"Nem lehetünk az egész világ ellen"

A szerbek nagyobb részének nem ér meg további erőszakot Koszovó ügye, vagy békés eszközökre esküsznek, vagy inkább lemondanának a korábbi tartományról, csak élhessenek normális életet, és végre utazhassanak. Koszovó Szerbia számára fontos érzelmi ügy - de a jövő talán fontosabb. Helyszíni riport.

Ha pozitív szimbolizmust keres az ember Belgrádban a durva erőszakba fulladt csütörtöki tüntetések másnapján, a legjobbat a belvárostól nem messzire lévő sportaréna közelében találja, ahol időnként koncerteket is szoktak rendezni. Az épületen kívüli kerítésen óriási plakát harsog, ezekkel most tele van a város, a kormány rakatta ki mindenhova, nemzeti színekben pompázik, rajta a felirat, cirill betűkkel: "Koszovó Szerbia".

A plakátot nem látni túl jól, hacsak nem áll hozzá egészen közel az ember, ugyanis eltakarja egy másik hirdetmény, amit szalagokkal feszítettek ki pont elé, úgy, hogy az úttestről csak azt látni. Erre annyi van írva, latin betűkkel: "Chris Rea - március 4". Az idősödő brit rocker hamarosan Belgrádban lép fel. A normális jövő pedig, amit többek között ezek a dolgok is jelképeznek, sok szerb számára talán ma már fontosabb, mint a Koszovó körüli nemzeti felzúdulás.

A csütörtöki tüntetéseken több mint százan megsérültek és egy ember meg is halt, a kiégett nagykövetségekről és boltokról, a szétvert McDonald's-ról nem is beszélve. A tömegben jelentős erőt képviseltek a radikálisok, ahogy a választásokon is jól szerepelnek, a nacionalista demokratákkal együtt.

Végre utazni akarnak

De ebben a háborúkba belefáradt országban minden futballhuligánra, ex-különítményesre és harciaskodó nacionalistára jut legalább egy ember, inkább több, akinek lehet, hogy fáj Koszovó elvesztése, lehet, hogy fel van háborodva az ottani szerb kisebbség siralmas helyzetén, de igazából unja már az egész felhajtást. Leginkább csak nyugodtan akar élni, pénzt keresni, és minél gyakrabban elutazni Európába hetekig tartó vízumhercehurca nélkül.

"Fáj, persze, hogy fáj. Koszovó a miénk és a miénk is marad, akárki él is ott. Pláne az albánok, akik, hiszen muszlimok, eleve radikálisabbak. Onnan származik a szerb nemzet, a vallás, az államiság, minden. De el kell fogadnunk, hogy ez történt" - mondja Vanja, egy húszéves lány egy trendi belvárosi kávézóban. "Harcolni fogunk Koszovóért, de nehogy azt hidd, hogy fegyverekkel. Máshogy is fel lehet hívni a világ figyelmét erre az igazságtalanságra, például a sporton keresztül". Vana profi szinkronúszó, és már tervezgeti, hogy a következő nemzetközi versenyen ezt az ügyet fogja zászlajára tűzni. Társa, Irena, aki a belgrádi amerikaifutball-csapat vezető cheerleaderje (vezérszurkolója), lelkesen bólogat. "Nem lehetünk az egész világ ellen" - mondja.

Kikiáltották a függetlenséget

Belgrádiakkal beszélgetve szembetűnő, hogy ugyan senki nem veszi könnyedén a koszovói függetlenség kikiáltását és a világ általi elismerését, nagyon sok ember, főleg a fiatalok számára igazából ez az egész nem olyan nagyon fontos. A közvélemény-kutatások szerint, noha van egy stabil 7-10 százalék, aki még a háborút is elfogadható eszköznek tartja Koszovó visszaszerzésére, a szerbek harmadát nem is foglalkoztatja a dolog.

"Koszovó? Nem érdekel. Ez az egész ország egy nagy trágyadomb egyébként is" - vonogatja a vállát a 22 éves Danijela, aki egy étteremben dolgozik. Amikor megkérdezem, elment-e a csütörtöki tüntetésre, dühös lesz. "Dehogy. Az csak egy rakás huligán volt, miattuk gondolja rólunk a világ, hogy állatok vagyunk". Danijelát sokkal jobban érdekli, hogy Szerbia mihamarabb csatlakozzon az EU-hoz, és így végre utazhasson. A legtöbb szerb fiatalhoz hasonlóan még soha életében nem volt külföldön, kivéve egyszer Szlovéniában, amikor még kicsi volt.

Erőszak nélküli küzdelem

"Mindenki szépen megnyugszik majd. Az emberek élni akarnak és boldogulni. Főképpen, ha végre kapunk valami tisztességes ajánlatot, rendes támogatást Európától. Persze ha ez nem történik meg, ha tovább mérgesednek a dolgok, ha nem tisztázódik mihamarabb, hogy mi lesz Koszovó szerbek lakta részével, az más. A szerb politikát nagyon nehéz elválasztani Koszovó kérdésétől, de tudja, a legtöbb ember azért jól meglenne nélküle" - mondja Sasa Markovic, egy prominens belgrádi újságíró.

A szerb politikai vezetésnek magának kell tudnia majd leválasztania a normális politizálást - ami az emberek többsége számára egy normális jövőt jelent az Európai Unión belül - Koszovó érzelmi kérdéséről. Ez kétségkívül nehéz lesz, hiszen az ügyben még mindig bőven van alkalom politikai pontszerzésre. Még a nyugatos Boris Tadic államelnök is azt mondta tegnap, hogy "Szerbia soha nem fogja elismerni Koszovót, soha nem fog lemondani területi egységéről". Hozzátette, hogy "de nem mondunk le az európai uniós tagságról sem".

Pár nappal ezelőtt elszabadultak az indulatok Belgrádban

A kettő együtt elvileg nem fog menni. A 19-ik századi etnikai és területi alapú nacionalizmust nehéz összeegyeztetni az európai integráció bizonyos fokig nemzetek feletti gondolatával. De a gyakorlatban a választások nem ilyen fekete-fehérek. Koszovó a szerbeknek szívügy, és nyilván évtizedekig tart majd, míg teljesen elpárolog a méreg, a frusztráció, az összes rossz érzés, ahogy Magyarország számára is évtizedekig tartott túllépni Trianonon (ha egyáltalán). De a lényeg nem ez, hanem az, hogy emellett lehet-e normálisan élni.

"Hogy harcolnék-e Koszovóért?" - kérdi széles vigyorral Dzsordzse, egy 21 éves diák, aki a belgrádi zeneakadémián tanul, és úgy véli, az albánok egyszerűen ellopták Koszovót azzal, hogy "csak úgy beköltöztek oda". "De harcolnék ám! És tudod, hogyan? Megtanulok rendesen trombitálni! Ez lesz az én harcom! Aztán majd az Isten megsegít. Lehet, hogy Koszovó kétszáz év múlva megint szerb lesz!".

Szlankó Bálint - Belgrád
Fotó: Vanik Zoltán, MTI