Ezeket az embereket kegyetlenül megkínozták - mondta a 23 éves indiai lány megerőszakolásával vádolt férfiakról egyikük ügyvéde a BBC szerint. Manohar Lal Sharma szerint védencét tíz napon keresztül kínozták az indiai börtönben, és arra kényszerítették, hogy ismerje be bűnösségét.
A 23 éves diáklányt és barátját december 16-án támadták meg Delhi déli részén, a lány két héttel később belehalt a sérüléseibe Szingapúrban. Az esetet heves tiltakozások követték Új-Delhiben (ennek társadalmi hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen).
A hat feltételezett elkövetőt a rendőrök nem sokkal az eset után elkapták, a perük hétfőn kezdődött, akár halálbüntetést is kiszabhatnak rájuk. Az ügyvéd szerint a hatóságok manipulálták a bizonyítékokat, hogy így csökkentsék a felháborodást Indiában.
A delhi rendőrség szóvivője nem kommentálta az ügyvéd állításait. A börtön szóvivője azt mondta, hogy a vádlottakat egymástól elkülönítetten tartják fogva, a biztonságuk pedig garantálva van. A BBC szerint a hétfői tárgyalási nap kaotikusra sikerült, az ügyvédek egymás szavába vágva érveltek, ezért a bíróság a továbbiakban zárt ajtók mögött tárgyalja az ügyet.