Európában a világ katolikusainak már kevesebb mint a negyede él. Az a 277 millió ember, aki a kontinensen a Vatikán hívének vallja magát, nagyon kevés a csaknem félmilliárd latin-amerikai és további 85 millió észak-amerikai katolikus mellett. A hívők száma a leggyorsabban Afrikában növekszik (177 millió), de Ázsiában is egyre többen vannak (összesen 137 millióan) - derül ki a legfrissebb adatokból.
Írországban a papok több mint 40 százaléka 65 évesnél idősebb, tavaly egyetlen év alatt ezerrel csökkent az európai papság létszáma. Ezzel szemben Ázsiában virágzik a katolikus felekezet, olyannyira, hogy már az ausztráliai papok legnagyobb részének is vietnami neve van - nem pedig ír, mint korábban. Philip Jenkins, Az új kereszténység: a globális kereszténység eljövetele című könyv szerzője szerint nem kell sokáig várni, hogy Róma, Athén és Párizs helyett az egyház központjaivá Kinshasa, Buenos Aires, Addis Abeba és Manila váljon.
Mindez azt jelenti, hogy Európa, amely a katolikus világ közepe volt - és mivel a Vatikán Rómában van, földrajzilag egyelőre az is marad -, elvesztette a vezető szerepét. Tulajdonképpen már hatvan évvel ezelőtt is kevesebben voltak az Európában, mint az Európán kívül élő katolikusok. A súlypont néhány évtizede ennél is nyilvánvalóbban a bolygó déli féltekéje volt (holott az előző századfordulón még csak 86 millió katolikus élt Európán kívül, míg Európában 181 millió).
A Guardian XVI. Benedek lemondása után öt égetően fontos problémát sorolt fel, amelyre az új pápának sürgősen választ kellene adnia. Például hogy az egyház kezdjen valamit a fogamzásgátlás, az abortusz tilalmával, a homoszexualitás elutasításával, a nők pappá szentelésének ellenzésével és a pedofil papokkal. A felsorolásból arra lehet következtetni, hogy a világ katolikusai az egyházi dogmák liberalizálását várják. Bár Európából ezek a témák tűnnek a legfontosabbnak, a világ más részein élő katolikus hívek korántsem vágynak annyira a progresszív változásra, sok mást ezeknél jóval előrébb sorolnának.
John L. Allen, a Vatikánról szóló könyvek egész sorának szerzője így fogalmazta meg az elvárásokat a New York Timesnak: "olyasvalaki kellene, aki az egyház vezető hittérítője egy showman és egy házaló ügynök képességeivel, és aki az irányítást a saját kezébe tudja venni". Philip Jenkins texasi vallástörténész úgy látja, a Vatikánnak a leginkább a vallásosság európai szabadesése miatt főhet a legjobban a feje, hosszú távon pedig arra kell koncentrálni, hogy az, ami Európában történik, ne ismétlődhessen meg Latin-Amerikában és a fejlődő világ többi részén. Ezeken a helyeken az evangélikus mozgalmakkal is szembe kell nézni, amelyek az új hívőket a protestáns felekezetekbe csábítják.
Ahol élő szokás az ördögűzés, de tilos az óvszer - Afrika
Afrikában 177 millió katolikus él, és ha így folytatódik a közösség bővülése, 2025-re a világ katolikusainak hatoda afrikai lesz. A legnagyobb tömegben Angolában, Kamerunban, Kongóban, Kenyában, Mozambikban, Nigériában, Ugandában és Zimbabwéban élnek. Ezekben az országokban a lakosság harmada, sőt inkább fele katolikus. A világ legnagyobb papneveldéje Nigériában van.
"Miközben a kereszténység haldoklik Európában, Afrikában táplálják. A következő pápának inkább Afrikára kellene figyelnie. Nagyon jó lenne, ha az új pápa afrikai vagy latin-amerikai lehetne, aki jobban megértené az emberek mindennapi életét" - fogalmazott az angolai Jacinto Pio Wakussanga atya XVI. Benedek lemondása után a BBC-nek.
Hogy miért terjed a kereszténység ilyen ütemben Afrikában, arra több országban is a politikai és a gazdasági helyzet ad magyarázatot - legalábbis a Nairobi Kelet-Afrikai Katolikus Egyetemen tanító Fritz Stenger szerint. Stenger azt mondta a Spiegelnek, hogy "a hit megjelenése egyenes arányban nő a szegénység szintjével". A háború állandó fenyegetése, a betegségek, a bűnözés és a korrupció miatt sokan fordulnak az egyházhoz vigaszért, "senki nem megy el a politikai pártok gyűlésére, a templomok viszont tele vannak". A kontinens fejlődése szempontjából nem annyira szerencsés, hogy a templomok sokszor az iskolák helyett épülnek: Kenyában például több a templom, mint az iskola. Afrikában Stenger szerint a vallás amúgy is az élet minden területét áthatja, és nem igazán létezik választóvonal a világi és a vallási között.
