"Csavarogni akarunk" - magyarok lepték el a bécsi hajléktalanszállót

Koldusok és csavargók töltötték meg azt a nemzetközi hajléktalanszállót, amely ősszel nyílt meg Bécsben a városban kószáló külföldieknek. A szállón minden második ember beszél magyarul, és fekete munkáról, kifosztható boltokról, Nyugat-Európáról álmodnak. Egy részük nem is hajléktalan, csak tetszik neki a vándorlás.

"Tudod, hogy hívják a messziről jött hajléktalant?" - kérdezi Pista, a kecskeszakállas székely, miközben megkeveri a pakli magyar kártyát az emeletes vaságyak között álló asztalkánál. "Hát távcsöves!" - böki ki kis hatásszünet után, a köré gyűlt 4-5 hajléktalan pedig visszafogott nevetéssel jutalmazza. A föld alatti teremben mindenkire ráillik a kifejezés, a bécsi VinziPort nemzetközi hajléktalanszállón ugyanis csak külföldről Ausztriába szakadt hajléktalanok kapnak helyet.

Az osztrák fővárosban szeptember 29-én indult el a szervezők szerint egyedülálló projekt, amely az osztrák szociális hálóból kimaradó EU-s hajléktalanokra specializálódik. A szálló vezetői szerint mintegy 400 ilyen ember él Bécs utcáin, akiknek egy részét még a tél beállta előtt sikerült meleg helyre beterelni.

A szálló, amely az éjszakai bárok és fiatal prostituáltak által szegélyezett Linzer Strasse külvárosi végében bújuk meg, egykor borospince és étterem, később bordélyház volt. Most minden nap este 6 órakor csapzott hajú, torzonborz alakok, táskás szemű öregek és szakadt ruhájú, fürge mozgású fiatalemberek nyomulnak be az egykor éttermi recepcióként működő pulthoz, hogy 1-1 eurót lecsengetve regisztrálják magukat az éjszakára. A kristálycsilláros étterem és az alagsori, fehérre meszelt boltíves pinceterem most csavargók, alkoholisták, drogosok és számkivetett feketézők otthona.

"Tudomásunk szerint ez Európában az első olyan hajléktalanszálló, amelyet kifejezetten külföldi, Európai Uniós állampolgárok számára nyitottak" - mondja a recepciós pultnak támaszkodva Jerzy Kiziuk, a szálló lengyel származású vezetője. Kiziuk 19 éve telepedett le Bécsben, és hat éve figyelt fel rá, hogy mennyi lengyel hajléktalan él Ausztriában. Eddig csak ruhát, ételt, orvosi segítséget tudott nekik juttatni egy egyházi szervezeten keresztül, az osztrák Vinzi-hálózat. A szálló megnyitása óta a 87 ágy szinte folyamatosan tele van, az 1 eurós jelképes díjért pedig zuhanyzó, mosógép, tiszta ágynemű és némi vacsora is jár az érkezőknek.

"Nagyon vegyes a történetük"

A ViziPort vezetői szerint a szálló lakóinak többsége az új EU-tagállamok állampolgáraiból kerül ki. Legtöbben a lengyelek vannak, de sok cseh, szlovák, magyar, román és bolgár hajléktalan is lakik itt. Peter Lamatsch, a Vinzi-hálózat bécsi koordinátora rajtuk kívül egy görög, egy portugál és egy német lakót is ismer. "Ezeknek az embereknek nagyon vegyes a történetük" - mondja. Míg szerinte az osztrák hajléktalanok útja nagyjából egyforma (a család vagy a munka elvesztése utáni alkoholizmus), addig a Bécsben élő külföldiek munkát keresve kerültek az utcára, zenészként vagy koldusként "a túlélésért harcolnak".

Sokféle háttérrel érkeztek

Még nem térképezték fel az összes befogadott hajléktalan életét, a tervek szerint a közeljövőben fognak interjúsorozatot készíteni mindenkivel, hogy megtudják, pontosan kikkel van dolguk. Egy új adminisztratív rendszeren is dolgoznak, hogy kiszűrjék azokat, akik csak a színvonalas ellátásért érkeznek Bécsbe, vagy lenne pénzük szállásra, de inkább az ingyenes szállón potyáznak. Az [origo] által megismert hajléktalanok történetei alapján erre szükség is lesz, a legtöbben ugyanis egyáltalán nem azért vannak itt, amiért jótékonykodó házigazdáik gondolják.

Lengyel alkoholisták és magyar kalandorok

"Dolgozni jöttem ide, de nincs munka, májusig biztos nincs" - magyarázza a vécé előtti küszöbön ülve egy kócos, varkocsba kötött hajú, őszülő lengyel. Csehországban élő családjáról mormol szavakat erősen ittas állapotban, miközben mellette két másik lengyel majdnem összeverekszik: egyikük annyira részeg, hogy már a lengyel szavakat is csak nehezen tudja megformálni, mikor neki fut a "lengyel, magyar két jó barát"-nak.

