Mit ugrálnak már megint a britek?

Elsősorban a hazai kedélyeket próbálta meg megnyugtatni a brit miniszterelnök azzal, hogy népszavazást ígért Nagy-Britanniának az uniós tagságról, de a lépés egész Európában felfordulást okozhat. Mekkora kockázatot vállalnak a britek az elszakadás lebegtetésével, és meddig megy el az EU, hogy megtartsa az egyik legerősebb és legproblémásabb tagországát?

"A népszavazások hírhedten kezelhetetlen eszközei a demokratikus akaratnyilvánításnak. Ezért nem igazán okos dolog népszavazást kiírni, hacsak nem elengedhetetlen. A kormányoknak inkább kormányozniuk kellene" - reagált Tony Blair arra a felfordulásra, amelyet David Cameron brit miniszterelnök bejelentése okozott a brit uniós tagságról tervezett referendumról. A volt munkáspárti miniszterelnök a Spiegel című német lapnak adott interjúban nem sok kétséget hagyott afelől, hogy szerinte hatalmas butaságot követett el Nagy-Britannia jelenlegi miniszterelnöke azzal, hogy megígérte: a britek népszavazáson dönthetnek majd arról, hogy a továbbiakban is az Európai Unió tagjai akarnak-e maradni, vagy inkább kilépnének.

Még úgy is, hogy Cameron óvatosan kockáztatott. Hagyott magának némi haladékot, a népszavazást ugyanis csak 2015-ös választás után írnák ki, és csak akkor, ha a következő választásokat a konzervatívok nyerik. A kivonulásra mindenesetre már külön szavuk van a briteknek: Brixitként emlegetik a British exit rövidítéseként, és biztosra lehet venni, hogy a következő választási kampányban központi téma lesz.

Forrás: AFP/Ben Stansall

David Cameron új feltételeket diktálna

David Cameron terve két részből áll. Egyrészt szeretné újratárgyalni Nagy-Britannia viszonyát az unióval, és további jogokat szeretne visszaszerezni a brit parlamentnek, ha pedig erről megvan a megállapodás, akkor a 2015-ben kezdődő következő parlamenti ciklus első felében a választók döntenének arról, hogy ebben az új rendszerben továbbra is az EU-ban szeretnék-e tudni Nagy-Britanniát, vagy inkább kívül maradnának. Kérdés tehát egyrészt, hogy Cameron milyen engedményeket lesz képes kicsikarni még Brüsszeltől, másrészt az is, hogy ha mérsékelt sikert ér el ezeken a tárgyalásokon, akkor a kivonulás lebegtetése mennyire lesz önbeteljesítő forgatókönyv.

Még barátkoznak a gondolattal

Több vezető európai politikus is figyelmeztette a brit miniszterelnököt, hogy az uniós tagság nem a la carte menü, amelyből csak a neki tetsző fogásokat választja ki. Cameron azonban a nagyot durranó bejelentést a Spiegel londoni tudósítója szerint abban a tudatban tette, hogy a kontinensen legalább néhány reformpárti támogatóra talál majd. Főként Angela Merkel német kancellár és az uniós reformokat sürgető Mark Rutte holland miniszterelnök megértésében bízott, de a kontinensen mégis meglehetősen hűvösek voltak a reakciók. Rutte például kijelentette: "Ha Nagy-Britannia nem volna európai uniós tag, akkor nem volna más, mint egy sziget valahol az Atlanti-óceán közepén, az Egyesült Államok és Európa között, anélkül, hogy bármilyen kapcsolata volna a világnak ezekkel a régióival." A holland miniszterelnök később azonban levélben fejtette ki, hogy lehetővé kellene tenni az európai uniós tagországoknak, hogy a saját döntésük alapján adott esetben kilépjenek az EU-ból vagy annak egyes intézményeiből, beleértve a határellenőrzés nélkül működő schengeni övezetet vagy az eurózónát is.

Forrás: AFP/Carl Court

EU-ellenes tüntetés Londonban. Nagy volt a nyomás a britek részéről

Angela Merkel finoman kioktatta brit kollégáját arról, hogy Európa részének lenni óhatatlanul kompromisszumokkal jár, de azt azért nem engedhette meg magának, hogy a következő hétéves uniós költségvetés februárban esedékes elfogadása előtt nagyon csúnyán összekapjon Cameronnal. Laurent Fabius francia külügyminiszter a mindig népszerű sportos párhuzamot vetette be, és az AFP hírügynökségnek azt mondta: képzeljük el, hogy az EU egy futballklub, és ha valaki egyszer csatlakozott, klubtagként nem mondhatja aztán, hogy mégis inkább rögbizne.

Az elutasító külföldi reakcióval szemben Cameront némileg vigasztalhatja, hogy otthon nagy siker volt a beszéde. Különösen a brit euroszkeptikusok érezték úgy, hogy megütötték a főnyereményt. Belpolitikai szempontból a legtöbb kommentár szerint remek húzás volt a népszavazás felvetése. A Konzervatív Párt EU-fóbiás szárnyában sikerült megnyugtatni a kedélyeket, pártársai közül még a legkritikusabbak is az ország megmentőjeként éltették Cameront, akinek ezzel a bejelentéssel a Munkáspártot is sikerült összezavarnia. Az ellenzéki párt vezetője, Ed Milliband hiába beszélt arról, hogy a népszavazás csak bizonytalanságot okoz, és ezt a brit gazdaság is megsínyli, a munkáspártiak között is egyre többen vannak olyanok, akik szerint az ellenzéknek is szerepeltetni kellene a népszavazást a választási kampányában. Cameron lehetséges belpolitikai sikerélményei között lehet az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) visszaszorítása is, amely az utóbbi időben a közvélemény-kutatásokban szárnyalt azzal, hogy az EU-n kívüli Nagy-Britanniáért kampányol.

