Csak odaútra szóló jegyeket ajándékoz hajléktalan családoknak New York városa, így próbálja csökkenteni a fedél nélkül élők egyre növekvő számát - írta a New York Times. A Michael Bloomberg polgármester által még 2007-ben indított program évi félmillió dollárba, azaz körülbelül 95 millió forintba kerül a városnak, és eddig több mint 550 hajléktalan család élt a lehetőséggel.
A hajléktalanok választhatnak, hogy a várost repülőgéppel, vonattal, busszal vagy autóval hagyják- el, ez utóbbi esetben benzinjegyet kapnak. Az úticél bármi lehet az Egyesült Államokon belül és azon kívül is, a családnak csak azt kell igazolnia, hogy élnek rokonai vagy barátai azon a helyen, ahova utazni készül. Öt kontinensre és 24 amerikai államba utaztak el eddig New Yorkból a programban résztvevők.
A legtöbben a Puerto Ricói San Juanba repültek. Oda utazott a New York Times-nak nyilatkozó Hector Correa is élettársával és két fiával. A család májusban érkezett New Yorkba, eleinte a férfi anyjánál laktak, de mivel nem találtak munkát és a pénzük is elfogyott, az anya elküldte őket. Ekkor jelentkeztek be egy bronxi hajléktalanellátó központba. Hector Correa Puerto Ricóban szerelőként dolgozott, és azt tervezi, ott visszatér eredeti szakmájához, miközben az élettársa apjánál fognak élni. "Boldog vagyok, hogy végre visszatérhetek azokhoz a dolgokhoz, amikről tudom, hogy kell csinálni" - mondta a lapnak a férfi. A család hazautazása kevesebb mint kétszázezer forintjába került a városnak.
A költségek változóak: egy michigani pár például körülbelül 76 ezer forintért kapott benzinjegyet, hogy hazaautózzanak a sikertelen New York-i munkakeresés után. Akadtak azonban az elmúlt években drágább utak is. New York 1,2 millió forintnak megfelelő összeggel fedezte például, hogy egy öttagú család Párizsba repüljön, majd onnan vonattal menjen tovább végső úti célja felé, egy északi francia városkába. Ritkán, de előfordul az is, hogy a jegy megvásárlásán kívül a város támogatja a családot négyhavi lakbérrel, egyhavi kaucióval, bútorbeszerzésre adott jutattatással és a közvetítő díjával is.
Vida Chavez-Downes, egy városi tisztviselő azt mondta: ha kellett, fizettek a vízumokért és útlevelekért is, konzulátusokra jártak, leveleket írtak. Ha a szociális munkások meg tudják erősíttetni a hajléktalanok állításait a távol élő rokonokról, a családok akár néhány órán belül útnak indulhatnak, bár olykor a város vár pár napot, hogy elkerüljék az utolsó pillanatban történő jegyfoglalás pluszköltségeit. Az elutazás után a szociális munkások felhívják a hajléktalanokat, hogy rendben megérkeztek-e, és a következő két-három hétben még néhányszor keresik őket telefonon. A városvezetés állítása szerint eddig senki sem jött vissza.
A program támogatói szerint mindkét fél jól jár ezzel: a városnak megéri az utaztatás, mert egy család éves ellátása egy menedékhelyen közel hétmillió forintba kerül. A New York-i hajléktalanellátó rendszer jelenleg tízezer családdal foglalkozik. James Winans, a híres manhattani Bowery Misszió fejlesztési igazgatója is dicsérte a programot, mondván: családokat lát újraegyesülni.
A program kritikusai szerint viszont az utaztatás nem lehet hatékony, mert nem érinti a hajléktalanprobléma gyökereit, például a munkanélküliséget vagy azt, hogy óriási hiány van megfizethető lakásokból New Yorkban. Arnold Cohen, egy hajléktalanokat támogató szövetség vezetője szerint New York ezzel csak átpasszolja a problémát egy másik városnak. "Elvisszük az embereket a hajléktalan szálló ágyáról egy másik család nappalijának kanapéjára. Lényegében az a család még mindig hajléktalan" - bírálta az intézkedést Cohan, aki szerint semmi garancia arra, hogy a család máshol nem kerül újra az utcára.