Nehéz eldönteni, hogy a 19 éves Szamíra pontosan minek is az áldozata: a harminc éve ilyen vagy olyan formában dúló afgán háborúé, ami miatt kicsi gyerekkorában Iránba kellett menekülnie; az ultrakonzervatív társadalmi normáké, amik nem engedik, hogy nyíltan kezeljék; vagy egyszerűen csak az ópiumé, amire ennek a szánalmasan szegény országnak a gazdasága jórészt épül, és amire a menekülttáborokban szokott rá 13 éves korában.
"Kétszer is rászoktam" - mondja az [origo]-nak ártatlan mosollyal egy kabuli drogrehabilitációs központ hálótermében üldögélve, csomó lánytól és nőtől körülvéve, aki ugyanezért vannak itt. "Először Iránban, ahol menekültek voltunk. Akkor leszoktam magamtól, egy év után. Aztán a barátaimnál meg a mostohanővéreimnél laktam, és mivel ők is csinálták, újra rászoktam."
Az apját leszámítva, aki behozta, Szamíra családja nem is tudja, hogy a lány itt van. A kábítószerfogyasztókat ugyanis megbélyegzik, főleg a nőket. Kicsit furcsa ez, tekintve, hogy az ópium- és a heroinfogyasztás mennyire elterjedt Afganisztánban. Honnan szerzi a 19 éves lány az anyagot? "Bárhonnan. Akárhol lehet szerezni" - mondja könnyed kacajjal.
A nemzetgazdaság alapja
Afganisztán a Föld legnagyobb ópiumtermelője. 2007-ben a világon előállított ópium és a belőle kivont heroin és morfium mintegy 93 százaléka származott innen, összesen mintegy 8200 tonna. Egyes becslések szerint az ország nemzeti össztermékének harmada kábítószer-termelésből származik (az összes megtermelt ópium exportértéke mintegy 4 milliárd dollár évente), a máktermesztés pedig több mint hárommillió afgánt, a lakosság mintegy tizedét foglalkoztatja (az ópiumot a mákból vonják ki). "Az ópiumtermelés, -feldolgozás és -szállítás Afganisztán legfontosabb munkaadója, tőkeforrása és a nemzetgazdaság alapja" - foglalja össze a United States Army War College egy 2007-es tanulmánya.
De amint Szamíra története mutatja, az ország nem csak termelő, hanem felhasználó is: milliókra rúg az ópium- és heroinhasználó afgánok száma, a szerhez nagyon könnyű hozzájutni. Utcagyerekektől, barátoktól, akárkitől meg lehet venni, rendkívül olcsón, egy néhány grammos adag 40 afgáni, ami kicsit kevesebb, mint egy dollár (kb. fél euró, vagy 120 forint). Ennek megfelelően a fogyasztók száma óriási, noha pontos adat nincs, a becslések 1-3 millió közé teszik a heroinhasználokat.
Mivel nagyon könnyű hozzájutni, nagyon sokféle módon rá is lehet szokni, figyelembe véve a katasztrofális társadalmi átalakulást is, amin az afgán társadalom az elmúlt harminc évben átesett. "Vannak, akik a menekülttáborokban szoknak rá. Vannak, akiknek a családjában van egy csempész, és azért. Vannak gyerekek, akiknek azért adják, hogy csöndben maradjanak, esetleg már a méhben rászoknak. Vannak asszonyok, akik azért használják, mert a férjük is használja, és vannak, akik fájdalomcsillapítóul szedik" - mondja Dr. Saiszta, a nőknek fenntartott drogrehabilitációs központ vezetője Kabulban, amit a Sri Lanka-i Colombo Plan program finanszíroz.
Mindenki benne van
Az ópiumtermesztés akkora üzlet, hogy már az afgán állami létet fenyegeti. A kábítószer előállítása és kereskedelme érinti a hivatalos szervek jelentős részét, a tartományi kormányzókat, a rendőrséget, és több fontos állami vezetőt is, ideértve állítólag az afgán elnök testvérét is. "Az ópiumgazdasághoz kapcsolódó korrupció az afgán állam minden szervét átszövi a rendőrségtől egészen a parlamentig, aláásva a jogrendet" - írja az előbb idézett amerikai tanulmány.
A tálibok, noha uralmuk utolsó évében felléptek az ópiumtermesztés ellen, hosszú időn keresztül ügyük finanszírozására használták a kábítószert, és ez most is így van. A mákot az ország főleg déli és keleti tartományaiban termesztik, pontosan azokon a vidékeken, ahol a kormánnyal szembeni ellenállás a legerősebb. A jövedelem egy része a tálibok kezét üti, akik ebből fizetik a katonáikat, ebből vesznek fegyvereket és ennivalót. A többi meg szétrohasztja az államot: az üzletben mindenki benne van, a helyi tisztviselők, a rendőrök, gyakran még a kormányzók is.
