Az elmúlt hetekben sorozatosan gyújtották fel magukat az emberek az észak-afrikai arab országokban, hogy az elnyomás ellen tiltakozzanak, miután egy hasonló akció Tunéziában közvetve megdöntötte az elnök diktatórikus hatalmát. A diplomás tunéziai fiatal, Mohamed Bouazizi tavaly december 17-én lobbantotta lángra magát elkeseredettségében, mert a hatóságok nem hagyták, hogy zöldséget áruljon az utcán, és teljesen kilátástalannak találta az életét. A fiú halála és a rezsimről kiszivárgott kínos WikiLeaks-akták sikeres tüntetéseket robbantottak ki, amelyek elűzték a tunéziai diktátort (a tunéziai forradalom hátteréről itt olvashat részletesen), és azóta az öngyilkosságnak ez a formája megjelent több más országban is. Ahogy kínos WikiLeaks-dokumentumokból, úgy eltökélt tüntetőkből sincs hiány Észak-Afrika többi országában sem, ezért elemzők szerint újabb arab országokban kell lázadások kirobbanásával számolni.
A Nobel-békedíjas Mohamed El Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábbi vezetője már a múlt héten felhívta rá a figyelmet, hogy hazájában, Egyiptomban Tunéziához hasonló robbanás várható, ha hatalom nem vezet be sürgősen reformokat. Az emigrációban élő diplomata az után szólalt meg, hogy Egyiptomban is hat ember gyújtotta fel magát Bouazizi példáján felbuzdulva, ellenzéki szervezetek pedig óriási kormányellenes tüntetések szervezésébe kezdtek. "Ami Tunéziában történt, nem meglepő, és az egyiptomi elit, valamint a diktatúrákat támogató nyugat számára is nagyon tanulságosnak kellene lennie" - mondta a brit Guardiannak El Baradei. Szavait kedden tettek igazolták, amikor Egyiptomban is erőszakos tömegtüntetések kezdődtek a kormány ellen (a 3 áldozattal járó forrongásról itt olvashat).
A diplomata az önégető tiltakozásokat kommentálva azt mondta, "az elnyomás nem egyenlő a stabilitással, és aki azt hiszi, hogy a tekintélyelvű rendszerek léte a legjobb út a nyugalom fenntartásához, az álmokba ringatja magát". El Baradei nem véletlenül használt többes számot: Afrika északi partvidékén számos olyan diktatórikus állam található, amely a fejlett világ támogatásával vagy tűrésével elnyomó rendszert tart fenn évtizedek óta, és ahol a tunéziai szikrák vagy másfajta túlfűtött feszültségek mára robbanásközeli helyzetet teremtettek. Az [origo] összegyűjtötte, milyen diktatúrák sorakoznak még a Földközi-tenger afrikai oldalán, és melyek követhetik esetleg Tunézia példáját.
Egyiptom: forradalomra készülő büszke testvérek
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök 82 éves és 29 éve van hatalmon
Egyiptomban, a népességre legnagyobb észak-afrikai országban három évtizede van hatalmon a 82 éves Hoszni Mubarak, aki egy vészhelyzetekre alkotott törvény eredményeként szabadon manipulálhatja az ország politikai rendszerét - írja a Foreign Policy amerikai külpolitikai lap. Mubarak az USA fontos szövetségese, és diktatórikus hatalma ellenére élvezi az Egyesült Államok támogatását is. Egy WikiLeaks-jelentés szerint Mubarak 2011-ben is újra akar indulni az elnöki címért, és haláláig hatalomban akar maradni (az erről szóló angol nyelvű dokumentumot itt találja). Ha egészségi állapota miatt mégis távoznia kellene, akkor is megvannak már az utódjelöltek: a hatalomért fia, Gamal Mubarak, valamint az egyiptomi titkosszolgálat nagyhatalmú vezetője, Omar Szulejmán verseng.
