Legalább 29 olyan ország van, amely az elmúlt hónapok során jelentősen visszafogta élelmiszer-exportját azért, hogy saját állampolgárainak biztosan jusson elegendő élelmiszer, mégpedig elérhető áron - derül ki a The New York Times hétfői cikkéből. India, Vietnám, Kína és 11 másik ország a rizs exportját korlátozta vagy tiltotta meg, míg 15 másik állam - köztük Pakisztán és Bolívia - búzaszállítását fogta vissza, de ugyanez a helyzet a kukorica-, és napraforgó exportjával is.
A korlátozások miatt az importáló országok számára egyre nehezebbé válhat az élelmiszerbeszerzés. Ráadásul a visszafogott export gerjeszti az élelmiszerárak emelkedését - mondta a Világ Kereskedelmi Szervezet igazgatója, Pascal Lamy. A lapnak egy fülöp-szigeteki rizskereskedő azt mondta, az emberek pánikba estek, ezért aki csak teheti, egyre több élelmet vásárol, így csaknem másfélszer annyi rizst adnak el, mint egy évvel ezelőtt.
Az élelmiszerek ára évtizedek óta alig emelkedett, néha hullámzott az állami támogatások, tarifák és kvóták miatt. Az elmúlt időszakban bekövetkezett ugrásszerű áremelkedés miatt azonban a világ kiszolgáltatottá válhat olyan exportképes államokkal szemben, mint amilyen Brazília, Thaiföld, Kanada, vagy az Egyesült Államok.
Az élelmiszerexporttól függő államok számára soha nem volt ennyire fontos, hogy beszerezzenek, és raktáron tartsanak olyan mennyiségű élelmiszerrel, amely saját polgáraik ellátásához szükséges. "Minden államnak elsődlegesen saját élelmiszer szükségletéről kell gondoskodnia" - jelentette ki az indiai kereskedelmi és ipari miniszter, Kamal Nath, miután az ország több terményre is exportkorlátozást vezetett be. Csakhogy - mint azt a lapnak nyilatkozó kereskedelmi üzletkötője megjegyezte - ami az egyik országnak biztonság, az export kiesése miatt a másiknak bizonytalanság.
Veszélyben a segélyprogramok
Az exportáló államok készletezése kihat az élelmezési programokra is: a nemzetközi szervezetek - például a World Food Program - a növekvő árak miatt egyre nehezebben szerzi be a segélyezéshez szükséges termékeket. A szomáliai vagy afganisztáni segélyezésben is jelentős fennakadásokat okozott, amikor a korábbi beszállítók helyett újakat kellett találni, mert Pakisztán befagyasztotta gabona exportját.
A jelenlegi tendenciák alapján a New York Times szerint akár fel lehet tenni azt a kérdést is: valóban az a legjobb, ha minden állam az adottságainak megfelelő terményeket állítja elő, és ezeket dolgozza fel, míg a többi cikket más országoktól szerzi be, vagy pedig önellátásra kell törekedni és minél többféle élelmiszert kell előállítani. Ez azonban az egyes országok természeti adottságai - például a csapadék mennyisége - miatt képtelenség lenne, ráadásul a szakértők szerint az önellátás azt eredményezné, hogy összességében még kevesebb lenne az élelem, és még többen éheznének.
Egyezményeket akarnak az importőrök
Más országoktól függeni viszont kockázatos, hiszen a termelők bármikor elzárhatják a csapokat. A Világ Kereskedelmi Szervezet ennek úgy próbálja elejét venni, hogy be kell jelenteni, ha valamelyik tagja exportkorlátozásra készül, de mivel ennek megszegése esetén komoly szankciók nem fenyegetnek, az államok ennek nem mindig tesznek eleget. Ezért a nagy importőr országok, például Japán és Svájc azt szeretné elérni, ha nemzetközi megállapodást kötnének, hogy így gátolják az export visszafogását.
Közben az élelmiszer exportjukat befagyasztó államok, például India, vagy Thaiföld visszautasítják, hogy a korlátozott szállítás miatt emelkednek az árak, szerintük ezt a magasabb termelési költségek, így a műtrágya, az üzemanyag árának emelkedése okozza. Kompromisszumos megoldás lehetne a lap szerint, ha az országok több tartalékot képeznének krízis esetére, lehetne például egy világméretű rizs alapot létrehozni, amely átmenetileg fedezné a fogyasztást. Az ENSZ illetékesei azonban egyelőre óvatosak: Supachai Panitchpakdi, a világszervezet kereskedelmi és fejlesztési tanácsának elnöke például úgy fogalmazott, hogy nem ellenzi a tartalékolást, de néhány állam extrém mértékben képes készleteket felhalmozni.