Magyar katonák őrzik a sekély sírba temetett múltat

Vérzivataros múlt árnyékolja be a közös országba zárt horvátok, bosnyákok és szerbek viszonyát Bosznia-Hercegovinában. A közel húsz évvel ezelőtti háború megismétlődésétől senki nem tart, de a nemzetközi közösség fegyveres jelenlétét szükségesnek tartják. Mit csinálnak a magyar katonák a miniszterek országában?

Akár szerb is lehetnék, nincs különbség - Emir Bektasevics felülemelkedik a Bosznia-Hercegovinát jellemző etnikai különbségeken. A fiatal bosnyák férfi egy galériában dolgozik az esténként turisták és helyiek csoportjaival zsúfolt, lüktető szarajevói belvárosban. Az emeleti galériához nyomasztó szürke folyosókon és egy csak ide vezető liften keresztül lehet eljutni. Az állandó fotókiállítás az ország közelmúltjának legvéresebb eseményére emlékeztet: a boszniai háborúban elkövetett srebrenicai tömeggyilkosságra, amelyet a második világháború utáni utolsó európai népirtásként is emlegetnek.

Emir azonban nem hagyja, hogy rátelepedjen a múlt. Arról beszél, hogy Szarajevóban minden helyi, etnikumától függetlenül, a háború áldozata volt, és nem tekintenek egymásra ellenségként. A háborúban a várost és lakóit négy éven át ágyúkkal, tankokkal, aknavetőkkel, mesterlövészpuskákkal támadó szerb hadsereget és segítőiket nem is szerbeknek, hanem csetnikeknek nevezi, hogy különbséget tegyen a szélsőségesek és a hétköznapi emberek között.

Szarajevó, a Miljacka partja. További boszniai életképekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Elismeri, hogy nehéz túllépni a múlton, főleg a politikusok által gyakran használt háborús retorika miatt, de szerinte ez főleg vidéken érezhető, a kis híján négy éven át ostromolt, a háború nyomát sok helyen ma is magán viselő nagyvárosban nem ilyen éles az ellentét. A Miljacka folyó partján, nem messze a csak sniper alley-ként (orvlövész fasor, amelyet folyamatos tűz alatt tartottak a szerb orvlövészek) emlegetett sétánytól, de a belváros turistás nyüzsgésétől távolabb lezárt úttesten láthatóan örömmel bringázik, görkorcsolyázik a helyiek apraja-nagyja, vagy éppen a járdán kerülgetik a híres szarajevói aszfaltrózsák néhány megmaradt példányát: a becsapódó aknavetőgránátok nyomát.

Sekély sírba temetett múlt

Vidéken valóban más a hangulat. Pláne az ország keleti, zömében szerbek lakta részében fekvő Srebrenicában. Hasszán annak idején hat napig gyalogolt több ezer társával, hogy a hegyeken és erdőkön át elérje az 1995-ös vérengzésről elhíresült településtől 100 kilométernyire fekvő, biztonságosnak tekintet Tuzlát. Most arról beszél a szomszédos Potocariban, a fejfák ezreivel (köztük apjáéval és ikertestvéréével) teli sírkert nyitott oldalú mecsetjében, hogy ugyan nem zárkózik el attól, hogy szerbekkel barátkozzon, de két feltételt biztos támasztana: hazájaként szeresse Bosznia-Hercegovinát, és ismerje el, hogy népirtás volt, ami 1995 júliusában itt történt. Ilyet azonban eddig nem talált, így a múlt továbbra is tabu, a háború előtti harmónia helyett pedig marad a bizalmatlanság.

