"Ezt nevezem hosszú műszaknak" - véget ért a bányászmentés

Kimentették az összes bányászt a chilei San José bánya mélyéről. A mentőakció hamarabb kezdődött és gyorsabban véget ért, mint tervezték. Alig több mint 22 órára volt szükség a 33 ember felszínre hozásához. "Ezt nevezem hosszú műszaknak" - mondta kimentése után a bányászok műszakvezetője. Soha ilyen sokáig nem volt még foglya egyetlen bányának sem ember, mint az Atacama-sivatag alatt rekedt bányászok: 69 napig voltak a mélyben. Chile ünnepel.

A bányászok műszakvezetőjének, az 54 éves Luis Urzuának a kimentésével a felszínre került mind a 33 chilei bányász. A harminchármak, ahogy Chilében emlegetik őket, majdnem tíz hetet töltöttek a föld gyomrában az Atacama-sivatagban fekvő San José bányában augusztus elején történt sziklaomlás után, de még így is sokkal hamarabb a felszínre kerültek, mint eredetileg tervezték. Úgy volt, hogy csak karácsonyra tudják őket felhozni, de nem csak két hónappal hamarabb kihozták őket, de a tervezettnél simábban és gyorsabban zajlott a mentés is: a kétnaposra tervezett akció végül alig több mint 22 óra alatt befejeződött: ennyi idő kellett, hogy a felszínre hozzák mind a 33 bányászt. (A mentőakció folyamatát végigkövetheti az [origo] percről-percre frissített tudósításában.)

A helyi idő szerint kedd este indult mentőakcióban előbb óránként, majd egyre gyorsuló ütemben rántották a felszínre az embereket a sivatagi hidegben füstölgő lyukból. A végén már csak fél órára volt szükség egy-egy bányász felhúzására.

A menő egyen-napszemüvegben (ajándékba kapták egy neves gyártótól, hogy a napfény ne bántsa szemüket a hosszú sötétség után) felszínre került bányászok között volt, aki ajándék köveket hozott a mélyből az akciót közvetlen közelről figyelő Sebastian Pinera elnöknek és a mentőknek, és dalra fakasztotta a mentést közelből figyelőket. Volt, aki térdre borulva imádkozott, volt, aki dekázott egy focilabdával, volt, aki könnyezve ölelte szeretteit, és volt, aki lazán rágózva szorított kezet a chilei elnökkel, mielőtt egy hordágyra fektetve el nem vitték orvosi vizsgálatra.

Az utolsóként kiemelt Uruza volt az egyetlen, aki saját lábán, gyalog sétált el a közeli orvosi sátorba. Előtte még bekapcsolt fejlámpával világított Pinera elnök arcába, miközben azt mondta neki: "Ezennel átadom önnek a műszakot, és remélem, soha többé nem kerül sor erre". Urzua a büszkeségéről is beszélt az elnöknek, illetve arról, hogy milyen rossz volt meglátni tíz hete a kiutat elzáró sziklákat. Az elnök azt válaszolta, minden bányász példamutató bátorságot tanúsított. Az emberei által Don Luchónak becézett műszakvezető utána a pszichológussal viccelt: "hetvennapos műszak, ezt nevezem hosszú műszaknak".

Az augusztus ötödikén egyszerű bányászként a mélybe szállt férfiak a tízhetesre nyúlt maratoni műszak után világszerte ismert hírességekként és Chile hőseiként emelkedtek újra a felszínre. Nem csak, hogy a chilei elnök fogott velük egyenként kezet, de hogylétükről Barack Obama amerikai elnökön, David Cameron brit miniszterelnökön és a világ többi magas rangú állami vezetőin kívül emberek milliók érdeklődtek, és figyelték könnyeit és örömét milliók a televíziós és internetes tudósításokon keresztül.

További képekért kattintson a fotóra!

A bányászok kiszabadulása után Pinera elnök beszédet mondott, amelyben arról beszélt, hogy egész Chilének tanulságos volt az eset, és hogy javítani kell a biztonsági helyzeten, majd közölte, új egyezséget fog bejelenteni a chilei dolgozóknak a következő napokban. Beszéde alatt is munkában volt a mentőkabin: a bányászokat segítő bányamentőket is felszínre kellett még hozni. Az utolsó bányamentőt két és fél órával az utolsó bányász után húzták fel. Ő volt az első, aki leereszkedett hozzájuk a mentés kezdetén. Kifele jövet elfelejtette lekapcsolni a lámpát.

A harminchárom férfi 17 napot töltött úgy a mélyben az augusztus ötödikei sziklaomlás után, hogy semmilyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal, mire elérte őket egy kutatófúrás. Egy papírfecnin üzentek, hogy életben vannak. A bányamentők három mentőfúrást indítottak, hogy elérjék a bányászok felszín alatt 625 méteres mélységben fekvő menedékét, végül a második fúrás érte el őket a leggyorsabban.

Hatvannyolc napja voltak a mélyben, mire helyi idő szerint kedd éjszaka elindult feléjük az első bányamentő a Fénix-2-nek keresztelt mentőkabinban (a mentés közvetlen előkészületeiről itt olvashatnak bővebben). Az utolsó bányász, Don Lucho 69 nap után került ismét szabad levegőre. Soha eddig ilyen sokáig nem volt foglya egyetlen bányász, egyelten bányának sem a világban.