A Los Angeles-i főügyész, Carmen Trutanich nem zárta ki, hogy gazdasági bűncselekményt követett el a városháza a becslések szerint 1,4 millió dollár - 269 millió forint - közpénzbe kerülő Michael Jackson-búcsúztatással kapcsolatban. A nyomozás folyik, a főügyész további részleteket így nem árult el.
Az énekes Staples Centerben megrendezett nagyszabású búcsúztatása után két héttel derült ki, hogy a rendezvényt biztosító 3200 rendőr számára több mint 110 kilométerről hozattak szendvicseket 48 ezer dollár értékben. Az is megosztotta a közvéleményt, hogy Antonio Villaraigosa polgármester elutasította azt a kezdeményezést, hogy a búcsúztatás várost terhelő költségeit legalább részben áthárítsák az eseményt szervező AEG Live vállalatra.
A városi tanács egyik tagja, Dennis Zine szerint ugyanakkor a nyilvánosságra hozott 1,4 millió dolláros költséggel szemben valójában ennek többszörösébe - 3,9 millió dollárjába (748 millió forintba) - került a városnak a rendezvény.