Több mint száz, feltételezett sátánimádót vettek őrizetbe az iráni biztonsági erők - jelentette a MEHR félhivatalos iráni hírügynökség hétfőn.
Az iráni forradalmi gárda erői egy éve kezdték a nyomozást a kizárólag férfiakból álló, hivatalos közlés szerint "vallásellenes" viselkedést hirdető csoport ügyében. Vasárnap este egy rajtaütés során őrizetbe vettek 104 sátánistát a dél-iráni Siráz városban.
A csoport rituáléi közé tartozott egyebek mellett a saját bőrük felvágása és vérük szívása - mondta Abbasz Hamedi, a forradalmi erők ezredese. A feltételezett sátánisták közzétették az interneten az összejöveteleiken készült képeket.
A biztonsági erők kábítószert és alkoholt is lefoglaltak az akcióban. Az iszlám köztársaságban tilos bármilyen drog vagy alkohol fogyasztása.
Iránban tavaly jelentették be, hogy leszámolnak az országban mindenféle "nyugati indíttatású, erkölcstelen" mozgalommal, például a rapperek és a sátánisták csoportjaival.