A Die Welt című német lapban a kancellár azt mondta, hogy nem helytelen időt adni a két országnak a reformtervek véglegesítésére, de
„amit eddig az asztalra tettek, az az Európai Bizottság szerint nem elégséges, és ezzel egyetértek”.
Az Európai Bizottság novemberben jövő márciusra halasztotta a döntést arról, hogy a túlzottdeficit-eljárásban kezdeményez-e pénzbüntetést Franciaország ellen az államháztartási hiánycél túllépése miatt, illetve felújítja-e a tavaly megszüntetett eljárást Olaszország ellen a túlzott közadósság miatt. A bizottság esetleges javaslata az EU gazdasági-pénzügyminiszteri tanácsának jóváhagyásától függ.
A francia kormány álláspontja az, hogy kötelezettségét lehetőleg teljesíteni akarja, de számára a gazdaság fellendítése az elsőrendű feladat. A Franciaország ellen 2009 óta folyó túlzottdeficit-eljárás határideje szerint az országnak jövőre kellene az EU-ban egyezményes, előírásos 3 százalék alá csökkentenie hiányát. A francia kormány menetrendje szerint azonban ez 2017 előtt nem érhető el.