Szabadidős forradalmárok rombolják Kadhafi építményét

"Nála semmi sem lehet rosszabb" - mondta az [origo]-nak saját elnökéről egy férfi a líbiai Bengáziban, ami a három hónapja kitört líbiai forradalom kormányellenes erőinek központja. A város megvadult a boldogságtól, a többség a fellegekben jár és folyamatosan ünnepel. Szabadidejükben pedig háborúzni tanulnak. Kadhafi építménye azonban hiába bomladozik, neve még mindig félelmetesen cseng. Helyszíni riport Bengáziból.

A srácok úgy menetelnek keresztül az üres placcon, ahogy mások botladoznak, de a lelkesedésükhöz nem férhet kétség. A fegyverropogást már teljesen megszokták. Meg sem rezzennek, amikor irtózatos csattanással megszólal mellettük egy géppuska. Amikor pedig az idősebb katona nekiáll elmagyarázni, hogyan működik az idősödő szovjet fegyver, befejezik az idétlenkedést, és elmélyülten figyelnek. Nem telik bele egy hónap, és egy részük a fronton lesz.

Havi ezer katonát képeznek ki Bengázi külterületén, egy volt katonai bázison, a líbiai lázadó kormány - ahogy ők hívják magukat, Libia al Hurra vagy Szabad Líbia - seregébe. Heti körülbelül ezer fiatal jelentkezik, sokuk még csak 18-19 éves, de a többi se sokkal idősebb. Miért harcolnak? "A szabadságért" - mondja kivétel nélkül mindegyikük egy hatfős csoportból. Egyikük még hozzáteszi: "Mert Kadhafi alatt semmink nem volt".

További képekért kattintson a fotóra!

Fegyver kevés van és az sem túl jó, egyenruha háromfajta is, de így sem elég, az ígért külföldi tanácsadókból pedig még nem láttak senkit. De úgy tűnik, ez senkit nem aggaszt. Egy ügyes fickó a villanyoszlopok szerelésénél használt fülkeemelőt próbálja egy teherautóra erősíteni, azzal terveznek majd részben szintén házilag gyártott rakétákat küldözgetni Kadhafi embereire.

Mintha mindenki szedne valamit

A Kadhafi szorításából kiszabadult kelet-líbiai területek egésze ezt a lelkesedést és kissé amatőr, de buzgó elszántságot mutatja. Líbia második legnépesebb városa, Bengázi egészen megvadult a szabadságtól. Bulihangulat van, mintha az iskola utolsó napja volna. Mindenki olyan boldog, mintha szedne valamit. Sok taxis konkrétan nem fogad el pénzt. Mindenki a győzelem jelét mutogatja. Mindenhol az új zászlót látni, a házakon, a kocsikon, a fegyverek tusán.

Nem szűnik az ünnepi lövöldözés, a felvonulás. A házak alig látszanak ki a Khadafi-ellenes graffitik alól. "Szabad Líbia"; "Takarodj az országunkból"; "41 évvel több a kelleténél" (Khadafi 42 éve kormányoz); "Nem lázadók vagyunk, hanem szabadságharcosok!"; vagy a legjobb: "Most már szabad ember vagyok".

További képekért kattintson a fotóra!

"Allah, Kadhafi, Líbia - ebben a sorrendben"

Bengázi első ránézésre megcáfolja azt a mítoszt, hogy Khadafi valamiféle jóléti államot épített itt az olajból. A város iszonyúan le van pukkanva, holott nagy részét semmiféle erőszak nem sújtotta az elmúlt három hónapban. Az épületek régiek, omladoznak, minden elhanyagolt. "Kadhafi saját magát helyezte mindenki más elé. Még a támogatói szlogenje is árulkodó: Allah, Khadafi, Líbia - ebben a sorrendben" - mondja Abdul Arif Dzsibril, aki hajózással foglalkozik.

"Nézzen körül, nézze ezt a romhalmazt. Így kellene az ország második legnagyobb városának kinéznie? Afrika legnagyobb olajkitermelő országa vagyunk! Az emberek nem szerették Khadafit, mert nem adott nekik semmit" - panaszkodik.

Mindenki ezt visszhangozza, még azok is, akik jól élnek. De nem csak ezt. Mazsdi az állami olajtársaságnál dolgozott, nagy, vadiúj kocsit vezet, és Bengázi legjobb negyedében lakik. Amikor megkérdezik, miért lázadt fel, türelmesen mosolyog. "Igen, én valóban jól élek. De az élet nem csak erről szól. Mi is normális emberek vagyunk, mi magunk akarunk dönteni a sorsunk felől, mint a többi ország. De itt mindenről Kadhafi és a fiai döntöttek. Szabadságot akarunk, mint mindenki más. Amikor Skóciában jártam egyetemre, és az emberek megkérdezték, honnan jöttem, én meg mondtam, hogy Líbia, csak néztek. Aztán mondtam, hogy Kadhafi. Ja, vagy úgy. A Lockerbie-merénylet. Hát ez őrület. És a rengeteg emberről, aki eltűnt a börtöneiben, még nem is beszéltem".