Mohamed El Baradei szerint Mubarak uralma alatt az egyiptomiak "reménytelenül sóvárognak" a gazdasági és társadalmi változások után: a 80 millió lakosú országban az emberek fele naponta kevesebb mint 1,25 fontból (kb. 400 forint) él, és bár az ország GDP-je folyamatosan nő, a lakosság nagy része az elmúlt 20 évben egyre szegényebbé vált. A Guardian riportja szerint a frusztrált egyiptomi fiatalok az egész országban a tunéziai eseményeket figyelik, és azt kérdezgetik, hogy vajon náluk is megtörténhet-e mindez.
"Nem hittünk a szemünknek, nagyon büszkék vagyunk a tunéziaiakra" - mondta a lapnak a tunéziai elnök, Ben Ali elmeneküléséről Samad, egy 27 éves egyiptomi fiatalember. "Amikor látod, hogy egy barát vagy egy testvér valami nagy küzdelemben sikert arat, az neked is reményt ad" - tette hozzá. Egyiptomban a Tunéziához hasonló forradalom a levegőben lóg, bár az ország külügyminisztériuma ezt nemrég hevesen igyekezett cáfolni. A magukat felgyújtó emberek hatására ellenzéki aktivisták múlt hét óta szervezték a keddi kormányellenes tüntetést, a "harag napját", amely végül a várakozásokat túlszárnyaló tömegdemonstrációba torkollt. Egyiptomban kedden elszabadultak az indulatok, és a tüntetők összecsaptak a könnygázt és vízágyúkat bevető rohamrendőrökkel: az összecsapásokban legkevesebb három ember meghalt (részletek itt).
Algéria: égő öngyilkosok és összevert éhezők
Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök 73 éves és 11 éve van hatalmon
Egyiptom mellett Algériában gyújtotta föl magát a legtöbb tüntető a tunéziai felkelés sikere óta: itt legalább öt ember választotta a tiltakozásnak ezt a módját. Algéria Tunézia nyugati szomszédja, így ide nagyon könnyen átterjedhetnek a tüntetések: nem véletlen, hogy már a tunéziai tüntetéseken is feltűnt néhány zöld algériai zászló, Algériában pedig a piros tunéziai lobogót tűzik ki előszeretettel a tiltakozók. Az országban a hétvégén mintegy ezer ember tüntetett demokratikus jogokért, de a menetet a rohamrendőrök erőszakosan feloszlatták, az összecsapásokban pedig több tucat tüntető megsérült. A rendőrség egyelőre keményen fellép minden erőszakos megnyilvánulás ellen.
Ahogy a többi arab országban, úgy az embereknek Algériában sem elsősorban a politikai elnyomás miatt telt be a pohár, inkább az életszínvonal drasztikus csökkenése miatt tüntetnek. A kormány a növekvő világpiaci árak miatt jelentősen megemelte az alapvető élelmiszerek, a tej, a cukor és a liszt árát, ami január első hetében éhséglázadásokhoz vezetett. Algír utcáin fiatalok ezrei tüntettek az élelmiszerárak és a munkanélküliség ellen, és azt skandálták, hogy "Hozzanak nekünk cukrot!". A kirobbant zavargásokban többen életüket vesztették, a rendőröket kővel dobálták meg, és egy rendőrőrsöt is felgyújtottak (az élelmiszerárak növekedésének okáról itt olvashat).
Algéria a Foreign Policy szerint Európa gázellátásának 20 százalékát adja, de az ebből származó bevételből a szegény rétegek nem részesülnek. Eközben az országot 1999 óta irányítja egy betegeskedő, 73 éves elnök, Abdel-Azíz Buteflika, akit 2009-ben egy olyan választáson választottak újra, amelyet az ellenzék teljesen bojkottált. Ha az egészségi állapota miatt távoznia kell, a pletykák szerint a fivére ülne a helyére, esélyt sem adva a demokráciának, amelynek az intézményei évtizedek óta pusztulnak az országban.
