A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Jakuzafőnöknek segített egy japán miniszter

Vágólapra másolva!
Lemondott kedden a japán igazságügyi miniszter, miután beismerte, hogy harminc évvel ezelőtt kapcsolatban állt a japán szervezett alvilággal.
Vágólapra másolva!

Mindössze három héttel hivatalba lépése után kedden lemondott a japán igazságügyi miniszter, Tanaka Keisu.

A 74 éves politikus lemondásáról szóló hírek a múlt pénteken jelentek meg a japán médiában, miután beismerte, hogy harminc évvel ezelőtt megszervezte egy befolyásos jokohamai alvilági csoport egyik vezetőjének esküvőjét. Beismerte azt is, hogy szónokolt a jakuzafőnök által szervezett partin, de nem tudta, hogy bűnözőkkel van körülvéve.

Népszerűtlen a kormány

A miniszterről korábban kiderült az is, hogy feltehetően törvénysértően fogadott el politikai adományokat. Tanaka Keisu irodája közölte, hogy a Japán Demokrata Párt (DPJ) általa vezetett szervezete 420 ezer jen adományt kapott 2006 és 2009 között egy kínai állampolgár cégétől, de visszafizette az összeget. Japánban tilos adományokat elfogadni külföldi természetes vagy jogi személyektől, nehogy befolyást gyakoroljanak a japán belpolitikára.

A miniszter lemondása súlyos csapást jelent Noda Josihiko kormányára. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Noda-kabinetet a japánok mindössze 18 százaléka támogatja, és a kormányzó demokraták megsemmisítő vereséget szenvedhetnek a 11 hónapon belül sorra kerülő előre hozott választáson.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!