A boldogságot keresik a Mennydörgő Sárkány Földjén

Fél évszázada közelít apró lépésekkel a középkorból a modern világ felé Bhután. A Himalája csúcsai közt megbúvó apró királyság hétfőn átlépett egy igazi vízválasztót: bevezette a demokráciát. Bhután uralkodói három nemzedék óta fáradoznak azon, hogy elkerüljék Tibet sorsát, és úgy ugorjanak az információs korba, hogy megőrzik kultúrájukat és biztosítják alattvalóik boldogságát. Az idillikus képet csak egy folt csúfítja el: százezernyi jogfosztott menekült.

Nagy napra virradt 2008 március 24-én Bhután népe. A Himalája hétezer méteres csúcsai közt megbúvó, fél magyarországnyi állam történetében először alsóházi választásokat tartanak (a kisebb jelentőségű felsőház tagjait már korábban megválasztották), így a valaha elszigetelt abszolút monarchia végleg demokratikus országgá, alkotmányos királysággá válik. Ezzel teljesedik ki az évtizedek óta tartó nyitás és modernizáció, amely sokak szerint mintaértékű lehet az egész világ számára.

A bhutáni változásokat ugyanis nem valamiféle forradalmi mozgalom, vagy a nemzetközi pénzpiacok kényszerítették ki, hanem az ország vezetésének, mindenek előtt királyainak bölcs belátása. Az uralkodócsalád három generációja hatvan éve dolgozik azon, hogy úgy modernizálja Bhutánt, hogy közben megőrizze sajátos, buddhista gyökerű kultúráját, és biztosítsa a nép hosszú távú jólétét is.

A bhutániak valaha csak akkor találkoztak külföldiekkel, ha épp háborút vívtak a tibetiek, a mongolok majd a britek ellen. A 19. századig az elszigeteltség természetes volt, ám a 20. század elején az ország tudatosan választotta a bezárkózást. Lemondott még arról a jogáról is, hogy diplomáciai kapcsolatot tartson fenn a külvilággal: 1910-től a Brit Birodalomra, 1949-től az Indiai Köztársaságra bízta külügyei intézését. (Ez utóbbi szerződés egészen 2007-ig érvényben volt, bár az országot már 1971-ben felvették az ENSZ-be)

A helyzet csak az után kezdett változni, hogy 1952-ben Dzsigme Dordzse Vangcsuk király lépett a trónra. Az akkor még csak 24 éves uralkodó tanult a szomszédos Tibet példájából, amelyet egy évvel korábban rohant le a Kínai Népköztársaság. Bhután (1953-ban) eltörölte a rabszolgaságot, pénzügyi segítséget kért és kapott Indiától, és földreformot hajtott végre. Kisajátították és felosztották a parasztok közt a tíz hektárnál nagyobb (főleg kolostori) birtokokat, cserébe a szerzetesrendek járadékot kaptak az államtól.

Nemzeti összboldogság

A király erőfeszítései ellenére 1972-ben, amikor fia, Dzsigme Szingje Vangcsuk örökölte meg a trónt, Bhután még mindig sereghajtó volt a világ országainak rangsorában: hatalmas volt a csecsemőhalandóság, a lakosság nagyobb része pedig írástudatlan volt. Az óvatosan erősödő nyilvánosság bírálta a királyt, amiért alig nőtt a nemzeti össztermék (GNP), mire az uralkodó úgy reagált, hogy a gazdaságnál sokkal fontosabb a boldogság. Dzsigme Szingje ennek mérésére új mutatót is kitalált: a bruttó nemzeti boldogságot (GNH).

Még több fotóért klikk a képre!

Persze a boldogság hangsúlyozása nem csak marketingfogás, hanem egy olyan, fenntartható fejlődési modellt is jelent is, amely példaként szolgálhat sok más modernizálódó országnak. A kulcsszavak: fenntartható fejlődés, környezetvédelem, a kultúra megőrzése és a felelős kormányzás. Bhután úgy kíván a középkorból átlépni az információs korba (1999-ben engedélyezték a televíziót és az internetet is), hogy közben nem zsákmányolja ki a természetet és megóvja kultúráját a globalizációtól.

1998-ban a király elérkezettnek látta az időt a politikai reformok bevezetésére is. A végrehajtó hatalmat teljes egészében átadta a kormánynak, és lehetővé tette, hogy a nemzetgyűlés kétharmada büntetőeljárást indítson a mindenkori király ellen. Az új alkotmány 2005-ben fogadták el, majd népszavazás erősítette meg. lett ismert. 2006 végén a király kiírta a választásokat, és lemondott legidősebb fia, az Oxfordban tanult Dzsigme Kheszar Namgyel javára.