Líbia: elhallgatott forrongások az örök vezér birodalmában
Moammer Kadhafi líbiai vezető 68 éves és 43 éve van hatalmon
Tunézia keleti szomszédja az a Líbia, ahol a világ leghosszabb ideje hatalmon lévő vezetője, Moammer Kadhafi uralkodik egy 1967-es katonai puccs óta. Az ország a világ egyik legdiktatórikusabb államának számít, ahol nincs szólásszabadság, nincs sajtószabadság, a Kadhafi kormányzási elveit tartalmazó Zöld Könyv pedig szinte szent iratnak számít - írja a Foreign Policy. Az országban gyülemlő feszültségről épp a sajtó korlátozása miatt nehéz közvetlen információkat szerezni, de közvetetten sok jel utal arra, hogy itt is forrong a nép.
A kemény elnyomás alatt szinte példátlan eset, hogy az elmúlt hetekben több beszámoló és videó is felkerült fel az internetre, amelyek szerint a líbiai al-Bayda városában tömegek tüntettek és tüzeket gyújtottak, tiltakozó szlogeneket skandáltak. A tüntetések valószínűleg az algériai megmozdulásokhoz hasonlóan az élelmiszerek növekvő ára miatt kezdődtek, mert a demonstrációkra válaszul a kormány erősen megnyirbálta az import élelmiszerekre kivetett vámokat. Egy líbiai író, Hisham Matar a Guardiannek írt véleménycikkében azonban politikai feszültségről is beszél: "Mi líbiaiak ugyanúgy szomjazunk egy igazságos és elszámoltatható kormányra, mint a tunéziai fivéreink és nővéreink" - írta.
Kadhafi komolyan vette a forrongást, ő volt az egyetlen észak-afrikai vezető, aki már a tunéziai felkelésre is tévébeszédben reagált. Itt azzal vádolta a tüntetőket, hogy "elpusztítják azt az átalakulást, amit Tunézia elért", majd a WikiLeaks kiszivárogtatásait támadta, a dokumentumokat hazugságnak nevezte, amelyek "csak káoszt hoznak" az arab országokra (a WikiLeaks Kadhafiról is kényes információkat szivárogtatott ki, erről itt olvashat). Kadhafi kedden egy tunéziai magántévének is interjút adott, ahol arról beszélt, hogy "fél a tunéziai forradalom miatt", mert az szerinte "külföldi beavatkozás következménye", és külföldi érdekeket szolgál - írja a News24 dél-afrikai hírportál. Az elűzött Ben Ali mellett azonban már nem állt ki, és tagadta, hogy a menekülő elnököt meghívta volna Líbiába: "Nem ezért telefonáltam neki [a forradalom alatt], ez badarság. Nem megyek a tunéziai nép érdekeivel szemben" - mondta Kadhafi. Kadhafinak a Foreign Policy szerint személyes sérelem is a tunéziai elnök bukása, hiszen jó viszonyt ápolt vele: a megbukott Ben Ali egyik utolsó beszédében "kedves testvérének" nevezte a líbiai diktátort.
Marokkó: aggódó uralkodók a palota falai mögött
VI. Mohammed marokkói király 47 éves és 11 éve uralkodik
A Földközi-tenger partvidékének ötödik, legnyugatabbi országából, Marokkóból egyelőre nem érkeztek hírek öngyilkos tüntetőkről vagy nagyszabású tüntetésekről, de a tunéziai példától való félelem itt is tetten érhető. A múlt héten a Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a tunéziai események Marokkó tőzsdéjét és pénzpiacát is megrázták, mert az országban attól tartanak, hogy a zavargások átterjedhetnek külföldre. A Guardian tudósítása szerint az országban szintén demokratikus arcot mutató, de korrupt, önkényes rezsim tekint aggódva a forrongó keleti szomszédok felé.
