A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Hét szavazattal nyert Obama Guamon

Vágólapra másolva!
Hajszállal nyert a Guam szigetén tartott demokrata előválasztáson Barack Obama. A kis sziget mindössze négy küldöttet ad a jelölteknek, ám a szoros verseny miatt szerepe némileg feljebb értékelődött.
Vágólapra másolva!

Hajszállal nyerte meg Barack Obama a szombaton Guam szigetén tartott Demokrata párti előválasztást. Az Illinois-i szenátorra 2264-en, míg ellenfelére, Hillary Clintonra 2257-en adták voksukat a Washingtontól 20 órás repülőútra található 175 ezres szigeten.

Az elnökjelöltségért küzdő demokrata politikusok Guamon összesen nyolc, fejenként fél szavazattal rendelkező (vagyis lényegében négy) küldöttet, és öt saját belátása szerint döntő szuperküldöttet szerezhetnek meg. Ezek a szavazatok nem nyomnak sokat a latba, de a két jelölt közötti rendkívül szoros párharc miatt minden egyes előválasztás számít.

A novemberi elnökválasztáson nem vehetnek részt az 1898 óta az Egyesült Államok fennhatósága alatt álló sziget lakosai, ám a mostani előválasztáson négyszer annyian voksoltak mint a legutóbbi hasonlón. A két jelölt el sem utazott a szigetre, de mindketten élénken reklámozták magukat a helyi médiában. Figyelmüket Guam helyett Indiánára és Észak-Karolinára fordítják, ahol kedden tartanak előválasztásokat. A két államban - immár sokadszor - arra számítanak, hogy vágre egyértelműen eldől a szoros verseny közöttük, vagyis egyikük számottevő előnyhöz jut majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!