Fenntartható modell

Bhután évi ötezer főben korlátozza az országba beengedett turisták számát, hiszen okult Nepál példájából, ahol a hátizsákos turistainvázió hatalmas károkat okozott a természetben és a társadalomban is. A szentként tisztelt, hétezer méternél magasabb hegyekre nem engednek fel hegymászókat. Elrettentő példaként ez ügyben is Nepál szolgál, ahol a Csomolungma alaptáborában szinte már lépni sem lehet az alpinistáktól.

Golfpálya és kolostor

A korlátozott kínálat azonban felhajtja az árakat: minden túristának napi 175 dollárt kell fizetnie csak azért, mert belépett az országba. Ebből a bevételből a kormány előre meghatározott arányban az iskolákat és az egészségügyi ellátást finanszírozza. Mindkettő ingyenes, és viszonylag jó színvonalú (ráadásul ötödik osztály felett angolul tanítanak), bár még mindig komoly szakemberhiány van az országban.

"Nekünk a víz az, ami az araboknak az olaj" - utalt az uralkodó arra, hogy az ország gazdaságát a jövőben a meredek esésű folyókra kívánják alapozni. Becslések szerint legalább 20 ezer megawatt teljesítményű vízerőmű-kapacitás van Bhutánban. Bár ebből 2004-ben még csak 445 megawattot használtak ki, így is sokkal több, mint amennyit az ország használ. A fölösleget India vásárolja fel: a hatalmas, rohamosan fejlődő országnak rengeteg energiára van szüksége, ezért Újdelhi a legnagyobb támogatója a bhutáni vízerőprojekteknek.

Két világ határán

A hagyományos kultúra megőrzését szolgálja, hogy törvénybe iktatták a driglam namzha néven ismert etikettet és magatartási előírásokat, illetve hogy hivatali épületbe csak hagyományos bhutáni viseletben szabad belépni. Így eshet meg, hogy egy bhutáni a golfpályán sportos európai ruhát visel, majd átöltözik a tradicionális, színes ruházatba. A viselet terén a király jár elől jó példával, kizárólag csak a helyi, színes csíkos ruhákat viseli.

A hegyek közt még mindig dívik a többnejűség, de - mielőtt bárki hímsovinizmusra gondolna - hozzá kell tenni, létezik többférjűség is. Az nemek egyenjogúsága egyre egyértelműbb, ami azon is látszik, hogy ma már nők is gyakorolják az ország harcos hagyományain alapuló nemzeti sportot, az íjászatot. Közülük a legsikeresebb Csering Khoden, aki 2004-ben az athéni olimpián is elindulhatott.

A buddhista tradíció és a modern világ találkozását dolgozza fel a bhutáni filmrendező (nem mellékesen maga is szerzetes) Khjence Norbu alkotása, az Isteni játék. A film, amelyben egy tibeti szerzetesiskola növendékei küzdenek azért, hogy megnézhessék a foci világbajnoki döntőt, egyben újabb szimbóluma az ország nyitásának: nagy sikert aratott az 1999-es Cannes-i filmfesztiválon, 2000-ben pedig benevezték az Oscar díjra is, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

A sötét oldal

Még ebben az idillikusnak tűnő országban sem jut azonban mindenkinek a boldogságból. Annak a több mint 130 ezer embernek legalábbis biztosan nem, akiket a '80-as években űztek el otthonaikból a bhutáni hatóságok. A modernizáció ugyanis azt is jelentette, hogy érvényt kell szerezni az egy nemzet, egy nép elvének, vagyis nyelvileg és kulturálisan is egységesíteni kell az országot.

Ebbe a képbe nem fért bele az a 200 ezer ember, aki Nepálból vándorolt be, elsősorban a rossz gazdasági helyzet és a gyakori éhínségek miatt. A nepáliak ugyanis nem buddhisták, hanem hindu vallásúak, és mind etnikailag, mind nyelvileg különböznek a többségi, dzonkha lakosságtól. A bhutáni vezetés 1985-ben új bevándorlási törvényt hozott, és ennek alapján több mint 130 ezer embert utasítottak ki az országból. (Az '50-es években érkezett tibeti menekültek ezzel szemben szinte automatikusan kaptak állampolgárságot)

"Bhután a világ legnagyobb menekült-küldője" - tiltakozók Nepálban

A bhutáni kormány szerint ezek az emberek illegális bevándorlók voltak, ezért jogszerűen toloncolták ki őket. A menekülteket segítő CEMARD-Bhutan nevű szervezet szerint azonban a "rasszista és etnocentrikus" politika áldozatai. A bírálók szerint a bhutáni kormány saját lakosságának húsz százalékát üldözte el az országból, csak azért, mert más nyelven beszélnek. A menekültek többsége ma is táborokban élnek Nepálban, és hiába várják, hogy a nemzetközi tárgyalások rendezzék a státuszukat.