Fejfájással, hasmenéssel, hátfájással és hányással kezdődött. Az első doktor azt mondta, hogy ez malária, és csak később, egy speciális orvosi létesítményben mondták meg, hogy Ebola-vírussal fertőződtem meg. Ez teljesen levert, ugyanis hallottam már az Eboláról. Megpróbáltam pozitív maradni – gondolkodtam a halálról, de mélyen magamban úgy véltem, hogy az én időm még nem jött el, és túljutok rajta.
Amikor láttam a rokonaimat meghalni előttem, megrémültem. Volt egy pillanat, amikor magamról is azt gondoltam, hogy meghalhatok. Amikor két nagybátyámat is elveszítettem, a testüket pedig elvitték. Aznap este egyikünk sem tudott aludni – azt hittük, nem érjük meg a reggelt. Az orvosok előttünk takarták le és fertőtlenítették a holttesteket.
Végül röviddel a kórházi kezelésem megkezdése után elkezdtem jobban érezni magam, lépésről lépésre. Az orvosok folyamatosan kérdezgettek, és egy nap közel minden kérdésükre nem volt a válaszom. Ők elégedettek voltak, én pedig rájöttem, hogy túlélhetem. Remek érzés volt kisétálni a kórházból, az orvosok még egy kisebb ünnepséget is rendeztek.
***
Az Ebola-vírussal fertőzött nyugat-afrikai férfival a BBC készített interjút még áprilisban. Ő azon kevesek közé tartozik, aki túlélte a kórt. A családja nagy része nem volt ilyen szerencsés, nyolc megfertőződött rokona közül hatan meghaltak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a februárban Nyugat-Afrikában kitört Ebola-járvány eddig 481 emberrel végzett, és 779 megbetegedést regisztráltak.
Áprilisban a WHO illetékesei még azt nyilatkozták, hogy kettő-három hónapon belül úrrá tudnak lenni a járványon, az esetek száma pedig csökken. A helyzet azóta drasztikusan megváltozott, az áldozatok száma mindössze egy hét alatt 17 százalékkal emelkedett, és most már biztos, hogy ez minden idők legsúlyosabb Ebola-járványa.
Ez azért különösen nagy baj, mert a vérzéses láznak is nevezett Ebolát a világ egyik legveszélyesebb vírusának tartják. A halálozási rátája 90 százalékos is lehet, azaz tíz betegből kilenc belehal. Ráadásul nagyon fertőző, testnedveken keresztül terjed, emberről emberre és állatról emberre is.
Nincs ellene gyógyszer, bár folyamatosan kísérleteznek új vakcinákkal. Eddig az egyetlen gyógymód, ha megpróbálják pótolni azt a folyadékmennyiséget, amit a beteg a vírus miatt veszít. Az Ebola ugyanis heves vérzést okoz, a vér lényegében az összes testnyíláson keresztül távozik, majd egy idő után a belső szervek kezdik felmondani a szolgálatot. Vér- és folyadékadással ezen lehet segíteni, de így sem biztos a túlélés.
Az Ebola-vírus Guineában terjedt el először, később azonban átterjedt a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra is. Júniusban Spanyolországban is felröppent a hír, hogy egy valenciai kórházban is felbukkant az Ebola, a később lefolytatott vizsgálatok szerint viszont tévesek voltak az információk, a vírus eddig még nem bukkant fel Európában. Nyugat-Afrikában viszont egyre nagyobb problémát okoz.
A járvány rohamos terjedése miatt szerdára és csütörtökre találkozót hívott össze tizenegy nyugat-afrikai ország egészségügyi minisztere a ghánai Accrába, hogy összehangolják a térségbeli államok lépéseit. A WHO szerint drasztikus lépéseket kell tenni a vírus megállításának érdekében, és biztosítani kell, hogy ne terjedjen át más országokra. A miniszteri találkozótól azt várják, hogy az érintett államok hatásosabban működjenek együtt. A WHO szóvivője szerint főleg az országhatárokon kell közbeavatkozniuk, azokat ugyanis képtelenség lezárni – a világ legkevésbé őrzött határszakaszairól van szó, ahol az emberek teljesen szabadon közlekednek az országok közt.
