Fukusimai vizet ivott a japán kormányszóvivő
![Fukusima Daiicsi atomerőmű, 4-es blokk, 2011 szeptember](https://cdn.origo.hu/2023/12/AHr1nkIdJf-I19XOSHkVQCTzWIzW3oWrmJU9ebTdhzA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzYzlmNzA2MTUwMzRkN2I4N2JmNTBlMzM2OWRjMjk1.webp)
A japán kormányszóvivő fukusimai vizet ivott újságírók előtt - írta a BBC. Jaszusiro Szonoda ideges volt, a keze remegett, ahogy letette a poharat a brit médium szerint. A kormányszóvivőt az újságírók unszolták, hogy tesztelje ő, a fukusimai erőműtől hozott víz valóban biztonságos-e.
Szonoda azt mondta, a fertőtlenített víz megivása önmagában nem jelenti azt, hogy biztonságos. Adatokkal kell alátámasztani - mondta.
Március óta most először mehettek újságírók a március 11-ei földrengésben és az az utáni cunamiban megsérült fukusimai reaktor térségébe. A természeti katasztrófák miatt az erőmű három reaktora súlyosan megrongálódott, a reaktormag hűtésére felhasznált víz azonban kiszivárgott az épületből, szennyezve annak környékét.
Az erőmű körül 20 kilométeres körzetben továbbra sem tartózkodhat senki. A kormány célja szerint év végére szeretnék lehűteni a reaktorokat annyira, hogy a hűtővíz ne forrjon tovább. A BBC szerint korábbi becslések arról szóltak, hogy az erőmű ártalmatlanná tétele 30 évet is igénybe vehet.