"Nem szabad passzivitásba süllyedni"

Saját bőrükön érzik a gazdasági világválságot, töprengenek rajta, de nincsenek nagyon begyulladva. Spórolnak és folyamatosan új lehetőségek után kutatnak, legfőképpen pedig saját hajuknál fogva akarják kihúzni magukat a bajból - ezt mondták a válságról az [origo]-nak a világ különböző pontjain élő, dolgozó fiatalok. Válság Brassótól Rio de Janeiróig.

2008 második felétől kezdve hallják a gazdasági világválsággal kapcsolatos híreket, közvetlen környezetükben eleinte csak annyit észleltek, hogy a nemzeti valuta és/vagy az euró árfolyama megváltozott, aztán lassan saját bőrükön is elkezdték tapasztalni a hatásokat. Az [origo] által e-mailben és telefonon megkérdezett 25-35 év közötti fiatalok Brassóban, Dublinban, Liverpoolban, Londonban, Rio de Janeiróban, Tallinnban és Zürichben élnek. A médiában, a bankszektorban, tanárként, az ír nemzeti zenekar menedzsmentjében, grafikusként és asszisztensként dolgoznak.

"Minden a költségcsökkentésről szól"

"Engem akkor ért utol a válság, amikor a főnököm átnyújtotta a felmondásomat. Tudtam, hogy a cégünknek nem megy valami jól, minden harmadik embernek felmondtak, úgyhogy nem nagyon lepődtem meg" - mesélte az észt Maarja Moor, aki titkárnőként dolgozott egy technikai eszközöket forgalmazó cégnél. Néhány hónappal ezelőtt a válságra hivatkozva bocsátották el, igaz, fel volt rá készülve.

Vincenzo di Lena egy zürichi bankban dolgozik, számára is a munkahelyi átszervezések voltak a válság első kézzel fogható jelei, akkor kapta fel először a fejét, amikor a kollégái közül többeket kirúgtak. A Rio de Janeiróban designstúdiót vezető Bernardo Alevato 2008 decemberében egyik napról a másikra veszítette el legnagyobb, bevételének jelentős hányadát adó megrendelőjét, aki kiadáscsökkentésekre hivatkozva bontotta fel cégével a szerződést.

Az egyéni különbségek mellett minden általunk megkérdezett arról számolt be, hogy tavaly október óta nem változott vagy - mint Maarja egykori munkahelyén - néhány százalékkal csökkent a bére. A Dublinban élő Rachel Gurney az egyik ír nemzeti zenekar menedzsmentjében dolgozik. Náluk tavaly októberben fagyasztották be a fizetéseket, azóta - mint írja - minden a költségcsökkentésről szól: minden egyes euró kiadása előtt alaposan megvizsgálják, indokolt-e, az elmúlt hónapokban lemondtak néhány koncertet, és azt sem tartja kizártnak, hogy hamarosan náluk is megkezdődnek az elbocsátások.

"Többet kell dolgoznunk, noha nem fizetnek többet. Korábban szabadok voltak a hétvégéink, most szombaton vagy vasárnap is be kell menni. Amikor megkérdeztem, miért - a szerződésünkben az áll, hogy heti öt napból áll a munkahét -, az volt a válasz, hogy ha nem értek egyet, kereshetek magamnak egy másik állást. Úgyhogy most munkát keresek, bár tudom, hogy kilátástalan. Mindenki azt mondja, hogy örüljek, hogy egyáltalán van még munkám" - mondta Elisa Wilk, aki egy brassói újság munkatársa.

"Nem veszek annyi drága ruhát"

Kevesebb pénz és szabadidő - a mindennapokban így csapódik le a válság Zürichtől Rióig, többen spórolnak, számolgatják a háztartási költségeket. Több, általunk megkérdezett fiatal is a válság pozitív hozományaként említette, hogy tudatosabban bánnak a pénzzel és kevésbé szórják fölösleges dolgokra, mint korábban. "A válság valamennyire megváltoztatta az élettel kapcsolatos felfogásomat: nem veszek magamnak annyi drága ruhát, és a háztartásban nélkülözhetetlen dolgoknak is alaposan megnézem az árát" - mondta a tallinni Maarja.

A válság másik pozitív hatása a Dublinban élő Rachel szerint, hogy átalakult az értékrendje: "Elkezdtem értékelni olyan dolgokat, mint egészség, természet, szabadidő. A munka a második helyre csúszott vissza." Ő egyébként szintén a válság hatására apró, mindennapi fortélyokat is alkalmaz: "Otthon előre megfőzöm az ebédemet, amit magammal viszek a munkahelyemre, a teaszünetre teafiltereket viszek, gyakrabban járok biciklivel."

