Élve boncolják a tépelődő Blairt

Nem akarta fegyverrel leváltani Szaddám Huszein iraki elnököt, de mégis segítséget ígért ehhez az USA-nak. Később sokáig halogatta a döntést, de hiába reménykedett, az időhúzás sem segítette a békés megoldást. Londonban két hete indult vizsgálat a brit iraki háborús részvétel körülményeinek tisztázására, a meghallgatásokból lassan felsejlik Tony Blair korábbi brit kormányfő dilemmája: hogy lehet elkerülni a vérontást, ha egyszer segítséget ígért Bushnak.

Kissé aggódtak a diplomaták, amikor a frissen megválasztott George Bush amerikai elnök 2001 elején találkozóra készült Tony Blair brit kormányfővel. Tartottak attól, milyen lesz a két politikus viszonya, mivel Blair nagyon jóban volt Bush elődjével, a demokrata Bill Clintonnal.

Az aggodalom azonban alaptalan volt. Sir Cristopher Meyer akkori washingtoni brit nagykövet szerint jól egymásra talált Bush és Blair. A megbeszélést követő "Colgate sajtótájékoztató" messze nem tükrözte azt a szívélyes légkört, amely a találkozót uralta - mondta a diplomata múlt héten londoni meghallgatásán, a Nagy-Britannia iraki háborúba történő belépését vizsgáló bizottság előtt.

A bizottság a múlt héten kezdte a munkáját, a cél, hogy feltárják Nagy-Britannia háborúba lépének hátterét, a megelőző döntési folyamat körülményeit. Öt kérdésre keresik a válaszokat: Milyen ígéreteket tett Tony Blair George Bushnak Nagy-Britannia iraki háborúban való közreműködéséről? Figyelmeztette-e Lord Goldsmith brit főügyész Blairt, hogy Szaddám elmozdítása nem törvényes, és miért változtatta meg a főügyész ezt a véleményét 2003 márciusában? Miért hagyták a titkosszolgálatok, hogy felhasználják őket? Miért késleltette a kormány a katonai felkészülést? Voltak-e és milyen tervek az invázió utáni helyzetre?

Ehhez számos akkori brit diplomatát, állami vezetőket, politikusokat hallgatnak majd meg, akik valamilyen szinten részt vettek a döntéshozatalban, annak előkészítésében, az erről szóló tárgyalásokon. A jövő év elején várhatóan meg fogják hallgatni Tony Blair korábbi brit miniszterelnököt is, akiről már az eddig meghallgatottak nyilatkozataiból is kiviláglik, hogy nem tudott nemet mondani Bushnak.

Elutasítás

Bush és Blair között az első időkben nem Irak volt a fő téma, sőt David Manning, Blair akkori külpolitikai tanácsadója, későbbi washingtoni nagykövet szerint még 2002-ben sem. A 2001. szeptember 11-i támadások előtt szóba sem került, hogy le kellene váltani Szaddám Huszein iraki vezetőt - aki elsősorban állítólagos tömegpusztító fegyverei, elnyomó rezsimje és szomszédai iránt tanúsított ellenséges magatartása miatt volt problémás -, pedig ekkor már világos volt, hogy az Irakkal szembeni, szankciókon alapuló politika nem eredményes.

Bush először 3 nappal szeptember 11. után vetette fel Blairnek, hogy Szaddám és az al-Kaida között kapcsolat lehet, Blair akkor még azt válaszolta, "valóban nagyon kényszerítő bizonyíték kell", hogy alátámasszanak egy Irak elleni támadást, és azt tanácsolta Bushnak, hogy koncentráljon inkább Afganisztánra.

John Chilcot, a vizsgálóbizottság elnöke

Blair "igazán hitte, hogy Szaddám Huszein gonosz" - Meyer szerint -, de nem feltétlenül akarta leváltani. Manning azt mondta Szaddám leszerelése volt az Irak-politika fő célkitűzése, és ha eközben hatalomváltás is történik, az csak jobb, de nem Szaddám eltávolítása volt az elsődleges célja a brit vezetésnek.