Bár London pozícióit a brüsszeli tárgyalásokon erősítheti a brit távozás lehetőségének a fenyegetése, abban a legtöbb kommentár egyetért, hogy Cameron elsősorban a hazai közönségnek játszott. Kérdés azonban, hogy meddig figyeli ezt türelemmel a többi uniós tagország. Azt már megszokhatták, hogy Nagy-Britannia válogatós, ha az uniós integrációról van szó, hűvös távolságtartással viszonyul például az eurózónához. Ha viszont a már meglévő integrációs elemek újratárgyalására kerülne sor, azt már sokkal nehezebben emésztenék meg. Nem is szólva arról, hogy a többi 26 tagállam beleegyezése nélkül ezeknek az újratárgyalásoknak semmi értelmük sem lenne. Márpedig sok európai politikus szerint romboló precedenst teremtene, ha egy tagország már uniós döntési jogköröket próbálna meg a saját hatáskörbe visszavenni.

Cameron játszmája

Ha nem belpolitikai mércével mérjük Cameron merész lépésének a sikerét, akkor nyilvánvaló, hogy a brit miniszterelnök kockáztatott, azt remélve, hogy a többi tagország azért fog engedni a követeléseiknek, mert szüksége van arra, hogy Nagy-Britannia - bármennyire problémás tagország is - az EU része maradjon.

Forrás: AFP/Manuel Cohen

Az a bizonytalanság azonban, amelyet Cameron most a népszavazás felvetésével megteremtett, sokba kerülhet az EU-nak és Nagy-Britanniának is, különösen mivel az eurózóna válsága nemcsak az EU mostani beteges állapota, hanem a túlélése miatt is kérdéseket vet fel, és ezeknek a megoldását nem segíti elő az, hogy az egyik legizmosabb tagországa - ahogy az egyik lengyel EP-képviselő fogalmazott - hamleti tétovázással van elfoglalva.

Cameron többször hangsúlyozta, hogy egy, a briteknek a mostaninál előnyösebb megállapodás esetén lelkesen kampányolna az uniós tagság mellett. Ha mégis a Brixit győzne, természetesen az sem jelentené a világ végét Nagy-Britanniának, mint ahogyan például Norvégia és Svájc is boldogul az unión kívül. A Londonnak olyan fontos szabad kereskedelem is komolyabb zökkenőkkel folytatódhatna, mindössze arra lenne szükség, hogy a korábban az uniós tagság által biztosított kereskedelmi egyezményeket egyenként újratárgyalják.

Több kommentár ugyanakkor rámutatott, hogy a külföldi befektetők szemében Nagy-Britannia egyik legnagyobb vonzereje pont az uniós tagság. Bár a megígért népszavazás csak nagyjából öt év múlva lesz aktuális, nyilván már a mostani befektetési döntéseket is befolyásolja. Az egyik befektetési és kereskedelmi tanácsadó intézmény, a UK Trade and Investment volt vezetője, Sir Andrew Cahn arra figyelmeztetett, hogy a következő öt évben beruházási fagy állhat be a brit gazdaságban.

A britek tehetnek egy szívességet Brüsszelnek

Van ugyanakkor olyan vélemény is, amely szerint a brit népszavazás ígérete kifejezetten jól jön Cameronnak és az EU-nak is, már amennyiben a brit miniszterelnök nem a brit uniós teherviselés alól akar kibújni, hanem az EU szerkezeti reformját próbálja meg kierőszakolni ezzel a lépéssel. A Forbes szerint a brit miniszterelnök kezdeményezése esélyt ad az EU-nak arra, hogy bebizonyítsa, nem magától értetődő a létezése, és Cameron tulajdonképpen szívességet tesz az EU-nak azzal, hogy ilyen önvizsgálatra kényszeríti.

Margaret Thatcher húsz évvel ezelőtt még arról beszélt, hogy Nagy-Britanniát Európához köti a sorsa, tíz évvel ezelőtt pedig Tony Blair figyelmeztetett arra, hogy az Európához kötődő szálak elvágása öncsonkítással ér fel. Ehhez képest a Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnya az elmúlt években hatékonyan tartotta napirenden a brit közbeszédben az "európai alávetettség" problémáját. Az EU ebben a viszonyrendszerben a megszálló erőt testesítette meg, amely korlátozza a britek szabadságjogait, felforgatja a kultúrájukat, és felvizezi a brit szuverenitást. Ehhez a gondolatmenethez igazodva jelentette ki Cameron, hogy a brit választók szerint az a politikai integráció, amely felé az Európai Unió halad, már messze túlmegy azon a szinten, ahol még jól érzenék magukat.

Cameron beszéde valamit biztosan elkapott a brit közhangulatból, mert a népszavazás bejelentése után készült első közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy a britek fele arra szavazna, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, és alig több mint egyharmaduk szavazna a brit uniós tagság fenntartására. A bizonytalanok aránya most 14 százalék.