Persze Hasszánékat sem kell félteni. Amikor a múlt hét elején a boszniai fociválogatott a vébéselejtezőn győzött idegenben a szlovákok felett, kiautóztak a városba, és dudálva, zászlókat lengetve ünnepelték a győzelmet, jól tudva, hogy ez irritálja a helyi szerbeket - akik nem kedvelik a boszniai válogatottat (mert általában a szerbeknek szurkolnak). "Ha nem szeretik ezt az országot, akkor miért vannak itt?" - kérdezte, mielőtt érzelmes beszámolóba kezdett volna az 1995-ös vérengzésről a sírkerttel szembeni elhagyott akkumulátorgyár egyik üzemcsarnokában. Ez 1995-ben a holland békefenntartók bázisa volt - akiket két hete a holland legfelsőbb bíróság is felelősnek nyilvánított a vérengzésért -, ma háborús mementó, ahol a helyi bosnyákok előszeretettel mutogatják a holland katonák korabeli, nem éppen hízelgő falfirkáit.

Sírkövek Potocariban. További boszniai életképekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az ellentét másban is tetten érhető. Szeptember elején például bosnyák szülők bojkottálták az iskolát a közeli Konjevic Poljéban, miután a helyi hatóságok nem biztosítottak elég bosnyák tanárt, és nem volt elég bosnyák nemzetiségi tanóra.

Lassan gyógyuló sebek

Máig nem megoldott Fatah Orlović kertjének az esete sem. A háború idején elmenekült, majd 2000-ben visszatelepült bosnyák nő a kertjében egy szerb ortodox templomot talált, amelynek eltávolításáért a visszatelepülése óta hadakozik a hatóságokkal. Sok szerbet viszont az háborít fel, hogy a helyi mecsetekre óriásmolinókat függesztettek ki, amelyeken arra biztatják a helyieket, hogy az október elején esedékes népszavazáson nyíltan vállalják bosnyák nemzetiségüket és muszlim vallásukat.

A Bosznia-Hercegovina helyzetét úgy ahogy rendező daytoni békemegállapodás betartására 2004 óta felügyelő EUFOR megfigyelői - osztrák katonák - szerint azonban a helyzet mégsem olyan reménytelen. A háborús megemlékezéseken részt vevők csökkenő száma (a vérengzés azonosított áldozatainak hagyományos éves újratemetésén, július 11-én tavalyhoz képest 30 ezerrel kevesebben voltak, a szerbek hasonló, januári megemlékezésén pedig alig ötven ember jelent meg) arra utal, hogy sokan igyekeznek túllépni a múlton, és az emberek többségének más problémák járnak a fejében.

Szarajevói lakóház. További boszniai életképekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

"Elegük van a korrupcióból, a politikusokból, ez a fő problémájuk. A munkanélküliség, a nem hatékony politikai rendszer az, ami zavarja őket" - állította az egyik osztrák főtiszt, akinek a feladata a térségben lévő összekötő és megfigyelő csoportok (Liaison and Observation Team, LOT) koordinálása. Bosznia-Hercegovinában 17 LOT-ház működik, amelyek feladata a helyiekkel való kapcsolattartás.

Hol a szerződés?

A politikai rendszer hatékonysága valóban erősen kérdéses. A daytoni békemegállapodásban a hatalom megosztásával igyekezett kiegyensúlyozni a helyzetet a három nemzetiség által lakott országban, de ez túl jól sikerült. A Bosznia-Hercegovinában élő szerbek, horvátok és bosnyákok között nagyon nehéz politikai kompromisszumot elérni. Ezt részben a politikusok gyakran ellenséges hozzáállása nehezíti, részben a túlbonyolított politikai rendszer. A gyakorlatilag nemzetközi protektorátusként működő, vagyis az ENSZ főképviselője által irányított országban külön entitásként tekint magára a többségében szerbek lakta Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska), és féltékenyen őrzi saját belső határát, amelyet az általuk a nagyobb főútvonalak mellé kihelyezett üdvözlő táblák (Dobro dosli u Republika Srpska) - illetve a hegyekben, erdőkben a háború idején telepített aknamezők - jeleznek.

A bosnyák-horvát föderáció tíz kantonra oszlik. Van közös kormány, de mindkét kvázi-állam, illetve a föderáción belüli kantonok is rendelkeznek saját kormányokkal. Összesen 13 kormányt és 139 minisztert tartanak számon a négymilliós országban. Az elképesztően hatalmasra duzzadt államszervezetnek annyian köszönhetik a megélhetésüket, hogy csak kevesen érdekeltek a normális működést bénító helyzet megváltoztatásában.