Ha az itt élő keresztényekkel foglalkozik a nyugati sajtó, szinte kizárólag a HIV vírus terjedése kerül szóba, és az, hogy mit mond a pápa a fertőzöttek óvszerhasználatáról. Az egyháznak ebben a kérdésben kialakított álláspontja valóban különleges jelentőséggel bír az AIDS-szel évtizedeken át reménytelen küzdelmet folytató kontinensen. A terepen dolgozó misszionáriusok sokszor a saját főnökeikkel is ellentmondásba kerülnek. Sokszor előfordul, hogy a papok és az apácák a ruhájuk zsebeit óvszerekkel tömik meg, és osztogatják az emberek között.
Afrikában éppolyan fontos kérdés a kapcsolat a kontinensen szintén hódító iszlámmal. A nigériai keresztények réme a Boko Haram radikális szervezet, amely az ország vallási megosztottságából - a világ legnépesebb fekete országának közel 160 millió lakosa körülbelül fele-fele arányban keresztény és muszlim - táplálkozik. Az iszlamista szekta tagjai állandóan azt hangoztatják, vallásháborút viselnek a kereszténység, az ember alkotta törvények, a modern tudomány és úgy általában a nyugati típusú oktatás ellen. Sok ezer katolikus haláláért felelősek, egyre brutálisabb robbantásos támadásaik sokszor templomok ellen irányulnak. (Az [origo] korábbi cikke szerint nem is a keresztények, hanem az állam ellen visel háborút a Boko Haram.)
Philip Jenkins a globális kereszténységről szóló könyvében felhívja a figyelmet arra is, hogy a déli félteke vallásos katolikusai számára jóval fontosabbak a hagyományok, a nézeteik pedig konzervatívabbak és apokaliptikusabbak is. "A miszticizmus, a puritanizmus, a jövendölésekbe vetett hit, az imával való gyógyítás, az ördögűzés és az álomfejtés - olyasmik, amiket a nyugat már régen maga mögött hagyott - még mind alapvetőek a déli félteke újabb katolikus közösségei számára" - írta. Márpedig ennek meglesz a hatása a világpolitikára is. "Az emberek errefelé nem nemzeti, hanem sokszor vallási hovatartozás szerint határozzák meg magukat, márpedig több területen a kereszténység és az iszlám párhuzamosan terjeszkedik" - jegyezte meg, sőt a 2003-ban megjelent könyvben még nagyobb vallásháborúkat sem tartott elképzelhetetlennek a közeljövőben - végül is Nigéria mellett Indonéziában és a Fülöp-szigeteken is voltak vallási konfliktusok.
Afrika nagy fejtörést jelent a Vatikánnak a cölibátus miatt is. Bár a nőtlenséget megköveteli a papjaitól az egyház, erős hagyomány, hogy egy férfinak mindenképpen családra van szüksége, úgyhogy a leggyakrabban itt szegik meg a tilalmat, és nősülnek meg, vagy tartanak csak simán szeretőket a papok. Nem egyszer fordult elő, hogy katolikus papokat apácák vagy más nők megerőszakolásával vádoltak. Ugandában egy csoport katolikus pap nem is volt hajlandó lemondani a nőkről, hiába követelte a Vatikán: miután a pápa kiközösítette egyiküket, 2010-ben saját szektát alapítottak, amelyet "Katolikus Apostoli Nemzeti Egyháznak" neveztek el.
Ahol a partizánok erősek - Latin-Amerika
A Dél-Amerikában élők már a spanyol hódítás idején lehetőséget kaptak arra, hogy magukba szívják a katolikus eszméket - akár akarták, akár nem. A Kolumbusz Kristóf után érkező európaiak ellentmondást nem tűrően kezdtek a helyiek megtérítésébe, bár a dél-amerikai lakosság csak 1537-ben kapott lehetőséget arra, hogy felvegye a kereszténységet, III. Pál pápa ugyanis csak ekkor ismerte el, hogy az ott élők egyenlők az európaiakkal. Innentől igazi sikertörténet a katolikus hódítás, hiszen az 1800-as évekre több dél-amerikai ország is az egyházi értékek mentén írt magának alkotmányt, és katolikus államként határozta meg magát.
