Vállalkozóként, nem pedig alkalmazottként foglalkoztatta munkavállalói egy jelentős részét a brit BBC közszolgálati médium, így a BBC és az ott dolgozók is adót kerülhettek el - írja a brit Telegraph.
A vizsgálatot végző parlamenti bizottság szerint a BBC bűnrészes az adócsalási ügyben, a bizottság felszólította a társaságot, hogy fejezze be az alkalmazottainak ilyen módon történő fizetését. A vizsgálat szerint a BBC legismertebb alakjait is vállalkozóként dolgoztatta a vállalat.
A BBC a vizsgálat elején még azt közölte, hogy mindössze háromszáz munkatársát foglalkoztatja így, majd később azt állította, hogy 1500 alkalmazott dolgozott vállalkozóként a cégnél, azonban a legfrissebb adatok szerint 4500 vállalkozót foglalkoztatott, közülük pedig 1500-an voltak televíziós közszereplők.
A vizsgálóbizottság vezetője szerint a BBC-t az adófizetők pénzéből finanszírozzák, ezért kötelességük minden esetben tisztességesen eljárni. "A tisztábbnál is tisztábbnak kell lenniük" - fogalmazott.