellen is. Ilyenek például az Öböl-kartellnek dolgozó Zeták. A 2006-ban megválasztott mexikói elnök, Felipe Calderón eddigi hivatali idejét szinte teljes egészében a drogbandák ellen harcnak szentelte, több ezer katonát, és szövetségi katonát mozgósított az akciókra.

Visszavágnak

A kartellek azonban nem adják fel, ellenállnak. Az elmúlt időszakban több mint húsz rendőrt, parancsnokot, illetve négy szövetségi ügynököt öltek meg, az egyik merényletben egyikük felesége, és gyermeke is életét vesztette. A hatóságok szerint ezek a támadások egyértelműen a bandatagok letartóztatásának megtorlásai voltak. Sőt, az erőszak már az Egyesült Államokra is átterjed: szombat reggel drogcsempészek a határnál megöltek egy amerikai határőrt, amikor megpróbálta feltartóztatni az autójukat.

A lap szerint csak hosszú távon fog kiderülni, lesz-e eredménye Calderón stratégiájának, hiszen legkeresettebb bandatagok közül sokan egérutat nyertek a helyi rendőrök segítségével. Ezért is hallani olyan véleményeket, hogy valójában szélmalomharcot vívnak egészen addig, amíg a rendőrségi körökből értesülnek a bandák az ellenük tervezett lépésekről. A hétvégén Nuevo Laredóban őrizetbe vettek négy helyi rendőrt és hét civilt azzal a gyanúval, hogy rendőrségi rádión keresztül informálták a Zetákat. A New York Times-nak egy szövetségi nyomozó azt nyilatkozta, hogy nem számíthatnak a helyi rendőrségre a bandák elleni küzdelemben.

Átállt kommandósokra építenek a bandák

A Texastól délre fekvő Tamaulipas államban elsősorban a Zeták uralmát akarják felszámolni, akikről úgy tartják, hogy az Öböl-kartell végrehajtói. Tagjaik állítólag egykor az USA-ban kaptak kommandós kiképzést mexikói kormánypénzen a drog elleni harcra, csak átálltak, azt azonban nem tudni, pontosan hányan vannak. Az Öböl-kartell tartja ellenőrzése alatt a Mexikói-öböltől a texasi határ felé tartó drogszállítmányokat. Csak ebben az államban tíz ellenőrző pontot építettek ki a legforgalmasabb autópályák mentén, és folyamatosan ellenőrzik az áthaladókat.

Az egyik szövetségi parancsnok szerint azonban a Zeták kiterjedt kémhálózatot tartanak fenn, a taxisofőrök, árusok, hivatalnokok, és rendőrségi dolgozók informálják őket mindenről. Így nem véletlen, hogy Zeták vezérének tartott Heriberto Lazcano az elmúlt pár hónap során többször is az utolsó pillanatban csúszott ki a katonák markából. Két másik nagyfőnököt sem sikerült elcsípni, ennek ellenére a november óta tartó hajtóvadászatban a banda 40 tagját már kézre kerítették.

Forrás: Getty Images

Hazugságvizsgálóval keresik a rendőrspicliket

Eközben a rendőrség soraiban is keresik az árulókat - írja a The New York Times, többek között poligráfos vizsgálattal próbálják kiszűrni, melyik rendőr működhet együtt a kartell-tagokkal. Drogtesztnek is alávetik a helyi rendőröket, és szemmel tartják anyagi viszonyaikat is.

A lap szerint - a háborúra emlékeztető állapotok ellenére - sokan örülnek az állami fellépésnek, mások viszont azt gondolják, reménytelen felszámolni a rendőrséggel összefonódott bandák uralmát. Egy név nélkül nyilatkozó mexikói megjegyezte, manapság nagyon nehéz Mexikóban élni, szerinte még Kolumbiában is jobb helyzet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!