Marokkó vezetője VI. Mohammed király, aki 1999-ben meghalt apjától, az 1961 óta uralkodó II. Hasszán királytól vette át az uralmat, és kezdetben reformokat és demokratikus bizakodást hozott az országba. Ez azonban mára a visszájára fordult - írja a Guardian. A Rabatból származó WikiLeaks-akták szerint az országban nagyon elterjedt a korrupció, a legutóbbi helyhatósági választásokba pedig "beavatkozott a palota", hogy megakadályozza a mérsékelt iszlamista erők hatalomra jutását a nagyobb városokban. A helyi üzletemberek arra panaszkodnak, hogy a király és köre állami intézményeken keresztül intézi a megvesztegetéseket, a nagyobb befektetési döntések pedig csak a királytól és két bizalmasától függenek.
Abubakr Dzsamaj, a már megszűnt casablancai újság, a Le Journal szerkesztője szerint minden arab országot, így Marokkót is megrázta a tunéziai forradalom. Az újságíró a Guardiannak azt mondta, hogy a marokkói hatóságok idegesen figyelik az eseményeket. Együttérzésüket fejezték ki a tunéziai emberekkel, de az ország stabilitását nevezték a legfontosabbnak. Ben Ali bukása előtt betiltották a változáspárti tüntetéseket a tunéziai nagykövetségnél, de az elnök bukása után engedélyezték az ünneplést. Az állami televíziók alig tudósítottak az eseményekről, de az al-Dzsazíra arab hírtelevízión mindenki követhette azokat. Mindez aggasztó egy olyan rendszer számára, amelyet egy szűk tanácsadói csoport irányít a palota falain belülről, de a külvilágnak egy demokratikusan választott parlament képében demokratikus ábrázatot mutat - írja a lap. A Guardiannak nyilatkozó újságíró szerint szerencsére a Ben Ali-féle folyamatok Marokkóban nem jutottak olyan messzire, mint Tunéziában, de ez a forradalom egy "nagyon-nagyon erős ébresztő" volt Marokkó számára.
Észak-Szudán: szétszakadó óriásállam ébredő iszlamistákkal
Omár al-Basír szudáni elnök 66 éves és 21 éve van hatalmon
Bár nem a Földközi-tenger partján fekszik, északi szomszédaihoz hasonló sorsra jutott az Egyiptomtól délre fekvő Szudán is, amelyet az országban januárban tartott népszavazás szinte biztosan két külön országgá oszt majd. Az elszakadó Dél-Szudán egy olyan Észak-Szudánt hagy magára, ahol már megjelentek az élelmiszerárak elleni tüntetések, előre törnek a radikálisok, és az eddigi diktatúra is inogni kezdett.
Szudán vezetője, a 66 éves Omár al-Basír 1989-ben hajtott végre vértelen katonai puccsot, és azóta irányítja az országot. Előbb a dél-szudáni polgárháború, majd a dárfúri vérengzések során gyakorolta az "oszd meg és uralkodj elvét", és a sajtó letörésével, az ellenfelek megfélemlítésével szilárd hatalmat épített ki. Ez a hatalom azonban a tunéziai események után meginogni látszik: az elnök radikális iszlamista ellenzéke nemrég kertelés nélkül kimondta, hogy népfelkelésre lesz szükség, ha a kormány nem változtat a politikáján, és nem fogja vissza az emelkedő élelmiszerárakat.
A radikális ellenzék vezére, Hasszan al-Turabi nemrég közölte: "Ami Tunéziában történt, emlékeztető. Ez valószínűleg meg fog történni Szudánban is. Ha nem, nagyon sok vér fog folyni". Az iszlamista vezető ugyan letartóztatták a lázító szavakért, de az élelmiszerárak miatt elégedetlenkedő tömegeket ennyivel nem lehet leszerelni. Már amikor a kormány január közepén megvonta a petróleumkészítmények és a cukor állami támogatását, hatalmas tüntetések törtek ki a fővárosban, Kartúmban, amely korábban Bashir biztos bázisának számított. A rohamrendőrök ekkor könnygázzal és gumibotokkal verték szét a tömeget.