Forradalmukat féltik a kairói tüntetők - helyszíni riport

Ki lesz kitartóbb? - erről szólnak az egyiptomi kormányellenes tüntetések két héttel kitörésük után. Az [origo]-nak nyilatkozó kairói tüntetők szerint sokan megelégszenek a kormány látszatengedményeivel, és az embereknek enniük kell valamit, nem maradhatnak hetekig, hónapokig az utcákon. Az átmenet iránya még nem látszik tisztán, de úgy tűnik, sokan ráéreztek a szabadság ízére.

Az egyiptomiak nem adják fel olyan könnyen.

A keddi több százezres kairói demonstráció, az egyik legnagyobb a tüntetések megkezdése óta, azt sugallta, hogy az egyiptomi kormány stratégiája - engedményekkel megosztani az ellenzéket és közben minél gyorsabban normalizálni a helyzetet - nem biztos, hogy beválik.

A Tahrír téren állandósult az elégedetlenkedés. Kicsit olyan, mint a Sziget az ötödik napon, csak valamennyivel talán tisztább és rendezettebb. A sátrak és más rögtönzött alvóhelyek állandósultak, ahogy a kis boltok is, és bár a barikádok egy részét elbontották, minden reggel több ezren vannak kint már egész korán is.

Lehet, hogy a kormány a kulcskérdésben nem engedett - Hoszni Mubarak még a helyén van, és úgy tűnik, egy darabig nem is megy sehova -, de Egyiptom ma nagyon más hely, mint akár csak egy hónappal ezelőtt is volt.

"Megtanultuk, mit jelent a szabadság"

Sokan attól tartanak, hogy ha elcsöndesednek a dolgok, a kormány bosszút áll a tüntetések szervezőin és résztvevőin: sok embert szép csendben felkeres majd a titkosrendőrség az éjszaka közepén. De a már két hete tartó demonstráció olyan pszichológiai áttörést jelentett, hogy nehéz elképzelni, hogy a dolgok tartósan visszarendeződhetnek abba a teljesen megkövesedett rendszerbe, ahol mindenkinek tartania kell a száját, különben elviszik a rendőrök.

"Minden egyiptomi megtanulta, hogyan beszéljen. Megtanultuk, hogy mit jelent a szabadság, és soha nem megyünk vissza a régi életünkbe" - mondta az [origo] tudósítójának Kairóban egy 24 éves egyetemista, Szajed. Az elégedetlen fiatalok nagy aránya, az internet elterjedése, a globális kapitalizmus támasztotta gazdasági verseny: ezek mind olyan tényezők, amelyek sokkal nehezebbé teszik a monolitikus kormányzás fenntartását, mint korábban.

A kormány már most is olyan engedményeket tett, olyan kérdésekről kezdett el nyíltan beszélni, amelyek eddig elképzelhetetlenek lettek volna: Mubarak ígérete, hogy nem indul a következő választásokon; a fiának eltávolítása a kormánypárt egyik fontos pozíciójáról; a Muszlim Testvériség bevonása a tárgyalásokba; a reform alaptémává vált, ahogy eddig sosem.

De az ennél jelentősebb eredményekhez a tüntetőknek növelniük kell a nyomást, vagy legalábbis fenn kell tartaniuk azt. Minden kitartásuk ellenére fenyegeti őket az eljelentéktelenedés veszélye. Sok egyiptomi megelégszik a kormány eddigi ígéreteivel, még akkor is, ha egyébként egyetért a tüntetők követeléseivel.

Tüntetés a Tahrír téren

"Szerintem maximum két hétig tart még ez a dolog, aztán elfogynak az emberek. Vissza kell menniük dolgozni" - mondta az [origo]-nak az idegenvezetőként dolgozó 27 éves Didu. Ő egy hete van lent a téren, mégis azt mondta, "én is visszamennék őszintén szólva, csak nincs hova: az összes turista elmenekült".

"Mi csináltuk ezt a forradalmat"

Az ellenzék dolgát nehezíti, hogy nincsenek igazi vezetői. Mohamed el-Baradeiben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség korábbi, Nobel-békedíjas vezetőjében sokan nem bíznak, ahogy a kis ellenzéki pártokban sem. "Kik ezek az emberek? Mi csináltuk ezt a forradalmat, nem ők" - mondta Szajed, többek véleményét visszhangozva.

Mubaraknak pedig még mindig van tekintélye. Sok egyiptomi szemében az elnök az Izraellel vívott háborúk egyik hőse, akinek kijár, hogy tisztességgel távozzon. Sokakat pedig az az érv fogott meg, hogy az ország káoszba süllyedhet, ha csak hipp-hopp lemond és nincs, aki átvegye a helyét.

Ez persze nem vonatkozik azokra, akiket a rendőrség és a sok tüntető szerint az állam által felbérelt provokátorok, verőemberek az elmúlt két hétben többször is megpróbáltak megkövezni, megbotozni, lelőni vagy letartóztatni. Az ő szemükben maga a diktátor és megdermedt, változásképtelen rezsimje az instabilitás igazi forrása, nem pedig az emberek követelései.

Az egyiptomi forradalom sikere jórészt azon múlik, hogy melyik csoport lesz a kitartóbb. A valódi demokrácia feltételei - egy erős és független középosztály, viszonylag tiszta közélet, független intézmények és jogrend, az egyén és a kisebbségek védelme és egy viszonylag jól ellenőrzött állam, ami nem üti bele az orrát folyton mindenbe - egyelőre csak részben adottak ebben az országban. De az első néhány szöget beverték a zsarnokság koporsójába.