A gyengén őrzött országhatárok azonban csak a jéghegy csúcsa, a vírus terjedésében sok más ok is közrejátszik. Ilyen például a nagy népsűrűség vagy a helyi törzsi, illetve temetési szokások. A Sierra Leonéban regisztrált első beteg például egy úgynevezett „sowei” volt, egy tradicionális női vezető és gyógyító. A helyi szokások szerint csak a nők érinthetik és tisztíthatják meg a holtak tetemeit, így nem meglepő, hogy az Ebola első áldozatainak többsége szintén nő volt. A Sierra Leone-i hatóságok azóta már betiltották a törzsi temetkezéseket, a holtakhoz már csak egészségügyi dolgozók nyúlhatnak zöld kesztyűben és arcvédő maszkban.
A helyiek maguk sem reagálnak jól a számukra ismeretlen betegségre (az Ebola eddig csak Afrika egy teljesen más részén mutatkozott), ez pedig tovább nehezíti az orvosok munkáját. A Reuters beszámolója szerint például, amikor Mohamed Swarray helyi lakos megfertőződött a vírussal, bekerült egy elkülönített sátortáborba Kenemában, Sierra Leone egyik városában. Nem maradt ott sokáig.
Gyanakvóan nézte a furcsa ruhákba öltözött orvosokat, végül pedig megszökött, és 300 kilométert utazott a fővárosig, Freetownig. Ott egy héten keresztül ápolták egy magánlakásban, míg a hatóságok megtalálták, és sietve visszavitték a karanténba. Az ápoló azt hitte, csupán tífuszos.
Dr. Amara Jambai, az ország járványközpontjának vezetője azt mondta, hogy legalább 57 Ebola-gyanús beteget keresnek, akik elszöktek és bujkálnak valahol. „Ha így veszítjük el a betegeket, soha nem fogjuk tudni, hol bukkan fel újra a betegség” – mondta.
A libériai hatóságok múlt csütörtökön bejelentették, hogy vádat emelnek bárki ellen, aki Ebola-gyanús betegeket rejteget. Az országban ugyanis kuruzslók járják a kórházakat, hogy magukhoz csábítsák őket, és imákkal valamint tradicionális gyógyszerekkel kezelik őket. A három érintett országban a kórházi ellátás színvonala amúgy nagyon alacsony, Sierra Leonéban az anya- és a csecsemőhalandóság a legmagasabb a világon. A kenemai karantén például mindössze két sátorból áll, amelyet pár méterre húztak fel a kórháztól. A közelben élő 800 ezer embert magába foglaló kerület ellátásáért pedig két orvos és két nővér felel.
A WHO és más nemzetközi szervezetek a járvány feltűnése után megjelentek a helyszínen, de több problémával is szembe kellett nézniük. Elsősorban az olyan alapeszközök hiányával, mint az orvosi kesztyű, de főképp azzal, hogy sok helyen nem fogadták őket szívesen.
„Nagyfokú idegengyűlölettel találtuk szembe magunkat, amelyet a félelem szült” – mondta az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet aktivistája, dr. Bart Janssens a BBC-nek. Hozzátette, hogy több olyan falu is van, ahová egyszerűen nem mehetnek már a helyiek ellenkezése miatt. Egy másik orvos, dr. Edmund Newman azt mondta, rengeteg félreértés és bizalmatlanság van azokkal a külföldiekkel szemben, akik segíteni érkeznek.
A guineai fővárostól 425 kilométerre fekvő Macentában a helyiek még áprilisban rátámadtak az orvosokra, azzal vádolva őket, hogy ők a felelősek a kór megjelenéséért. Az érintett orvosi segélyszervezetnek evakuálnia kellett a személyzetet a városból, és be kellett zárnia az ott létrehozott központját. A minap a Vöröskeresztnek kellett bezárnia egy táborát, mert a helyiek késekkel felfegyverkezve körbevettek egy orvosi kocsit.
Az orvosi szervezetek szerint a helyi egészségügyi minisztérium feladata lenne, hogy megértesse a helyiekkel, mi is ez a járvány és mit kell tenniük a megfékezése érdekében. A szerdán összegyűlt afrikai miniszterek is erre a következtetésre jutottak, egyrészt pénzt kértek gyógyszerekre és orvosi személyzetre, másrészt pedig megígérték, hogy felszólalnak azok ellen a helyi gyakorlatok ellen, amelyek elősegítik a vírus terjedését