Többen hangsúlyozták, hogy bár jobban odafigyelnek kiadásaikra, egyelőre nem kell lemondaniuk olyan dolgokról, amelyek örömet okoznak nekik. Sarah Coursey is ezt tapasztalta, aki éveken át egy londoni televíziós műsorokat gyártó cégnél dolgozott. Ő önként mondott fel március elején, de bízik benne, hogy hamarosan talál új állást: "A válság miatt nem változott meg drámaian az életem. Nem mondtam le egyetlen utazást sem és nem vásároltam kevesebbet csak azért, mert attól rettegtem, hogy honnan lesz majd pénzem. Az ideges, feszült légkör persze ragadós, és amikor Londonban nap nap után azt látja az ember, hogy a bankárok sorra veszítik el a munkájukat, nem folytathat struccpolitikát."

"Jobb lenne a matrac alá rejteni a megtakarított pénzem"

"Szerintem a kormány nem nagyon segít az olyanoknak, mint én, akiknek nincsenek adósságai és korábban is felelősségteljesen bántak a pénzzel. Ugyanakkor egy csomó pénzt ad azoknak, akik jelentős adósságokat halmoztak fel. Angliában annyi bank került bajba, mostanában egyre többet gondolkodom azon, hogy jobb lenne a matrac alá rejteni a megtakarított pénzem, ahogy az emberek régen tették" - panaszkodott a brit állam hozzáállására a Liverpoolban élő, tanárként dolgozó Fiona Lynch. Hasonlóan látja a helyzetet Sarah Coursey is: "Amerikában sokkal több átfogó enyhítő csomagot ajánlanak, Londonban legfeljebb az amúgy is rosszul működő bankokhoz tudsz fordulni, ha baj van."

A megkérdezettek inkább bíznak magukban, mint a külső segítségben. "Keményen dolgozom, és megpróbálom megtartani a munkámat" - írta Vincenzo a zürichi bankból, többen pedig új utakat keresnek, így akarják bebiztosítani jövőjüket: a riói Bernardo jelenleg új piaci lehetőségek után kutat, és - mint mondta - csak akkor adja fel designcégét, ha hónapok múlva sem változik a helyzet.

A tallinni Maarja meg van győződve róla, pozitív hozzáállásának köszönheti, hogy nem sokkal elbocsátása után ismét el tudott helyezkedni egy fémipari vállalatnál asszisztensként: "Az elbocsátás után rögtön találtam új munkát, ahol ráadásul jobban keresek, mint korábban. Úgyhogy meg vagyok győződve arról, hogy még a jelenlegi munkaerőpiacon is lehet találni jó munkát, ha az ember megerőlteti magát. Nem az állam közbenjárására kell várni, hanem tudatosan cselekedni, és nekiállni kézbe venni a dolgok irányítását: egyszerűen nem szabad passzivitásba süllyedni, panaszkodni és tétlenül ülni."

Szerényen éldegélni

Megkérdeztük azt is, hogy milyen előzetes terveket dolgoztak ki a világ különféle pontjain élő fiatalok egy esetleges nagy összeomlásesetére. A skála széles: a vidéki önellátó gazdálkodástól az egyetemi tanulmányok folytatásáig terjedtek az ötletek, de ketten azt sem tartják kizártnak, hogy ha minden kötél szakad, visszaköltöznek szüleikhez.

"Korábban vettünk egy kis házat vidéken, ahol például tudnánk zöldséget és gyümölcsöt termeszteni, tarthatnánk csirkéket és disznókat. Élveznénk az életet, és nem aggódnánk a pénzen. Ha megszűnne a munkám, végre lenne energiám arra, hogy a saját kreatív munkáimat csináljam és azzal foglalkozzam, amit szeretek, amiből szerényen el is tudnék éldegélni" - írta Rachel.

A 32 éves Sarah szerint az ember bármikor elkezdhet újra egyetemre járni, miközben nyugodtan vállalhat olyan munkát, amelyhez túlképzett: "Nem arról van szó, hogy kimondottan így tervezem, csak azért csinálnám, hogy ki tudjam fizetni a számláimat. Mindenesetre a nap végén biztos, hogy jobban érezném magam, mintha tétlenül ülnék. Egy biztonságos munkát találni legalább annyira durva lesz, mint amilyen egy igazán nagy összeomlás lehet."