Az al-Kaidán bukhat el a tuaregek álma Maliban

Saját, rég megálmodott országukért küzdenek Mali mérsékelt tuaregjei, de ezzel akaratukon kívül is a radikális iszlámistákat és a szövetségesüknek tartott al-Kaidát erősíthetik. Az országukat sem az afrikai, sem a nyugati országok nem ismerik el, ráadásul függetlenedési próbálkozásukkal elősegíthetik, hogy a két hete puccsal hatalomra került katonák elhagyják a hatalmat, és ezzel visszatérjen az állapot, amikor a tuaregek még kevésbé remélhetnek saját országot.

Ha akadt olyan, aki látott bármi esélyt arra, hogy Afrikában péntekre virradóra új ország alakult és az működni is fog, annak tizenkét óra múlva kellett belátnia: ez gyakorlatilag valószínűtlen. A BBC péntek délben közölte: az Afrikai Unió a lehető leggyorsabban utasította el a tuaregek alig fél napos bejelentését, amely szerint Mali északi részén független országot alapítottak. A párizsi LePoint magazin internetes kiadása szerint a térségben rendkívül befolyásos Franciaország védelmi minisztere már előzőleg kifejtette: a tuareg állam ügyével nem is érdemes foglalkozni addig, míg a szomszédos országok rá nem bólintanak.

Nem tették meg, és ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő. Az lett volna megdöbbentő, ha másképp döntenek, annak ellenére is, hogy a 14,5 millió lakosú, a világ legszegényebb országai közé sorolt nyugat-afrikai Maliban épp két hete puccsal hatalomra került katonai junta uralkodik, ami szintén nem tetszik a nemzetközi közösségnek.

A harcosok, akiknek csak fegyver és cél kell

A tuaregek berber nép, a Szaharában és a Száhel-övezetben élnek, Mali mellett többek között Algériában, Mauritániában, Burkina Fasóban és Líbiában. Utóbbinak mellesleg nem kis szerepe van a mostani fejleményekben. Az alapvetően nomád életmódot folytató, állattartásból, kereskedésből és szaharai karavánok vezetéséből élő tuaregek ugyan különböző intenzitással évszázadok óta küzdenek saját államért, a múlt év végén pedig jókora támogatást kaptak ehhez. Akkorra tértek vissza Maliba azok, akik Líbiában zsoldosként szolgálták Moammer Kadhafit. A diktátor halála után menniük kellett Líbiából, és ha már így alakult, vitték magukkal fegyvereiket, pénzüket és harci kedvüket is.

Elszántak harcosok a tuaregek, akik évszázadok óta küzdenek a függetlenségért

Morris Andrea egy héttel ezelőttig csaknem egy évig Mali fővárosában, Bamakóban élt, a puccs után menekült el az országból. Szerinte a tuaregek tipikus harcosok. "Nekik elég, ha van fegyver és van cél, azzal már ülnek is fel dzsipjeikre és indulnak harcolni" - mondta az [origo]-nak, de hozzátette, szerinte a fejleményekre talán maguk a tuaregek sem számítottak. Január 17-én elindított újabb offenzívájuk nyomán alig három hónap alatt közvetve elnököt buktattak Maliban, gyakorlatilag ellenállás nélkül elfoglalták az ország északi részének három kulcsvárosát, Gaot, Kidalt és Timbuktut, majd még ki is kiáltották országuk, Azavad függetlenségét.

Egy meglepő puccs

Az első és talán legnagyobb meglepetés mégsem ez, hanem az államfőt megbuktató katonai puccs volt. Március 22-én szinte a semmiből érkeztek alacsony és középrangú katonákból álló csapatok Bamakóban Amadou Toumani Touré elnöki palotájához, és különösebb felhajtás nélkül magukhoz ragadták a vezetést. Az azóta hatalmon lévő junta vezetője, Amadou Sanogo kapitány szerint ezt azért tették, mert elvárták tőlük, hogy megállítsák a tuaregek offenzíváját, de ehhez nem kapnak sem támogatást, sem fegyvereket, ráadásul a katonák családjai is kínlódnak. A katonafeleségek és a harcolók családjai egyszerűen fellázadtak, amiért párjaik, fiaik annyira fegyvertelenek voltak, hogy nem tudták magukat megvédeni a kaszárnyába betörő tuaregektől, akik al-Kaida-szerű kívégzéseket hajtottak végre. A januári és februári harcokban például több mint száz kiskatonának egyszerűen elmetszették a torkát.

A helyiek által csak ATT-ként emlegetett elnökkel szembeni elégedetlenség érezhető volt - mondta Morris Andrea. "Kosz, por és szegénység" - szerinte ezek jellemzik a mindennapokat Maliban. Hozzátette, hogy Touré elnök rendkívül népszerűtlen lett mostanára, mert az országban mintha semmi sem történt volna az elmúlt évben. "A férjem közös projekten dolgozott a mali kormánnyal, de az utóbbi időben erősen elakadtak a dolgok" - mondta.