Dél-Afganisztán egyes tartományaiban, amikor aratás van, a gyerekeknek szünnapot adnak az iskolában, hogy kimehessenek a földekre dolgozni. Az aratók az ország más tartományaiból is érkeznek, annyi munka van, egyedül Helmand tartományban százezer hektáron termelnek mákot az idén. Egy Gul Wali nevű afgán, aki az ország másik feléből jött Helmandba májusban, azt meséli, hogy először megpróbálta beadni a rendőröknek, kőművesként dolgozik. De aztán az egyikük azt mondta neki, "felejtse el a kőműves szakmát", és felbérelte, menjen inkább mákot aratni a földjére - derül ki az Afghanistan Times cikkéből.
Mit csináljanak helyette?
A termelés leállításának legfőbb akadálya, hogy nagyon nehéz rávenni a farmereket, termesszenek inkább mást a mák helyett, mert egyszerűen semmi nem olyan jó üzlet, mint az ópium. A búza, a kukorica megközelítőleg sem fizet ilyen jól. Még úgy sem, hogy az igazán nagy pénzeket nem az egyszerű helyi farmerek kaszálják be, hanem a csempészek, az őket védő gengszterek és hadurak, meg a nagy szindikátusok, amelyek az európai és amerikai nagyvárosok utcáin végül terítik a heroint. (Az ENSZ becslése szerint az évi 4 milliárd dollárnyi exportjövedelem kb. negyede üti a farmerek markát.)
A fentebb idézett US Army War College-tanulmány szerint egy kiló száraz ópium átlagosan 125 dollárt fizet. Ez azt jelenti, hogy egy hektár mák után 17-szer annyi pénzt lehet kapni (mintegy 4600 dollárt), mint egy hektár búza után (mintegy 270 dollárt). Ráadásul jóval könnyebb előállítani és tárolni. Nem elég tehát betiltani az ópiumtermesztést, meg is kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a farmerek tartósan és nyereségesen valami mást termelhessenek helyette. Ráadásul az egyszerű tiltás csak a kormány és a nemzetközi erők ellen fordíthatja a farmereket - a kormányellenes lázadás egyik oka éppen ez.
A dél-afganisztáni Helmand tartomány Merdzsa körzete, ahol a megművelhető földterület nagy részén mákot termesztenek, például egész nyugis környéknek számított idén tavaszig, amikor a kormány elhatározta, hogy felszámolja a termelést. A farmerek puskákkal várták őket. "Mardzsa békés körzet volt eddig, de amikor megjelentek a kormány emberei, itt minden farmerből tálib harcost csináltak" - idéz az Institute for War and Peace Reporting nevű intézet egyik jelentése egy Dzsanan nevű helyi farmert - idézi az Afghanistan Times.
A farmereket a tálibok fegyverezték fel, és öt napon keresztül minden éjszaka rajtaütöttek a kormány emberein, amíg azok fel nem adták az egészet. Végül szinte semennyi mákot nem sikerült megsemmisíteni. "Elveszítettünk volna mindent, ha a tálibok nem segítenek rajtunk, az Isten áldja meg őket" - mondja Dzsanan. A tálibok nem is titkolják, hogy mit csinálnak, mert vallástudoraik megtalálták a módját, hogy igazolják az iszlám mainstream értelmezése szerint tilos - bár több muszlim országban megtűrt - kábítószer-termelést. "Bármire készen állunk, hogy meggyengítsük az afgán és a nemzetközi erőket" - idézi a IWPR a helyi tálib parancsnokot, Mohammed Kasszem mollát.
Könnyű elrontani
Kelet-Afganisztánban látni a legjobban, hogy még a többé-kevésbé eredményes ópiumellenes politika is komoly egyensúlyozást igényel a kormány és a nemzetközi erők számára, és nagyon könnyű még a komoly sikereket is elrontani. A pakisztáni határ felé eső törzsi területek egy részén, például Nangarhár tartomány Senvár körzetében a törzsek megegyeztek az állammal, hogy egy év próbaidőre leállítják a termelést.
Cserébe ezért azt várják, hogy a nemzetközi katonák hagyják őket békén (errefelé rendszeresek a konfliktusok az amerikaiak és a független, a tálibokkal szimpatizáló, állig felfegyverzett pastu törzsek között), valamint a kormány és a nemzetközi szervek építsenek utakat, kórházakat, iskolákat, és adjanak munkát a máktermesztés helyett. De a törzsek vezetői világosan megmondták, hogy ha letelik az egy év, és az ígéretek nem valósultak meg, a külföldi katonák pedig még mindig piszkálják őket, akkor majd újra meggondolják, hogy mit csináljanak.
Afganisztán déli, szintén pastu törzsek lakta tartományaiban, így például Helmandban - ahol az állami jelenlét szinte teljesen összeomlott, és gyakorlatilag csak a NATO áll a tálibok visszatérésének az útjában - jól látható, milyen következményekkel járhat, ha a kormány és a nemzetközi erők nem tudják betartani ígéreteiket, amiket a Senvároknak tettek.
Szlankó Bálint - Afganisztán