Szarajevó, Avaz-torony - az Avaz médiabirodalom feje egyben belügyminiszter is. További boszniai életképekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az áldatlan állapotokat jól jelzi például, hogy senki nem tudja, hol lehet a daytoni békemegállapodás boszniai eredeti példánya, vagy hogy két hónapja vitáznak azon, milyen színe legyen az útlevélnek. Súlyosabb kérdés, hogy noha négy éve egy strasbourgi bírósági ítélet kötelezi az országot, hogy a daytoni békemegállapodásban szereplő három etnikum mellett másoknak is tegye lehetővé, hogy választott hivatalt viseljenek, az eljárást elindító roma nemzetiségű Dervo Sejdic és a zsidó Jakob Finci máig hiába várnak erre. A múlt héten Brüsszel már felvetette, hogy ha nem oldják meg többek között ezt a kérdést, akkor hiába várják, hogy megkezdődjenek a jövő évre kitűzött uniós csatlakozási tárgyalások.

Tagok lennének

Pedig az országban sokan az EU-tól várják a megváltást. Egy idén nyáron készült felmérés szerint a helyiek 75 százaléka szeretné, ha az Európai Unió tagjává válnának, ebből fakadóan mindenki rendkívül elégedetlen a politikusokkal, akik nem képesek megteremteni az ehhez szükséges feltételeket. Az EU iránti rokonszenv kiterjed az országban stabilizációs szerepet játszó EUFOR-erőkre is, amelynek jelentős részét magyar katonák adják.

Az EUFOR 5700 fővel indult 2004-ben, amikor felváltotta a NATO misszióját. Mostanra már annyira javult a helyzet, hogy nincs szükség nagyszámú békefenntartóra, az ilyen jellegű feladatokat a helyi erőknek adták át, mára csupán támogatást nyújtanak, segítenek a boszniai hadseregnek és az országnak felkészülni az euroatlanti integrációra. Az EUFOR-erőknek jelenleg 600 katonája állomásozik a szarajevói repülőtér közelében lévő Butmir táborban. A tágas barakkvárosban szinte elvész a 290 osztrák, 220 török, 160 magyar és még vagy 20 más nemzet jó pár tucat katonája, még úgy is, hogy egy boszniai hadsereggel közös nemzetközi hadgyakorlat miatt a létszám kis időre kiegészült a hátországban készenlétben tartott osztrák és szlovák tartalékkal.

Kávézó a Butmir táborban. Nézze meg, hogyan élnek és gyakorlatoznak a magyar katonák Boszniában. Kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Alig van mozgás a kétszintes barakkok pasztellszínű folyosóin, a hatalmas tábori étkezdének is jelentős része marad üresen ebédidőben, és mindenkinek bőven jut a tipikus angol (a főszakács brit) reggeliből - virsli, bacon, bab, tükörtojás, bár ez csak a kínálat kisebb része. A tábor volt magyar részlegében sem laknak már, csak irodának és raktárnak használják az egyik romantikusan lepukkant hangár mellett álló földszintes barakkokat a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred július 15. óta itt szolgáló katonái. Ők zömében lövész beosztásban vannak, akik tömegkezelésre - tüntetők kordában tartása, dühöngő tömeg megfékezése - is fel vannak készítve, ennek több alkalommal is ékes tanúbizonyságát adták - igaz, nem éles helyzetben.

Ki dobta a hordót?

Táborbeli rögtönzött bemutatójukon nemcsak az derült ki, hogy milyen rövid idő alatt tudnak felállítani egy ellenőrzőpontot - tüskeszalagokkal, a környéket biztosító mesterlövészekkel -, és milyen hatékonyan tudnak elfogni valakit, de az is, hogy színészi képességeknek sincsenek híján. A körözött személyt alakító civil ruhás katona komoly hitelességgel adta a megmotozásán értetlenkedő gyanús alakot, és nagy átéléssel fúródott a köves útpadkába arccal előre, amikor a próba forgatókönyve szerint kiderült, hogy fegyver van nála, és emiatt leteperték. A végén pedig valódinak tűnő indulattal fenyegette meg elfogóit: "Megbánjátok még! Vannak ismerőseim!"