Pedig Szaddám elmozdításának gondolata már a szeptemberi Amerika elleni támadások előtt is foglalkoztatott néhány embert a brit vezetésben is. Sir William Patey, a brit külügy közel-keleti osztályának akkori vezetője például bedobta az ötletet, de elvetették, arra hivatkozva, hogy nem lehetne legálisan véghezvinni. Tony Blair mindig elfogadta, hogy rezsimváltó invázió illegális - állította a meghallgatáson Patey. Blair "azt sürgette nagyon hevesen, hogy lézerpontossággal fókuszáljanak az afganisztáni al-Kaidára" - mondta Meyer is.

Vérszerződés

A fordulópont 2002 márciusában jött el, a helyszín Bush crawfordi birtoka. "A mai napig nem teljesen világos számomra, miféle vérszerződést kötöttek a texasi birtokon" - mondta Meyer a bizottság előtt Bush és Blair találkozójáról. A korábbi nagykövet úgy emlékszik, hogy Blair a találkozó utáni beszédében használta először a hatalomváltás szót Irakkal összefüggésben.

Egy korábban kiszivárgott irat szerint Blair már úgy ment Crawfordba, hogy bizonyos feltételekkel benne lenne a hatalomváltásban. Azt szerette volna elérni, hogy támogatásáért cserébe az USA beleegyezzen, hogy az ENSZ égisze alatt, minél szélesebb koalíciót építenek ki Irakkal szemben, ezenkívül azt akarta, hogy az USA vigye dűlőre Izrael és a palesztinok kérdését, illetve hogy tervezzék meg aprólékosan, mi lesz a katonai akció után. Az amerikaiak Meyer szerint meg is ígérték neki ezeket - például felszólították Izraelt a ciszjordániai kivonulásra - de nem erőltették túlságosan a dolgokat, és végül nem váltották be az ígéreteket.

Sir Kevin Tebbit, a brit védelmi tárca akkori igazgatója is megerősítette, hogy a crawfordi találkozó előtt a Blairnek adott tájékoztatóikban szerepelt: ne utasítson el véglegesen egy esetleges katonai részvételt.

A találkozón sokat volt kettesben a két politikus, a pénteki vacsorán már feltehetően megbeszélték a dolgot. Manning úgy emlékezett vissza, hogy a közös ebéden Bush, miközben arról beszélt, hogy nincs háborús terve, azt is elismerte, hogy felkérte a hadsereg központi parancsnokságát, dolgozzanak ki lehetőségeket. A tanácsadó szerint Blair, aki az ENSZ felé próbálta terelni Busht, ekkor jött rá, hogy az amerikai elnök nem akar koalíció összeszervezésével bíbelődni.

David Manning és Condoleezza Rice korábbi amerikai külügyminiszter

Halogatás

Blair a felismerés ellenére azért igyekezett rábírni az USA-t, hogy az ENSZ égisze alatt lépjenek fel Irakkal szemben. Manning szerint 2002 nyarán - amikor már biztos volt abban, hogy az USA háborúra készül - kitartott amellett, hogy csak ebben az esetben csatlakoznak, és ezt Bushsal is közölte. Még bízott abban, hogy sikerül az ENSZ-szel együtt lerendezni a dolgot, és emiatt, bár már volt készen három brit tervezet a hadsereg mozgósítására, halogatta a katonai döntést. "Azt hiszem, mindig úgy vélte, érzékeltetnie kell, hogy az ENSZ-en belüli diplomáciai út a legfontosabb" - mondta Manning.

Még 2002 őszén is csak újabb ENSZ-határozatot sürgetett, és Irak leszerelését követelte, a hatalomváltásra csak bónuszként tekintett korábbi tanácsadója szerint. Bushék azonban úgy vélték, a kettő kizárja egymást. Az időhúzást megerősítette Lord Boyce admirális, korábbi vezérkari főnök is, aki a múlt héten beszélt a bizottság előtt. Boyce szerint szeptemberben már több katonai tervet is benyújtottak, de egészen novemberig nem kaptak semmilyen utasítást a kormányfőtől.

