A cseh kormányfő szeretője a bebörtönzött kabinetfőnök
![cseh korrupciós ügyek, jana nagyova](https://cdn.origo.hu/2023/12/cVUEilVqih31zywj5CJQS4krXa-1W96RT6wr800-hB4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5OGI3YzdiZTMwZTQ0Y2RiM2I1Mzc5NGJkNWM1ZjJk.webp)
Elismerte Petr Necas lemondott cseh miniszterelnök, hogy viszonya van a volt kabinetfőnökével, Jana Nagyovával, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítnak a hatóságok. "Viszonyom van Jana Nagyovával. Ez egy komoly kapcsolat, és én mindenképpen számolok vele a jövőben" - mondta Necas a Pravo című napilapban szombaton megjelent interjúban. A 48 éves politikus hozzátette, hogy feltétlenül támogatja az ügyészség által meggyanúsított egykori kabinetfőnökét.
Petr Necas házas ember, és a Csehországban nyár elején kirobbant korrupciós botrány egyik fontos eleme éppen az, hogy kabinetfőnök-szeretője a titkosszolgálattal figyeltette a kormányfő feleségét. Necas június közepén mondott le, miután Jana Nagyovát, három képviselőt, illetve a katonai hírszerzés volt és jelenlegi vezetőjét őrizetbe vették vesztegetés, hatalommal való visszaélés és törvénytelen megfigyelés gyanújával.
Az ügyészség szerint Jana Nagyová a katonai hírszerzéssel megfigyeltette főnöke feleségét, Radka Necasovát, illetve három képviselőnek jól fizetett állami állásokat ígért cserébe azért, ha lehetővé teszik a kormány reformcsomagjának parlamenti elfogadását. A rendőrség szerint Necas is érintett az utóbbi ügyben, ezért az ügyészség kérte a parlamenttől jogi mentességének megvonását.
Nagyová többedmagával vizsgálati fogságban van, Petr Necas pedig válik feleségétől, Radkától. A házaspárnak négy gyereke van, ketten közülük már felnőttek. Necas és felesége már január közepén közös nyilatkozatban erősítette meg a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint házasságuk válságba jutott, és már hónapok óta külön élnek.