A múlt héten zajlott Quick Response 2 névre keresztelt nemzetközi katonai gyakorlaton, amelynek erősen viharos nyílt napján nemcsak a helyi, hanem a világsajtó is megjelent - legalábbis egy japán lap, az Aszahi Simbun tudósítói is ott voltak -, újra bizonyíthattak. Boszniaiak, szlovákok, magyarok és osztrákok hatástalanítottak pokolgépet, biztosítottak ellenőrzőpontot, vezettek el gyanús alakokat, vagy éppen püfölték egymást nagy lelkesedéssel, összegezve az előző napok gyakorlatait egy Mostar melletti laktanyában. A bemutató előtt tartott sajtótájékoztatón az EUFOR-misszió vezetőin kívül a boszniai védelmi miniszter, illetve boszniai vezérkari főnök is felszólalt. A miniszter és a tábornokok közös üzenete az euroatlanti integráció és az együttműködés fontossága volt.

"Megbánjátok még!" Kattintás után további képek a magyar katonák gyakorlatáról. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A katonákat láthatóan felvillanyozta a nagy felhajtás, és a bemutató elején lezúdult özönvízszerű zivatar ellenére is kitettek magukért. A tömegoszlatásnál a dühöngő tüntetőket játszó vegyes nemzetiségű csapatot annyira elkapta a hév, hogy egy üres vas olajoshordót is a magyar rendfenntartók sorai közé vágtak - állítólag három plexipajzs bánta, de komoly sérülést senki nem szenvedett. Utána a magyar katonák arról pusmogtak, hogy valakik nagyon keresik, ki dobta azt a hordót.

Csinos osztrákok

A nézők között mindenféle nemzet katonái megtalálhatók voltak. Volt itt fotósok ügyködését mereven figyelő osztrák katonalány, az uzsonnára kapott kolbász műanyag zacskójával káromkodva küzdő spanyol tiszt, égimeszelő lengyel katonai rendőr.

A sok nemzet megannyi egyenruháját laikusként figyelve egy nagy egyenruha-divatbemutatón érezhette magát bárki, ahol az osztrákok vitték el a show-t. Gyors körkérdésünkre a jelenlévők meggyőző többsége ugyanis az ő ruhájuk szabását és anyagát magasztalta - már ha nem hivataloskodva a saját mundér becsületét védte -, de volt, aki figyelmeztetett: az egyszínű zöld, csúcstechnológiás anyagú ruhák feltehetően kényesek, és biztos, hogy hamar koszolódnak. "Kipróbálnám, milyen érzés viselni egy 48 órás bevetés végén" - jegyezte meg az egyik magyar katona.

Festői helyszínen gyakorlatoztak. A hadgyakorlat további képei kattintásra! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az EUFOR katonái azonban legfeljebb ilyen bemutatókon csillogtatják képességeiket, arra még nem volt példa, hogy éles konfliktushelyzetben kellett volna a helyi rendfenntartók segítségére sietniük. A helyzetet senki sem tekinti veszélyesnek, ezért is csökkent le a kontingens létszáma az évek alatt, és ezért vizsgálják felül évente a jelenlét szükségességét. November 15-én derül ki, hogy jövő nyár után is marad-e a misszió, de Szpisják József mérnök dandártábornok, az EUFOR törzsfőnöke jó esélyt lát erre: október elején népszámlálást tartanak Bosznia-Hercegovinában - amire 1991 óta nem volt példa -, jövőre pedig választások lesznek, ami miatt könnyen felborulhat az ingatag egyensúly. A dandártábornok szerint fontos, hogy látható legyen a nemzetközi jelenlét, érezzék a helyiek a figyelmet, és lássák, hogy ha szükséges, képesek gyorsan, komoly erőt mozgósítani.