A szakadék szélén táncol Amerika

Szorítja az idő az amerikai politika főszereplőit, akik ismét azon gyűrik egymást, hogyan kellene egyensúlyba hozni a súlyos adóssággal küszködő költségvetést. Ha nem lesz megállapodás december végéig, akkor jövőre durva megszorítások sújtják az amerikaiakat. A legutóbbi hasonló ütközetben Barack Obama eltaktikázta magát, de most megerősödve tért vissza a csatatérre.

Az amerikaiak dacolnak a fenyegető veszéllyel. Az elmúlt hétvégén kezdődött meg a karácsonyi bevásárlási szezon, és hatalmas tömegek árasztották el a bevásárlóközpontokat. Sokan már napokkal a fekete péntekként emlegetett nyitás előtt lesátoroztak a parkolókban, hogy biztosan hozzájuthassanak a leértékelt termékekhez, és rekordot döntöttek az online eladások is. A szezonkezdést hatalmas reklámkampány előzte meg, és állandó beszédtéma volt az árleszállítás. Az egész szinte kulturális jelenséggé nőtte ki magát, és az [origo] tudósítójának akadt olyan itt élő külföldi ismerőse, aki kocsit bérelt csak azért, hogy eljuthasson vidéki bevásárlóközpontokba, és ott közelről nézze meg a fekete pénteken egymással versengő vásárlókat.

Vásárlók a fekete pénteken

Az amerikaiak tehát költekező kedvükben vannak, és ezt nemcsak a zsúfolt áruházak bizonyítják, hanem az is, hogy piackutatók november végi adatai szerint négyéves csúcsra ért az úgynevezett fogyasztói bizalmi index. Pedig lenne okuk az aggodalomra - és így a spórolásra - az embereknek. Ha a washingtoni politikai elit nem jut megállapodásra az év végéig a költségvetés kiegyensúlyozásáról, akkor január elsején megugrik a jövedelemadó szintje mindenki számára. A Fehér Ház számításai szerint ez azt jelentené, hogy évi 200 milliárd dollárnyi jövedelemtől esnének el az amerikaiak, ami nagyjából akkora összegnek felel meg, mint amennyit tavaly költöttek új autókra és kamionokra az Egyesült Államokban. Ha ez bekövetkezik, akkor az megroggyanthatja a folyamatosan növekedő, de továbbra is törékeny állapotban lévő amerikai gazdaságot.

A szakadék széle

Az adóemelés olyan folyamat eredményeként lépne életbe, amelyet az amerikai sajtóban "fiscal cliff" néven emlegetnek, ami magyarul valami olyasmit jelent, hogy a "költségvetési szakadék széle". A drámai elnevezés egy mesterséges kényszerhelyzetre utal, amelyet a demokraták és a republikánusok alakítottak ki még 2011 nyarán. Akkoriban ugyanis tárgyaltak egy átfogó költségvetési megállapodásról, de ez kudarcba fulladt, és a két oldal csak odáig jutott el, hogy elodázták a probléma megoldását. Annak érdekében, hogy ezt ne lehessen újra és újra eltolni, kitalálták azt, hogy ha 2012. december végéig nem születik megállapodás, akkor 2013 elején automatikusan megemelkedik a jövedelemadó, és megvágják a költségvetési kiadásokat is.

Azt gondolták, hogy ezeknek a drasztikus intézkedéseknek már a puszta lehetősége elég nagy nyomást jelent majd ahhoz, hogy sikerüljön tető alá hozni egy átfogó, tíz évre szóló költségvetési megállapodást, amely fenntarthatóvá tenné az elmúlt tíz évben hatalmas adósságot termelő kormányzatot. Ez azonban egyelőre nem jött össze, pedig most már csak alig több mint egy hónap van hátra a határidőig, miközben a két politikai oldal gyakorlatilag ugyanazokat a köröket futja, mint a tavaly nyári sikertelen tárgyalások során.

Amikor kiküldték Obamát a szobából

Akkor lényegében azon bukott el az alku, hogy a republikánusok ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a kiadásokat csökkentsék, de ne legyen semmilyen adóemelés, a demokraták azonban ezt elfogadhatatlannak tartották. A demokraták kifogásolták azt is, hogy szerintük a republikánusok túlságosan nagy megszorításokat akartak végrehajtani a szegények és az idősek egészségügyi ellátását biztosító rendszerekben.

