Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Székhely: Oklahoma City
Lakosság: 3,62 millió fő
Kormányzó: C. Brad Henry (demokrata)
Az elnökválasztás eredménye: 66% republikánus párt, 34% demokrata párt
Elektorok száma: 7

Innen jött: Chuck Norris, Brad Pitt (filmszínészek), Sam Walton (a Wal-Mart áruházlánc alapítója), Joe Redington (az alaszkai Iditarod kutya-szánhúzó verseny atyja).

Hivatalos madara az ollósfarkú tirannusz, virága az oklahomai rózsa, fája a kanadai júdásfa.

Jelmondat: Labor omnia vincit. (latin) - A munka legyőz mindent.

Forrás: Getty Images

Oklahoma annyit jelent choctaw indián nyelven: vörös ember. Oklahoma igazi Prériállam, azonban manapság az USA-ban nem mezőgazdaságáról és a vadnyugat miatt híres, hanem mert az egyik legütőképesebb gazdaságot fejlesztette ki az utóbbi években. A gázmezők mellett olyan tudásra épülő technológiákat fejleszt, mint a biotechnológia. Területe nagyrészt sík, de keleti és déli részén emelkedik néhány lankásabb, erdős hegyvidék.

A spanyolok fedezték fel először a területet, majd a franciák tették rá a kezüket, és az övék maradt egészen 1803-ig. Az USA déli államaiból rengeteg indián törzset telepítettek át Oklahoma területére - ők az ún. Könnyek Ösvényén érkeztek. Az indiánoknak adott földeken azonban hamar megjelentek a fehér betelepülők. Innen jött a "Sooner State" elnevezése az államnak: hamarabb, mint azt törvényileg megengedték volna, telepedtek le itt a fehér farmerek. Az óriási indián rezervátum így csak 1907-ben csatlakozhatott az USA-hoz - a kontinentális részen utolsóelőttiként.

A feketékkel se volt kibékülve a fehér lakosság, erősen jelen volt Oklahomában a Ku-Klux-Klán, és olykor súlyos faji zavargások is kitörtek. 1930-ban olyan súlyos por- és homokviharok törtek rá Oklahomára, hogy félmillió ember menekült el a térségből. 1995-ben a terrorizmust is megismerte az állam: fővárosában, Oklahoma Cityben két amerikai robbantott fel egy szövetségi épületet. 168 ember halálát okozták ezzel, egyiküket kivégezték, másikuk életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Indítékuk szerint szektájuk brutális kiirtására adtak arányos választ, ugyanis két évvel ezelőtt az FBI 76 halott árán felszámolta texasi központjukat, ahol rengeteg fegyvert és lőszert tároltak.

Manapság azonban már prosperáló gazdaságáról híres Oklahoma. Itt található például az American Airlines légitársaság műszaki főhadiszállása. Mezőgazdasága is professzionális: az USA egyik legnagyobb búzatermelő és marhatenyésztő állama. A nyugat felé mutató kéz alakú állam zömmel fehér lakosságú, bár több mint 11%-a őslakos indián, 8%-a pedig afroamerikai. Az európai származásúak nagyrészt német, ír és angol felmenőkkel büszkélkedhetnek. Legnagyobb felekezettel az evangélikusok rendelkeznek Oklahomában.

1968 óta a helyiek minden évben a republikánus elnökjelöltet támogatják, azonban nagyon erős bázisuk van a demokratáknak is. Ez a felemásság meglátszik a hatalommegosztásban is: a kormányzó demokrata, míg a szenátor republikánus. A két nagy párt mellett a kisebb erők is labdába rúghatnak Oklahomában: népszerűen a libertariánusok, a zöldek, és az alkotmánypártiak is.

http://www.ok.gov

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!