Barack Obama eddig is élt azzal az elnöki kiváltsággal, hogy nagyköveti posztokkal hálálja meg a kampányához bőkezűen hozzájáruló támogatói erőfeszítését, de talán egyik kinevezés sem keltett akkora feltűnést, mint az, hogy a várhatóan megüresedő londoni vagy párizsi nagyköveti posztra az amerikai Vogue legendás és hírhedt főszerkesztőjét, Anna Wintourt nevezi ki. A Fehér Ház eddig nem reagált érdemben a hírre, Jay Carney szóvivő csak annyit mondott, a nagyköveteknek nem feltétlenül kell karrierdiplomatáknak lenniük, és hogy az elnök mindig olyan embereket keres, akik tehetségesek és tanultak, függetlenül az általuk betöltött pozícióktól.
Anna Wintour nagyon hatékonyan gyűjtötte az adományokat Barack Obama kampányához, a New York Times becslése szerint nagyjából 2,6 millió dollárt áldozott az elnök újraválasztására, és egymás után szervezte az adománygyűjtő estélyeket a felső tízezernek. A diplomáciai elvárások átalakulását jól jelzi, hogy már ezzel olyan elődök nyomdokaiba léphet, mint az egykor szintén nagykövetként az országot szolgáló Benjamin Franklin vagy Thomas Jefferson.
Anna Wintour (napszemüvegben) egy divatbemutatón. Természetesen az első sorban
Nemcsak született diplomaták
Az Egyesült Államokban világosan különválik az út, amelyet egy karrierdiplomata és egy politikai kinevezett jár be. Az előbbinek előnye, hogy az egész karrierjét a külügyminisztérium kötelékében tölti, ismeri a szakmát, sokat látott és tapasztalt. A politikai kinevezett nagy előnye viszont, hogy közvetlen bejárása van az elnökhöz vagy a külügyminiszterhez, és ezért közvetlenül tud elintézni ügyeket, miközben a karrierdiplomatának végig kell verekednie magát a külügyi bürokrácián - magyarázta az [origo]-nak Simonyi András volt amerikai nagykövet. Hogy milyen eredményeket érnek el, az független attól az úttól, amelyen a nagyköveti posztig jutnak. Nancy Brinker volt budapesti nagykövet például politikai kinevezett volt, de kitűnő diplomáciai munkát végzett Simonyi András szerint, mert az elnökkel ápolt személyes kapcsolatának köszönhetően pozícióba tudta hozni Magyarországot.
Simonyi András szerint Anna Wintour jó választás lenne, az Egyesült Államoknak ugyanis fontos, hogy olyan emberek képviseljék szerte a világban, akik képesek jóindulatot kelteni az ország iránt. Ebben pedig a jó nevű, kulturális körökben is elismert személyek sokkal hasznosabbak lehetnek, mint a karrierdiplomaták.
Egy újabb divatbemutatón
A volt washingtoni nagykövet szerint Anna Wintour esetleges kinevezése is beleilleszkedik abba a folyamatba, amelynek köszönhetően ma már kevésbé száraz eszköztárral dolgozik a diplomácia. A külpolitikai kapcsolatok mellett a kulturális kapcsolatépítés is fontos eleme lett a diplomáciának. Ennek pedig miért ne lehetne része a divat is?
Mennyi diplomáciai érzéke van egy jégkirálynőnek?
Az tehát, hogy az elnökválasztási kampány nagylelkű támogatóinak esélyük van egy-egy nagyköveti székre, része az amerikai politikai zsákmányszerzési logikának. Wintour kinevezésének az elnöki köszönetnyilvánításon túl lehet akár a Fehér Ház számára is kifizetődő eredménye, bár kétségtelen, hogy Obama kockázatot is vállalna ezzel.
A divatvilág egyik legbefolyásosabb személyisége 1988 óta az amerikai Vogue főszerkesztője, a szakmában legalább olyan hírnévre tett szert, mint a szupermodellek. A Vogue-ot és saját magát is több New York-i kulturális intézmény megkerülhetetlen szereplőjévé tette. Már évek óta nem úgy tekintenek rá, mint újságíróra, hanem mint a divat helytartójára.