További képekért kattintson a fotóra!

Mellékes a törzsi szembenállás

Ilyen ember például A. M., aki még mindig annyira tart az ezredestől, hogy kéri, inkább ne írjuk le a nevét, amíg Khadafi meg nem hal. A repülőtéri biztonsági szolgálatnál dolgozó férfit 1989-ben tartóztatták le, és 13 évig tartották börtönben úgy, hogy soha nem mondták meg neki, mivel vádolják. 11 évig a családja sem tudta róla, hogy él-e vagy meghalt. Két évig magánzárkában volt, és még most is remeg, ahogy felidézi az emléket.

A dolog a családjára is kihatott. Az egyik fia Franciaországba ment volna tanulni, de ebből nem lett semmi. "Azt mondták, apám börtönben van, úgyhogy nem mehetek. Azóta már én is százados lennék a közlekedési rendőrségnél, de nem, mert apám börtönben volt. Szörnyű életünk volt" - mondja. Milyen országot akarnak? "Szabad, demokratikus. És ne legyen Zöld Könyv [Khadafi könyve]".

A líbiaiak azt a vádat is sértődötten visszautasítják, hogy ez valamiféle törzsi háború volna. A törzsiség kétségkívül jelen van társadalmukban, de kötik az ebet a karóhoz, hogy ez most mellékes, és minden líbiai csak szabadságot és jobb életet akar. Hogy ki harcol még mindig az ezredesért? Afrikai zsoldosok, a saját törzsének egy része, meg azok, akiknek vér tapad a kezéhez, és ezért nincs más választása - ez a bevett válasz.

További képekért kattintson a fotóra!

A külföldi katonákból "csak félreértés lenne"

A líbiaiak láthatólag hálásak a NATO-nak a beavatkozásért, különösen a franciáknak. Terjed a rigmus: "Un-deux-trois, sukran Nicolas!" (Egy-két-há', köszi Nicolas.) Francia, brit és olasz zászlókat árulnak az utcákon. De a lelkesedés csak egy pontig terjed. A légicsapásokat támogatják (nélkülük márciusban elesett volna Bengázi), de külföldi katonákért nem sírnak. "Abból csak félreértés lenne, mint Irakban" - mondja Bezsu, a kiképzőtábor egy vezetője. "Líbiai belügy" - olvasható sok ház falán.

Láthatólag még az sem zavarja őket, hogy az Európában egyes körökben népszerű elmélet szerint a NATO csak az ország olaja miatt avatkozott be a háborúba. "Lehet, de engem ez nem érdekel. Semmi nincs ingyen, ezt tudjuk mi is. Az üzlet, az üzlet. De a legfontosabb az, hogy megszabaduljunk Kadhafitól. Nála semmi sem lehet rosszabb" - mondja Mazsdi. "Churchill mondta, hogy Hitler legyőzéséhez még az ördöggel is összefogna. Na, pont így érzünk mi is" - teszi hozzá Hamdi Almajjar, egy iskola igazgatója.

Szabadidős forradalom

A kiképzőtáborban dolgozó Bezsu korábban pilóta volt az Emirates légitársaságnál, nulla katonai tapasztalata van, az interneten olvasgat az alap harcászati fogalmakról. Minden így működik: mindenki a szabadidejében próbálja építeni az új Líbiát, fesztiváli hangulatban. Kis csoportok alakultak, hogy összegyűjtsék a mindenütt heverő szemetet és újrafessék az utcákat, mintha az emberek most éreznék először, hogy ez a saját városuk. Aki tud valamilyen európai nyelven, jelentkezik, hogy tolmácsoljon az újságíróknak. Az új rendőrség pedig kedves és mosolyog, "holott azelőtt úgy őriztek minden sarkot, mintha legalábbis a mennyország kapuja volna, és csak dühösen morogtak az emberre" - mondja Adib, egy 22 éves egyetemista.

További képekért kattintson a fotóra!

Elvileg megindult valamiféle gondolkodás arról, hogy pontosan milyen államot képzelnek is el a jövőben, de a legtöbben igazából még nem tartanak itt, hiszen Nyugat-Líbia még Kadhafié. Aki elég művelt ahhoz, hogy érdemben vitatkozzon, az olyasmiket követel, mint például a rendszeresen választott parlament, vagy a hatalmi ágak szétválasztása. De egy dologban még a legegyszerűbb emberek is egyetértenek. Kadhafi 42 éves uralma mindenkinek nagyon sok. "42? Hogy lehet valaki 42 évig elnök?" - kérdi Habib, aki kozmetikumok kereskedelmével foglalkozik. "A cipőm 42-es, hallod?"

Szlankó Bálint - Bengázi, Líbia

Kövesse tudósítónkat a Twitteren!