Az elvi nézetkülönbségek mellett ugyanakkor egyéb akadályok is nehezítették az akkori tárgyalásokat. A republikánusok például ki nem állhatták a Fehér Ház költségvetési irodájának vezetőjét, Jack Lew-t, mert úgy érezték, hogy állandóan kioktatja őket. Bob Woodward The Price of Politics című könyve szerint meg is próbálták elérni, hogy az elnök vonja ki őt a tárgyalásokból, de Barack Obama nem engedett nekik. Nem voltak sokkal jobb véleménnyel a republikánusok magáról Obamáról sem. A könyv szerint értelmetlennek tartották, hogy az elnök állandóan a Fehér Házba hívta a törvényhozási vezetőket, és személyesen próbált meg alkudozni velük, ahelyett hogy a szakértői stábra bízta volna a részletek kidolgozását. Ezt ráadásul nemcsak a republikánusok, hanem Obama párttársai, a demokraták is kifogásolták, és az alkudozásnak volt egy olyan pontja, amikor kissé megalázó módon megkérték az elnököt arra, hogy hagyja őket inkább magukra.

Barack Obama és John Boehner

Obama számára hatalmas kudarc volt a tárgyalások összeomlása, később azonban a választási kampányban épp azokat a kérdéseket emelte a középpontba, amelyekről az egyeztetések folytak. Sokszor elmondta például, ragaszkodik hozzá, hogy a költségvetési egyensúly megteremtésének része legyen az is, hogy a leggazdagabb rétegek adóterhei növekedjenek, miközben republikánus ellenfele, Mitt Romney végig azzal az üzenettel kampányolt, hogy nem szabad semmilyen adóemelést végrehajtani.

A helyzet ugyanaz, de mégsem

Obamát újraválasztották ugyan, de a politikai felállás ránézésre nem változott semmit. A törvényhozás alsóházát, a képviselőházat továbbra is a republikánusok uralják, így megkerülhetetlen szereplők maradtak a költségvetési alkudozásban. Némi gyengülés ugyanakkor érezhető a pozíciójukban, a képviselőház republikánus elnöke, John Boehner ugyanis már a választás másnapján közölte, nyitott arra, hogy a költségvetési bevételek növekedéséről tárgyaljon, bár jelezte azt is, hogy ő ezt az adórendszer egészének átalakításából és nem egyszerűen a gazdagok adójának a megemeléséből oldaná meg.

Ez azt jelenti, hogy még mindig messze vannak egymástól az álláspontok, de közben a demokraták hangja is felerősödött. "A választásoknak vannak következményei" - mondta például Dick Durbin, a másfél évvel ezelőtti tárgyalásokban is részt vevő demokrata szenátor kedden a Center for American Progress nevű szervezet rendezvényén. A magabiztos kijelentés után ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a demokraták sem lehetnek túlságosan merevek a tárgyalásokon. "Nem lehetünk olyan naivak, hogy a gazdagok megadóztatása megold minden problémát" - fogalmazott a szenátor, megjegyezve, hogy szükség lesz a kormányzati kiadások csökkentésére is.

Dick Durbin szenátor nagygyűlésen

A demokraták önbizalmának erősödésére utal az is, hogy többen közülük már azt pedzegetik, esetleg nem is kellene olyan komolyan venni az év végi határidőt. Szerintük egyszerűen engedni kellene megemelkedni az adókat, majd utána tárgyalni a republikánusokkal a csökkentésről. Ennek az érvelésnek a lényege az, hogy így sokkal jobbak lennének a pozícióik: nem arról kellene egyeztetni, hogy minden réteg számára maradjon ugyanazon a szinten az adókulcs, hanem arról, hogy a leggazdagabbak kivételével csökkenjen mindenkinek.

Ez ugyanakkor nem egyezik a hivatalos demokrata állásponttal, amely továbbra is az, hogy még idén össze kell hozni a megállapodást. Ezt hangoztatja Barack Obama is, aki láthatóan tanult a másfél évvel ezelőtti kudarcból. Most például nem személyesen irányítja a tárgyalásokat, hanem a stábjára bízta az egyeztetést, és helyette inkább a nyilvános érvelésre fordítja az energiáját. Sajtótájékoztatót tart, üzletemberekkel találkozik, és még a kampányból ismerős fórumokra is készül. Ezeken igyekszik emlékeztetni mindenkit arra, hogy a választást azzal az ígérettel nyerte meg, hogy a költségvetést a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a keverésével fogja megoldani.

Sok konzervatív republikánus képviselő továbbra is ellenzi ezt, Durbin szerint ezért a helyzet kulcsa az, vajon John Boehner képviselőházi elnök bevállalja-e azt, hogy szembe menjen velük, és a demokrata szavazatokkal együtt fogadtassa el a készülő megállapodást. "Ha ez nem így lesz, akkor ugyanabba a helyzetbe kerülünk, mint legutóbb" - mondta a szenátor az [origo] tudósítójának kérdésére, beszéde közben ugyanakkor többször utalt rá, hogy a republikánus vezetés most rugalmasabb, ezért bízik abban, hogy tető alá hozzák az alkut. Ennek szerinte nagyon pozitív üzenete lesz az egész világ számára, ahol sok helyen küszködnek hasonló problémákkal.