Nem ment át az ukrán bizalmatlansági indítvány

Vágólapra másolva!
 Maradhat hivatalában az ukrán kormányfő, miután nem szavazta meg a parlament a bizalmatlansági indítványt. Azarov az ülésen elnézést kért, amiért erőszakot alkalmazott a rendőrség a tüntetők ellen. Janukovics államfő nem volt az országban, Kínába utazott. 
Vágólapra másolva!

Elbukott az ukrán parlamentben az ellenzék bizalmatlansági indítványa, írja a Kyivpost.com. A beszámoló szerint 186-an voksoltak a kabinet menesztésére, de a 450 tagú parlamentben 226 szavazat kellett volna. Hárman szavaztak a bizalmatlansági indítványra nemmel, a többiek tartózkodtak. Ez azt jelenti, hogy marad hivatalában a Mikola Azarov miniszterelnök vezette ukrán kormány.

A kormányfő a parlamentben a bizalmatlansági indítvány tárgyalása közben bocsánatot kért amiatt, hogy a rendőrség néhány nappal korábban erőszakot alkalmazott Kijevben a tüntetők ellen, és ennek során több tucatnyian megsebesültek. "A kormány nevében bocsánatot szeretnék kérni a rendfenntartó erők akciójáért. Mind az elnök, mind a kormány nagyon sajnálja a történteket" - mondta a kormányfő, és óva intette a képviselőket attól, hogy megismétlődjön a 2004-es "narancsszínű forradalom", amelyben a tüntetések hatására leváltották a kormányt.

A feszült ukrajnai helyzet ellenére kedden Viktor Janukovics, az ország államfője négynapos látogatásra Kínába utazott.

A parlamenti ülés előtt feszült helyzet alakult ki az épület előtt. Az addig Kijev központjában tüntetők néhány ezres csoportja kedd reggel átvonult a parlamenthez, de útjukat elállta mintegy kétszáz rohamrendőr.

A napok óta hatalomváltást és Ukrajna európai uniós integrációjának folytatását követelő demonstrálók azért vonultak a Függetlenség teréről a törvényhozás épületéhez, hogy jelenlétükkel támogassák a kormány menesztését célzó ellenzéki kezdeményezést.

A Kyivpost azt írta, hogy a tüntetők ukrán és ellenzéki párti zászlókat lobogtattak, a himnuszt énekelték, és azt skandálták, hogy a rendőrség a néppel van. A biztonsági intézkedések olyan szigorúak, hogy az épület úgy nézett ki, mintha blokád alatt lenne. A parkolóban sok rendőrségi busz állt. Közben szintén a parlamentnél kormánypárti demonstrálók is megjelentek, és egyebek mellett szovjet dalokat énekelnek, például a Katyusát.

A tüntetők egy másik csoportja eközben kedd reggel ismét a kormány épületét vette blokád alá, ahogy azt hétfőn is tette.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!