„Szlava Ukraini.” Az érkezők hangosan köszönnek az ungvári megyei tanács őreinek. „Dicsőség Ukrajnának.” Szombat hajnalban a Právi Szektor radikálisai posztolnak a hivatal épületében. A terepmintás egyenruhás, kék-sárga karszalagos suhancokkal – ha nincs ez a felfordulás – valószínűleg a futballstadionok körül lehetne találkozni. Most viszont, a többi párttal és csoporttal vetésforgóban, a tanács épületénél őrködnek. A bejáratnál pozdorja lemezekből eszkábált pajzsok hevernek. A hatalmas ajtót belülről bútorokból, utcai padokból készített barikád torlaszolja el. Az egyik sarokban óriási kupac autógumi.
A tanács épületének üvegtetejű előcsarnokában laptopról kivetített tévéadást néznek. Az elmúlt napok eseményeinek ismétlése pereg: az ellenzéki politikusok és Viktor Janukovics elnök aláírják a megállapodást. Aztán a jelen: helyzetjelentések vidéki városokból. A kijevi főtér, a forradalom epicentrumának elégedetlensége. A szkeptikus Majdan nem akar leállni. Ultimátumot adtak Janukovicsnak, hogy szombat délelőtt tíz óráig mondjon le (ez végül nem történt meg).
„Ha az elnök nem mond le, akkor háború lesz”, mondja az egyik őr. Felvetem: ha mégis lemondana, akkor az azt jelentené, hogy béke lesz? De a forradalmi felfordulás hevülete nem tud mit kezdeni az ellenpróbával. Úgy néz rám, mint egy hülyére.
Az előcsarnokban, a falak mellett műbőr heverőkön egy idősebb őr alszik. A padlón, a keze ügyében néhány furkósbot. Egyenruhás fiú bal kezében iPhone, határozott, parancsoló hangnemben beszél valakivel. Szavait időnként a jobb kezében lóbált baseballütővel nyomatékosítja. Improvizált büféasztalon kávé, tea, kekszek és szendvicsek. Két fehér köpenyes nő szolgál ki a pult mögött. Az élelmiszert hűtőből veszi elő, a szendvicseket kesztyűben készítik. Azt mondják, a helyi vállalkozók gondoskodnak az ellátmányról.
A tanácsházán a lengőajtók kilincseit huzalokkal összekötözték, a folyosókon padokból akadályokat emeltek, az irodákat lepecsételték. Néhány ablak betört és egy pár irodát kifosztottak, de úgy tűnik, nagyobb kár nem történt. Az épület előtti hatalmas téren esküdött fel a népre a rendőrség megyei különleges egysége, a Berkut. A megyei tanács elnökét és az ungvári polgármestert napok óta nem látta senki. Eltűntek azután, hogy a néptanács átvette a hatalmat.
A néptanácsban minden párt képviselteti magát. Szerintük az ő feladatuk irányítani a város és a megye ügyeit. „Hosszasan tanácskozunk. Mindenről. Mindenről közösen döntünk”, mondja Tomás, a helyi Auto-Majdan egyik szervezője. Az Auto-Majdan logisztika segítséget nyújtott a kijevi Majdannak. A főtér gépkocsizó szárnya. Ha kellett, útzárakat szerveztek vidéken. Ha arra volt szükség, tüntetőket vittek a fővárosba. Szombat délelőtt egy konvoj készül Ungvárról Kijevbe: van még kilenc üres hely, arra keresnek önkénteseket. Az autók gyógyszereket is szállítanak, a dobozokat a megyei tanács előtt pakolják. A segélyt helyben szedték össze a gyógyszertárakból, rendelőkből.
Az önszerveződő, néptanácsi modell nem feltétlenül tűnik áramvonalasnak és hatékonynak, de a helyi szervezetek szerint működik. „Nem az a kérdés, meddig maradhat fenn ez az önszerveződő rendszer”, mondta Tomás. „Most azt kell megoldani, hogy ezt valahogy átvigyük az államra.” Mert szerinte a következő ukrán hatalomnak a nép által ellenőrizhető és elszámoltatható módon kell működnie.
„Ezek mindenkinek bemásztak a zsebébe”, mondja egy ungvári vállalkozó. „Korábban úgy volt, hogy a jattból mindenkinek jutott. Ha valaki lefizette a revizort, hogy megszűnjön az adóhivatal vizsgálata, akkor abból jutott a revizor kollégáinak, feletteseinek is. De ez a mostani kormány mindenkitől minden pénzt elvett.”
A Janukovics-rezsim mohósága mindenkit fojtogatott, és ez lett a veszte. „Elegünk lett”, mondja Tomás. „A kormány nem értette meg, hogy mi nem vagyunk olyan posztkommunisták, akik félnek. Mi már nem félünk semmitől.”