A bécsi lengyel hajléktalanok 90 százalékának ez a története - magyarázza Jerzy Kiziuk. "Eljöttek Lengyelországból munka reményében, de munkát nem találtak, a pénzüket elvesztették, és most félnek visszamenni a családjukhoz, mert úgy érzik, kudarcot vallottak. A lengyel nagykövetség ugyan mindegyiknek kifizetné a jegyét haza, de nem mennek, várják 2011. május 1-jét, amikortól elvileg legálisan dolgozhatnak minden EU-tagállamban. Addig a legtöbben alkoholizmusba menekülnek, és egyik napról a másikra tengődnek.

Velük ellentétben a magyaroknak csak a töredéke jött dolgozni Bécsbe az [origo] tapasztalatai szerint: néhány öreg a házát elvesztve vegetálni, mások koldulni, lopni, felfedezni érkeztek. A 87 fős szállón az emberek közel fele beszél magyarul: sokan a pesti hajléktalanszállókat hagyták ott Bécsért, mások Romániából vagy Szlovákiából indultak neki a világnak. Sok magát szlováknak vagy románnak valló férfi is folyékonyan beszélt magyarul, így az alapfokú német mellett ez is közös nyelvnek számít a szállón.

Mindenkinek jut melegvíz

"Úgy élünk, mint a királyok"

"A munka hőse, én? Dehogyis, csak kaptam valahol" - mosolyog "Working Hero" feliratú pólójában az [origo] kérdésére József, egy középkorú budapesti férfi. "A templomoknál koldulok" - mondja: "Jól tudok németül, beszélgetek kicsit az emberekkel... megvan ennek is a tudománya". Egy magyar fiú szerint Bécsben akár 100-150 eurót is meg lehet keresni koldusként, ha az ember jól csinálja. Józsefnek ugyan mentőápoló végzettsége van, de a papírjait Ausztriában nem fogadták el, így talált új mesterséget.

"Ötven kilométerre a magyar határtól úgy élünk, mint a királyok!" - lelkendezik vaságyának támaszkodva a láthatóan jó erőben lévő magyar férfi, aki Szabolcsból jött szerencsét próbálni a bécsi utcákra. "Itt én meg soha nem voltam éhes" - mondja. "Bemegyek a boltba, hogy vásárolok, de aztán nem találok semmit, úgyhogy kijövök... egy rúd szalámival, kenyérrel" - nevet, miközben heves gesztusokkal mutatja, hogy szokta a kabátjába rejteni a lopott élelmiszert. "Lopásból élek én is" - teszi hozzá egy 30 körüli cingár roma fiú. Két gyereket hagyott Magyarországon, mert rendszerinformatikusként nem talált munkát.

Azért nem kell mindenképpen lopni, hogy a magyarok jóllakjanak Bécsben: egy másik fiú tárcájából elővett, gyűrött fecnin mutatja a listát, hogy mikor hol lehet ingyen ételt szerezni a városban. Különböző apácáktól három különböző időpontban lehet főtt ételt kapni, és a belvárosban este is osztanak vacsorát kisbuszokról. "Két hete vagyok a városban, de már tudom, hol zabáljak, hol szarjak, hol aludjak" - dicsekszik. Tárcájából közben egy zacskó marihuána is kiesik, amit mosolyogva visszatesz, és a társához fordul: "Tekerünk egy dzsonit?" "Hát persze".

"Csavarogni akarunk"

A magyarok között is vannak azért páran, akik eredetileg dolgozni akartak Bécsben, csak nem jött össze nekik. Most rendszeresen járnak a "munkapiacra", ahol feketemunkára viszik el őket alkalmanként 1-2 napra. Van, aki egy osztrák szobafestő helyett dolgozik heti 1 napot 100 euróért, van, aki egy román építkezésére járt: a munkáról azonban inkább csak negatív történeteik vannak, rég nem az tartja itt őket.

Nyugatra tartanak

"A pesti hajléktalanok okosabbik része van itt. A még okosabb része meg tovább megy" - mondja egyikük. "Mert már itt is milliószor jobb, mint odahaza" - hajtogatják mások, de az igazi cél Nyugat-Európa: ki Spanyolországról, ki Franciaországról, ki Angliáról álmodik, és csak a telet akarja Ausztriában kihúzni. Az egyik fiatalember hét éve járja Európát, most 3 napja él Bécsben, de épp Nizzából tart haza, "karácsonyozni". Pista 10 éve, fiatal székely útitársa pedig 5 éve hagyta ott az otthoni munkát.

"Igazából nem is vagyunk hajléktalanok, Erdélyben van házunk, de csavarogni akarunk" - mondják. Pista Jack Kerouack Úton című regényéből merítette ifjúkori álmait, amit most valósít meg: járja a világot, néha megáll alkalmi munkákra, és utazik tovább. Egy másik, budapesti férfi hozzáteszi: nem is kell a munka, csavargók, utazók, kalandorok ők, a többi nem számít.