Az ukrán ügyészség is tiltaná a magyar himnusz lejátszását Beregszászon

Vágólapra másolva!
A beregszászi ügyészség megóvta a beregszászi járási tanács döntését, amely szerint a testület ülései a jövőben az ukrán mellett a magyar himnusz lejátszásával kezdődnek. A helyi járási tanács elnöke szerint ezt a nemzeti kisebbségekről szóló ukrán törvény lehetővé teszi, egy ungvári politológus pedig felhívja a figyelmet arra, hogy Krímben az ukrán mellett az orosz himnuszt is lejátsszák a testületi ülések elején.
Vágólapra másolva!

A beregszászi járásközi ügyészség megóvta a beregszászi járási tanács június 17-i döntését, amely szerint a képviselőtestület ülései a jövőben az ukrán állami himnusz mellett a magyar nemzeti himnusz lejátszásával kezdődnek. A magyar nemzeti himnusz ellen hozott óvását az ukrán járásközi ügyészség arra alapozta, hogy a beregszászi járási képviselőtestület határozata nem felel meg az ukrán alkotmány előírásainak - közölte az MTI ukrán internetes hírportálok írásaira hivatkozva.

Az ügyészségi indoklásban az is szerepel, hogy a magyar himnuszról hozott tanácsi döntés ellenkezik az ukrán alkotmány állami zászlóról, címerről és himnuszról szóló 20. cikkével, valamint a helyi önkormányzati törvény 43. cikkével, amely a jelképek használatát szabályozza.

A beregszászi járási tanács magyar himnusszal kapcsolatos döntése országos visszhangot váltott ki Ukrajnában. A szélsőjobboldali Szvoboda párt és a nacionalista Ukrán Népi Mozgalom (RUH) egyaránt elítélte és az ukrán állam ellen irányuló provokációnak nevezte a magyar nemzeti himnusz ukrán államhatalmi szervben történő hivatalos lejátszását lehetővé tevő döntést. Mindkét politikai erő hatósági fellépést követelt a magyar többségű beregszászi járási képviselőtestület határozata ellen.

Bihari András, a beregszászi járási tanács elnöke viszont sajtónyilatkozataiban egyértelműen kiállt amellett, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló ukrán törvény lehetővé teszi, hogy a képviselőtestületi ülések előtt az ukrán állami himnusz mellett a magyar nemzeti himnusz is elhangozzon, s emellett még a nemzeti szimbólumok használata is engedélyezett. A munkarenddel kapcsolatos múlt pénteki szavazás során az ülésen részt vett 51 képviselő egyöntetű igennel szavazott a magyar himnusz kérdésében - tette hozzá.

A beregszászi járási képviselőtestület döntését toleráló ukrán közszereplők egyike, Fegyir Sándor ungvári politológus, a Kárpáti Közvélemény-kutató Központ igazgatója a mukachevo.net munkácsi hírportálnak kifejtette: A járási képviselőknek joguk van ahhoz, hogy a nemzeti himnusszal kapcsolatos határozatot hozzanak, mivel a Krímben is Ukrajna és Oroszország himnuszával kezdődnek a testületi ülések.

A kárpátaljai politológus úgy véli, hogy az ukrán alkotmány értelmében az állami himnusz után lejátszható a regionális, így - a beregszászi esetben - a magyar nemzeti himnusz. Ezzel az ottani képviselők nem követnek el törvénysértést, hiszen sehol nincs leírva az, hogy az ukránon kívül nem hangozhat el más himnusz - tette hozzá Fegyir Sándor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!