Megúszták a felelősök az ajkainál 30-szor durvább iszapömlést

Senkit nem vontak felelősségre, és a károsultak által elképzeltnél jóval kisebb kártérítést is csak két év pereskedés után fizették ki az USA-ban a 125 ember halálát okozó és négyezer embert otthontalanná tevő Buffalo Creek-i iszapkatasztrófa után. Az 1972-es iszapömlés sokkal súlyosabb volt, mint a hétfői Ajka melletti katasztrófa, de sok a hasonlóság is: a cégvezetők ott is az esőt okolták, a helyiek ott is azt állították, számítottak problémákra.

Reggel nyolc óra öt perckor kezdődött az egész, és délelőtt 11-re vége is lett annak a katasztrófának, amely az USA Észak-Virginia államában történt 1972 februárjában, és amely bár sokkal súlyosabb volt, több dologban is hasonlított a hétfői Ajka melletti iszapömléshez.

Ott egy szénbányának egy patakra (Buffalo creek) épített szürkeiszap-tározójának a gátja szakadt át, miután a több napon keresztül hulló folyamatos eső miatt átázott. A gátat alig négy nappal a katasztrófa időpontja - 1972. február 26. - előtt megfelelőnek nyilvánította egy ellenőrzés. A korabeli beszámolók szerint ugyanakkor a helyi lakosok előzőleg több repedést is észleltek a gát falán, amire figyelmeztették is a bánya üzemeltetőjét, a Pittstone bányaipari vállalkozást.

Az ajkai károsultak között van olyan, aki szerint mindig is ment a szóbeszéd arról, hogy a közeli tározóval egyszer baj lehet, de hétfőn átszakadt tározót üzemeltető MAL Zrt. vezetői úgy vélik, nem lehetett előre látni a váratlan eseményt, és azt állítják, hogy a katasztrófának nem biztos, hogy van felelőse.

16 falut mosott el az ár

Az amerikai bánya meddőből épült gátjának anyaga a sok esőtől elfolyósodott, és összesen félmilliárd liternyi szürkeiszapos vizet szabadított a patak szűk völgyében meghúzódó 16 bányászfalura. Ezek közül a legközelebbi - Saunders - 80 méterrel feküdt alacsonyabban, mint a tározó. A 4-6 méter magas áradat mindent magával ragadt a völgyben: ezer autót és teherautót, 502 házat, illetve 44 lakókocsit - többet lakóikkal együtt. Összesen 125 ember vesztette életét, és hét ember tűnt el, akiknek maradványait máig nem találták meg. Az elsodort házakon kívül 943 épület rongálódott meg, több mint 4000 ember maradt otthon nélkül, csak az épületekben keletkezett kárt, 50 millió dollárra becsülték akkor.

Az esetet több bizottság is kivizsgálta, és megállapították, hogy a bányásztársaság nem vette figyelembe az előírásokat. A cég illetékesei ugyanakkor azt állították, hogy a katasztrófában Isten játszott közre, a gát egyszerűen "képtelen volt megtartani azt a sok vizet, amelyet isten hullajtott bele" - idézi érvelésüket a nyugat-virginiai kulturális hivatal honlapja.

A nyilvánvaló mulasztások ellenére azonban semmilyen állami retorzió nem érte a bányacéget, senkit nem vontak felelősségre. A nyugat-virginiai kormányzó által összehívott eseti bizottság tagjai például kivétel nélkül olyanokból kerültek ki, akik vagy érdekeltek voltak a szénbányászatban, vagy olyan hivataloknál dolgoztak, amelyek mulasztása hozzájárulhatott a katasztrófához.

Kattinson nagyobb képért!

A kormányzó nem engedte, hogy a bizottság tagjaiközött legyen egy bányász is, ezért a károsult közösségek saját bizottságot állítottak fel. Ez 124 ember halálában találta felelősnek a bányatársaságot, és többek között megállapította, hogy a katasztrófához a külszíni bányászat is hozzájárult, valamint az, hogy az állami hivatalok a bányatársaságok érdekeit védték az emberekkel szemben.

Üres ígéretek

A károsultaknak Nyugat-Virginia abban az évben újraválasztásért kampányoló kormányzója, Arch Moore összesen 10 helyreállítási projektet ígért, amelyek közül azonban alig néhányat fejeztek be, azokat is többnyire határidőn túl. Összesen 750 otthon felépítését ígérték, de csak 17 bemutatóház és 90 lakás készült el, ráadásul előbbieket egy régi meddőhányóra építették.

A károkat az amerikai hadsereg műszaki alakulatai számolták fel, de 3,7 millió dolláros költségeikről évekig nem sikerült megállapodni a szövetségi és a helyi kormányzatnak. Végül utóbbi 1988-ban 9,5 millió dollárt fizetett, amelyben benne volt a kamatok egy része is. A nyugat-virginiai kormány 100 millió dollárra perelte be a Pittston táraságot, ehhez képest Moore kormányzó 1977-ben 3 nappal hivatali mandátumának lejárta előtt egymillió dollár kifizetésében egyezett ki velük.

A völgyben élő károsultak számos keresetet indítottak a bányatársaság ellen. A legnagyobb pertársaság 600 fős volt, akik összesen 64 millió dolláros kártérítést követeltek, de végül 1974-ben peren kívül egyeztek meg: a cég 13,5 millió dollárt fizetett nekik, amelyből fejenként 13 ezer dollárt kaptak az egyes károsultak a perköltségek levonása után. Ez az inflációt figyelembe véve ma több mint 56 ezer dollárnak (11 millió forint) felel meg. A károsultak ügyvédjei tiszteletdíjuk egy részét felajánlották egy új közösségi ház felépítésére, de Moore kormányzó erre vonatkozó ígéretét sem váltotta be.

A bányatársaságok befolyása miatt akadt el később az 1978-as kezdeményezés is, hogy az elmosott falvakat egy városban egyesítsék, amely révén szövetségi katasztrófaalapokhoz juthattak volna a helyiek az újjáépítéshez. A bányatársaságok azonban, amelyek Logan megye földterületének 60 százalékét birtokolták, megtorpedózták a tervet, mivel nem akartak ezek után ingatlanadót fizetni a városnak. A katasztrófa hatására 1973-ban elfogadtak egy gátakra vonatkozó szabályrendszert Nyugat-Virginiában, de a pénzszűke miatt nem tudták teljes mértékben végrehajtani. Még 1992-ben is 400 veszélyes gátat tartott számon az állam természeti erőforrásokkal foglalkozó hivatala.