Touré elnök népszerűsége idén márciusra már mélyponton volt

Az elnök Afrikában szokatlan módon magától is távozni készült, április végére választásokat írt ki, ő maga pedig közölte: nyugdíjba vonul. Megbuktatását nem is tekintette senki egy kis csoport önzetlen nemzetmentő lépésnek: Afrikában és Nyugaton egyszerre szisszentek fel, és tartották elfogadhatatlannak a puccsot. A maliak helyzete sem lett könnyebb tőle, a szomszédos országok szankciókat hirdettek, a helyi bloggerek áramszünetekről, üzemanyaghiányról, bezárt iskolákról, hirtelen drágulásról számolnak be a fővárosból, Bamakóból. Morris Andrea azt mesélte, a puccs után gyerekeivel együtt egy hétig ki sem mozdulhatott bamakói lakásukból, végül nagy nehezen felfértek az első repülőjáratra, amely Párizsba indult, így tudtak eljönni.

Az országot irányító puccsista katonák aztán most pénteken éjjel engedtek az erőteljes külföldi nyomásnak, és beleegyeztek, hogy visszaállítják az alkotmányos rendet. Bejelentették, hogy az alkotmánynak megfelelően átadják a hatalmat a parlament elnökének, aki a választásokig ellátja az államfő feladatait. A nemzetközi közösség pedig ettől kicsit megkönnyebbülhet: a tuareg sikerek hatására felgyorsult diplomáciai tevékenység nyomán talán sikerült elhárítaniuk egy szélsőséges iszlám állam létrejöttének veszélyét.

Az al-Kaida aggasztó közelsége

A tuaregek nem túl népszerűek Maliban, de megosztott maga a tuareg társadalom is. A sokszor fő politikai erőként említett Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) tagjai állnak az egyik oldalon, a másikon pedig a radikálisok, az Iszlám Magreb al-Kaidával (AQMI) szoros kapcsolatban lévő Ansar Dine. Az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom kiáltotta ki pénteken honlapján Azavad ország függetlenségét - az Ansar Dine pedig közben figyel és hasznot húz a sikerekből.

Bamakóban azonnal tüntetések kezdődtek Észak-Mali elszakadása ellen

A BBC beszámolója szerint két magyarázat is lehet arra, miért sietett az MNLA a függetlenség kikiáltásával. Egyfelől meg akarták előzni az, hogy az afrikai országok - amelyek kétezer katonát már készenlétbe helyeztek - bevonuljanak Maliba a junta ellen, másrészt, jelezni akarták, hogy nem a radikális tuaregek, hanem ők ellenőrzik az ország északi részét.

Bár nem egyértelmű, hogy a tuaregek melyik szárnya az erősebb, egyes elemzők úgy vélik, valójában nem az MNLA a legbefolyásosabb erő. Ennek alátámasztására megemlítik, hogy az UNESCO világörökség részének tekintett, Rejtő Jenő könyveiben csak igen távoli és sivár városként, a karavánok kiinduló és érkezési helyeként szereplő Timbuktuban a tuareg hatalomátvétel óta lényegében az iszlám jog, a saría törvényeit alkalmazzák. A The Daily Telegraph arról számolt be például, hogy az egykor virágzó, kulturális központként emlegetett, ma már teljesen leszegényedett városban egy vandálnak azonnal levágták a karját, az ott élő 300 keresztény többsége pedig nyomban elmenekült, amint az Ansar Dine első embere, Iyad Ag Ghaly bejelentette az új szabályokat.

Sokan menekültek el otthonaikból a tuareg lázadás miatt

Az Ansar Dine nem akarja Észak-Mali függetlenségét, ők az al-Kaidával egy észak-afrikai iszlám állam létrejöttét álmodták meg. Ráadásul az AFP értesülése szerint a múlt hét végén a AQIM emberei már Timbuktuban voltak és tárgyaltak a helyi vallási vezetővel. A tárgyalódelegáció tagja volt a Mr. Marlboronak nevezett, cigarettacsempészetből meggazdagodott Mokhtar Belmokhtar, illetve az algériai születésű Abdelhamis Abu Zeid és Yaya Amou Al-Hammam - a hírek szerint ők hárman az al-Kaida egyik autonóm szervezetének fő irányítói.

Bár a szomszédos államok attól tartanak, hogy Azavad kikáltására a környező országban élő tuaregek is csatlakozni akarnak majd az új országhoz, a radikálisok elijeszthetik a tuaregekkel rokonszenvezőket. Hiába sietett a mérsékeltnek számító MLNA elítélni azt, hogy csütörtökön ismeretlen fegyveresek elrabolták Algéria gaói konzulátusának hét munkatársát, és hiába mondták, hogy a maguk részéről elítélik az ilyesmit, mert ők harcok nélkül és békében akarnak élni, ezt senki sem hiszi el nekik. Hiába állítja magabiztosan az MLNA, hogy készek harcolni is az al-Kaida ellen, ha ehhez csak két-háromszáz harcosuk van, szemben a radikálosok kétezer fegyveresével. Azért sem hisznek neki, mert mindenki úgy tudja, hogy az al-Kaida a térségben emberrablásokból, illetve csempészetből, kiváltképpen kábítószer-csempészetből finanszírozza akcióit, így nekik pénzük, szervezetük és markáns vezetőjük is van, míg az MNLA-ról ezek közül aligha mondható el bármelyik is.