Saját államuk ellen tartanak népszavazást a koszovói szerbek

Vágólapra másolva!
A négy éve független Koszovó északi részén kétnapos népszavazásba kezdtek kedden az ott élő szerbek, hogy hajlandóak-e elfogadni maguk felett Pristina fennhatóságát.
Vágólapra másolva!

Népszavazás kezdődött kedden a zömében szerbek lakta Észak-Koszovóban: a referendumon, amelyet Belgrád és Pristina, illetve az ottani ENSZ-misszió is ellenez, arról mondhatnak véleményt a résztvevők, hogy elfogadják-e Pristina fennhatóságát. A kétnapos népszavazást négy, jobbára szerbek lakta észak-koszovói járásban - Zubin Potokban, Zvecanban, Kosovska Mitrovicában, Leposavicban, illetve a hozzájuk tartozó falvakban - tartják meg. A kétmilliós Koszovóban közel 120 ezer szerb él, és közülük több mint 40 ezer északon. A délebbre, albán környezetbe ékelődött szerb enklávék lakói nem vesznek részt a népszavazáson.

Arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy "elfogadják-e az úgynevezett Koszovói Köztársaság Pristina által létrehozott intézményeit". Nyilvánvaló, hogy a térségben lakó szerbek egyként nemet fognak mondani erre a kérdésre, hiszen a koszovói függetlenség kikiáltása után is megtartották a Pristinától teljesen külön működő, párhuzamosnak mondott, és részben Belgrád által finanszírozott intézményrendszert, saját iskoláikat és egészségügyi intézményeiket. A szavazás hátteréről itt olvashatja el a Komment.hu írását.

Belgrád szerint a szerb ellenzék szervezte a népszavazást

Belgrád azért ellenzi a referendum megtartását, mert tart attól, hogy kedvezőtlenül fogja befolyásolni uniós integrációját, és nem lendíti előre a Brüsszel által szorgalmazott, folyton akadozó belgrádi-pristinai párbeszédet sem. A belgrádi kormányoldal szerint a népszavazást az ellenzék sugallatára szervezték meg, amely le akarja téríteni Szerbiát az európai integráció útjáról.

A koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) szerint a népszavazásnak nem lesz semmilyen jogi hatálya, mivel törvénytelenül tartják meg. Alkotmányellenes a népszavazás Pristina szerint is, amely eleve az észak-koszovói szerbek párhuzamos intézményeit is illegálisnak tartja, és négy éve hasztalan próbálkozik azzal, hogy fennhatósága alá gyűrje a térséget. Szálka a szemében, hogy a kétnapos referendumot két nappal Koszovó függetlenségének negyedik évfordulója előtt tartják meg a szerb szakadárok.

A referendum szervezői mindenesetre meghívták az UNMIK, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) képviselőit is, hogy megfigyelőkként vegyenek részt a referendumon. Állítólag a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű elemzőintézet is kapott meghívást, és el is fogadta. A koszovói békefenntartó haderő attól tart, hogy a térségben élő albánok provokációt látnak majd a népszavazásban, és ez tovább fokozza a feszültséget az amúgy is nyugtalan térségben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!