Iszlamistákat utasítottak ki Franciaországból

Vágólapra másolva!
Egy algériai és egy mali imámot utasítottak ki Franciaországból, és hasonló döntést készítettek elő három másik radikális iszlamista ügyében. A France24 hírtelevízió jelentése szerint az intézkedésekről a múlt havi, toulouse-i merényletek hatására határoztak a francia belügyminisztériumban.
Vágólapra másolva!

Egy Maliból származó radikális iszlám imámot és egy algériai iszlamistát hétfőn küldtek vissza országukba - közölte hétfőn este a belügyminisztérium. Egy török imám és egy tunéziai férfi ellen megindították a kiutasítási eljárást, míg egy ötödik, egy szaúd-arábiai imám ellen már befejeződött az eljárás.

A francia kormány a toulouse-i merényletsorozat után határozta el a feltételezett iszlamistákkal szembeni keményebb fellépést. Akkor egy algériai származású, francia állampolgár, Mohamed Merah hét embert, köztük három gyereket ölt meg a városban, illetve környékén. A francia hatalom ezután döntött a keményebb fellépés mellett. Múlt pénteken például egy razzián 19 iszlamista gyanúsítottat vettek őrizetbe. Emellett megtiltották több muszlim hitszónok beutazását az országba.

A mostani kiutasításokat többek között azzal indokolták, hogy az imámok antiszemita kijelentéseket tettek, nyugati értékek elutasítására buzdították a muszlimokat, és arcuk eltakarására bíztatták az asszonyokat, írta a France24.com.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!