Ehhez képest igencsak elhanyagoltnak érezhették magukat a latin-amerikaiak, hiszen az első pápalátogatásra egészen 1968-ig kellett várniuk, cserébe VI. Pál pápa térdre borulva csókolta meg a bogotái repülőtér betonját, Kolumbusz Kristóf gesztusa előtt is tisztelegve.
Latin-Amerikában már minden más kontinensnél több a hívő katolikus: a világ 1,2 milliárd katolikusának a 42 százaléka ott él, de az egyház a tekintélyes számokat látva sem dőlhet hátra. A Sao Pauló-i Katolikus Egyetem teológiaprofesszora a Reuters hírügynökségnek azt mondta, a térség társadalmaiban olyan mértékű változások zajlanak, amelyek akadályozzák, hogy egyetlen vallás legyen domináns. Brazíliában például 120 millió katolikus él, ez a tekintélyes szám a lakosság 65 százaléka - viszont 1970-ben az arány még 90 százalék volt.
A földrészen a katolikus egyházat nemcsak a terjedő alternatív keresztény mozgalmak állítják kihívások elé, hanem az úgynevezett felszabadítási teológiai irányzat hívei is. Ez a hatvanas években indult mozgalom a hittanközpontú vallásosság helyett a dél-amerikai szegény rétegek e világi megsegítését tartja a legfontosabbnak. A mozgalom követői úgy gondolják, a gyakorlatban és cselekedetekkel kell szolgálniuk a híveket, felszabadítaniuk a szegényeket.
A Vatikán régóta nem nézi jó szemmel a mozgalmat, mondván, teológusai a marxizmus felé kacsingatnak, valamint az erőszak és a partizánmódszerek is közel állnak hozzájuk. Maga XVI. Benedek egy ízben az "egyházi hitet leginkább fenyegető" jelenségnek nevezte a felszabadítási teológiát, amely ellen II. János Pál is küzdött. Az új pápának ezzel az irányzattal is rendeznie kell a viszonyát - a BBC szerint Latin-Amerika katolikusai most feltehetően egy liberálisabb pápára vágynak.
Ezen a földrészen nemcsak saját radikális belső irányzatával, hanem az egyre inkább előretörő, a katolikusoktól nagy területeket elhódító pünkösdista egyházzal is meg kell küzdenie a Vatikánnak - írja a New York Times. Kubában és Venezuelában továbbra is katolikusellenes rezsimek vannak hatalmon, Argentínában és Brazíliában pedig a törzsi vallások és az egyre terjedő materializmus is problémát jelent az egyház szempontjából.
Ahol a buddhistákat is háttérbe szoríthatja a pápa - Ázsia
A kereszténység öt ázsiai országban is uralkodó vallás: a Fülöp-szigeteken a lakosság 83 százaléka katolikus, Kelet-Timorban 97 százalék vallja magát annak. Dél-Koreában és Vietnamban ugyan a lakosság nagy része semmilyen vallást nem követ, a vallásosak legnagyobb része mégis keresztény, és a buddhisták csak másodikak. Egyes államokban az egyház államtól való függetlensége a legfontosabb kérdés. Vietnamba szinte minden évben érkezik egy vatikáni delegáció, úgyhogy a két állam közötti kapcsolatok rendszeresek, igaz, nagyköveteket még nem küldtek. Az ellentéteket az okozza, hogy a püspököket az állam jóváhagyásával vagy a nélkül is kinevezheti-e a pápa, az állam ugyanis a katolikus közösségek ellenőrzésére törekszik.
Kínában az egyre növekvő számú katolikus közösség gyakran van kitéve a hatóságok zaklatásainak, a Szentszék fennhatóságát elismerő gyülekezetek egy része csak rejtetten meri gyakorolni vallását. Néhány püspököt állítólag bebörtönöztek, mások eltűntek. Kína a leginkább azt szeretné, ha a katolikusok elszakadnának a Vatikántól, és nem ismernék el a római pápa fennhatóságát: a hivatalosnak tekintett kínai katolikus egyház nem is ismeri el a pápát vezetőjének, de a föld alatti, Rómához hű püspökök követői a BBC szerint többen vannak. A kérdés itt is az, hogy ki nevezheti ki a püspököket - mind az állam, mind a Vatikán maga szeretné gyakorolni ezt a jogot.
A Fülöp-szigeteken más a helyzet, ott az egyháznak hatalmas befolyása van a társadalomra és a politikára is. 1986-ban például a manilai püspök felhívására hétmillió ember mozdult meg, a forradalom vége Ferdinand E. Marcos diktátor bukása lett. 2001-ben a kardinális az elnök, Joseph Estrada korrupciós ügyei miatt szólalt fel - ezt öt hónapig tartó tüntetéshullám követte, az elnök lemondott.