"Nem vádolom a közelmúlt eseményeinek vezetőit azzal, hogy külföldiek, például az USA, vagy Nagy-Britannia alárendeltjei lennének, mivel ez számomra nem bizonyított" - közölte Ali Hamenei iráni ajatollah az iráni elnökválasztást követő zavargásokkal kapcsolatban. Az ajatollah ezzel ellentmondott azoknak a keményvonalas iráni politikusoknak, akik azzal vádolják az ellenzéket, hogy külföldi érdekeket szolgáltak.
Iránban jelenleg több per is folyik vezető ellenzékiek ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy külföldiekkel szövetkeztek a júniusi zavargások megszervezésére.
Hamenei ugyanakkor kijelentette, nem kétséges, hogy a tömegtüntetéseket, amelyeken legalább 30 ember meghalt, előre eltervezték, akár tudtak erről a vezetők, akár nem. "Ezt az összeesküvést megakadályoztuk, mivel ellenségeink szerencsére nem értik az iráni helyzetet. Az iráni nemzet arcul csapta ellenségeinket, de azok továbbra is reménykednek, és nem nyugszanak" - mondta.
Ellenzékiek szerint több tucat ember meghalt, és több százat őrizetbe vettek a Mahmúd Ahmadinezsád sikerével zárult elnökválasztást követő zavargások idején. Az elfogottak ellen indult eljárásokat az ellenzék kirakatpereknek tartja.
A keményvonalasok ugyanakkor azt követelik, hogy a hatóságok vegyék őrizetbe Mír Huszein Muszavi és Mehdi Karrúbi ellenzéki elnökjelölteket, illetve Akbar Rafszandzsáni korábbi elnököt. Utóbbit azzal vádolják, hogy nyugati országok bábjaként igyekezett közreműködni Irán destabilizációjában. Hamenei szerint azonban nem szabad pletykák és gyanúsítgatások alapján ítélni ilyen nagy jelentőségű ügyekben.
A BBC szerint az ajatollah a feszültséget igyekszik oldani kijelentésével, és önmérsékletre inti követőit. Több jel is arra mutat ugyanis, hogy a perek - amelyekben egyes vádlottak állítólag már beismerték, hogy külföldiek szervezte összeesküvésben vettek részt - még nagyobb bizonytalanságba taszítják Iránt.