Hogy Wintour személye miért váltott ki mégis ilyen heves reakciókat, ahhoz érdemes megnézni Az ördög Pradát visel című filmet. A főhősét meg nem erősített források szerint a Vogue főszerkesztőjéről mintázták, a film alapjául szolgáló regényt pedig Wintour egyik volt asszisztense írta. A karikatúraszerűen eltorzított alak természetesen nem egy az egyben Wintour portréja, a különc és távolságtartó főszerkesztőről azonban valóban megfilmesítésért kiáltó anekdoták keringenek. A divatbemutatókon csakis az első sorban, távol a többi újságírótól hajlandó ülni, és húsz percnél tovább egyetlen partin sem bírja. A kollégái állítólag nem utazhatnak vele egy liftben, az általa tartott értekezletek pedig nem tartanak tovább hét percnél.
A Fehér Házban is otthonosan mozog
"Olyan birodalmi fennhéjázással uralkodik a divatvilág felett, mint egy porosz tábornok, és azonnali, feltétel nélküli engedelmességet követel" - írta róla Toby Young brit újságíró, aki egy ideig a Vogue kiadójánál, a Condé Nastnál dolgozott. "Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és azóta a divatiparban dolgozik. Obama sofőrje valószínűleg többet tud a nemzetközi kapcsolatokról, mint ő. Olyan ez, mint amikor Caligula a lovát tette meg szenátornak" - mondta az újságíró Wintour esetleges nagyköveti kinevezéséről.
Egy londoni divatszerkesztő pedig azon csodálkozott, hogy az Egyesült Államok a világ legkevésbé diplomatikus emberének ad diplomáciai feladatot. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek nem azt veszik figyelembe, hogy diplomatának elég diplomatikus-e Anna Wintour, hanem azt, hogy elképesztő kapcsolati tőkéje van. Egészen meghökkentő támogatóra talált a milliárdos Donald Trump személyében, aki Barack Obama újraválasztását még apokalipszisként élte meg, a Vogue főszerkesztőjéről mint az elnök lehetséges nagykövetjelöltjéről viszont áradozott. "Olyan dolgokra lenne képes azon a poszton, mint senki más" - indokolta a lelkesedését Trump.
Mások a leköszönő londoni nagykövetre, az eredetileg szintén csekély diplomáciai ismeretekkel rendelkező Louis Susmanra mutatnak, aki annak ellenére, hogy politikai kinevezettként került a posztra, remek munkát végzett. Vagyis egy befektetési bankárnál miért lenne rosszabb egy befolyásos, elismert főszerkesztő?
Sir Christopher Meyer volt washingtoni brit nagykövet szerint egy jó londoni amerikai nagykövetnek nem is kell feltétlenül értenie a külpolitikához, hiszen erre ott vannak a képviselet dolgozói. Egyszerűen csak képben kell lennie, és az országa érdekeit kell szolgálnia. Meg kell nyernie a hatalmasok bizalmát, meg kell szereznie az értékes információkat, bele kell ásnia magát egy idegen társadalomba, hogy megértse, mi mozgatja az ottani embereket, ami valószínűleg nem esik majd nehezére a brit születésű Wintournak.
Buktatókkal teli jelölés
Bármennyire óriási befolyással rendelkezik is Anna Wintour, a megítélése eléggé ellentmondásos. A divatszerkesztő kinevezésének a bírálói valószínűleg sokszor meglobogtatják majd a Vogue 2011. márciusi számát, hogy bebizonyítsák: Anna Wintour politikai és diplomáciai érzéke nem predesztinálja őt nagyköveti szerepre. A magazin többoldalas portrét közölt a szíriai elnök, Bassár el-Aszad feleségéről, Asmáról, akit az egyik legfrissebb és legvonzóbb first ladyként jellemzett. Ezt a nézetet aligha osztják azok a szíriaiak, akik az Aszad-rezsim áldozatai. A cikk időzítése is durva diplomáciai bakinak számított, hiszen nagyjából akkor jelent meg, amikor elkezdődtek a tüntetések a szíriai elnök ellen.
Anna Wintourra kemény percek várhatnak, ha eljut addig, hogy kongresszusi meghallgatáson kell bizonyítania alkalmasságát a nagyköveti posztra. Annak ellenére, hogy Barack Obama személyes jelöltje lenne, neki is át kell esnie a nagyon szigorú alkalmassági procedúrán, ahol a jelöltek sokszor hétköznapi félrelépéseken buknak el, kiderül például, hogy évekkel ezelőtt nem adtak számlát a takarítónőnek. Kérdés, hogy a mindig titokzatos Wintour hajlandó-e átmenni ezen az átvilágítási procedúrán azért, hogy beköltözhessen a londoni nagyköveti rezidenciára.