Az amerikai vezetés eközben végig számított a brit részvételre, és gyakorlatilag semmibe vette, amikor Blair és a brit vezetés arról beszélt nekik, hogy addig nem küldenek katonákat, amíg végig nem csinálják a folyamatot az ENSZ-ben és amíg át nem megy az egész a brit parlamenten. "Ja, persze tudom, hogy ezt kell mondanotok, de ha eljön a (hadművelet) napja, úgyis ott lesztek" - jellemezte Donald Rumsfeld akkori amerikai védelmi miniszter hozzáállását az admirális.

Blair szinte az invázió előestéjén, 2003 elején is megpróbálta késleltetni a dolgot: egy második ENSZ-határozatot is akart Irakról. Határozat nem született, a háború kezdetét viszont eltolták - mondta Meyer -, de nem azért, mert Blair így akarta, hanem azért, mert az USA hadserege március előtt még nem készült fel teljesen. Lord Boyce szerint az USA képes lett volna a harcra a britek nélkül, "de azt hiszem, nagyon akartak minket is maguk mellett". Ő azt állította, hogy az USA a britek nyomására nem indított támadást már 2002 év végén.

Feltétel nélkül

Az ENSZ-ben végül nem sikerült dűlőre jutni, és a diplomáciai lehetőség kimerült. Nagy-Britannia még visszakozhatott volna, ha Blair nem döntötte volna már el korábban, hogy beleegyezik majd a katonai megoldásba. Támogatta, amíg csak lehetett, a diplomáciai megoldást, de március második hetére úgy ítélte meg, hogy nem fog működni - mondta Manning.

Manning szerint, amikor a diplomáciai útról kiderült, hogy nem járható, Blair úgy érezte, be kell szállnia már csak azért is, mert megígérte Bushnak, és tartani akarta magát ehhez. Úgy gondolta, a háború az iraki emberek felszabadításához vezet majd. Ezenkívül nem akarta, hogy az USA egyedül kezelje a dolgot. "Úgy érezte, helyes dolog, és ha helyes, akkor megéri jól csinálni." Tebbit szerint Blair azért döntött a háborús részvétel mellett, mert "hitt abban, hogy helyesen cselekszik". Lord Boyce ugyanakkor azzal indokolta Blair döntését, hogy azért vállalta be már korábban is a részvételt a harcokban, mert csak így remélhette, hogy befolyást tud gyakorolni az amerikai politikára.

Befolyást remélt

Az USA egyedül is képes lett volna megvívni a háborút, de Manning szerint hálásak voltak a brit részvételért. Sir Jeremy Greenstock korábbi brit ENSZ-nagykövet ugyanakkor azt állította, az USA-nak szinte mindegy volt, hogy britek is részt vesznek a hadműveletben, vagy sem. Úgy látszott, mit sem foglalkoznak azzal, mit akar London, ők háborúra készültek - mondta a meghallgatáson. Ezt jól jellemzi, amit Bush válaszolt a diplomáciai úthoz ragaszkodni próbáló briteknek: "Nekünk nincs szükségünk egy második (ENSZ-)határozatra, de elismerjük, hogy nektek igen."

Meyer szerint más lett volna a helyzet, ha Blair makacsabbul ellenáll Bushnak, és kitart a feltételei mellett. A brit politikus azonban szerinte képtelen volt úgy tenni, mint elődje, Harold Wilson korábbi munkáspárti miniszterelnök, aki nemet mondott, amikor Washington Vietnamhoz kért segítséget.

A 2003 márciusában kezdődött háborúban a brit hadsereg az ország déli területeit tartotta ellenőrzése alatt: békefenntartó tevékenységet végzett Bászra városában egészen 2009 áprilisáig. A brit Védelmi Minisztérium szerint 2009. április 30-ig összesen 179 brit katona halt meg Irakban, közülük 136-an katonai összecsapásban, 43-an betegségben, balesetben vagy tisztázatlan okból.