Régi harcostársa helyett, úgy tűnik, feleségére ruházza át az ország kormányzását Zimbabwe elnöke. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Robert Mugabe pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió – Hazafias Front (ZANU-PF) hétvégi kongresszusán az alakulat női tagozatának elnökévé nevezték ki a 90 éves államfő 49 éves nejét, Grace-t, aki ezzel bekerült a legfelsőbb pártvezetésbe.
A világ legidősebb vezetője (sokak szerint diktátora) ezzel nagy lépést tett a sokáig halogatott utódnevelésben, és látványosan demonstrálta, hogy már nem számít alelnökére, a ZANU-PF egyik mérsékelt platformját vezető Joyce Mujurura, akit – már-már hagyományosan – azzal vádolt meg, hogy merényletet tervez ellene. Mugabét a kongresszuson amúgy ismét pártelnökké választották, és jelezte azt is, hogy – ha megéri – elindul a 2018-as elnökválasztáson.
„A Grace Mugabe és Joyce Mujuru közti versenyfutás fő mozgatórugója egyszerűen az a kérdés, hogy ki örökli meg Zimbabwét. Mugabe 90 éves, de – mint sok diktátor – elmulasztott kinevelni egy rátermett utódot – talán tudatosan, hogy ne fenyegesse senki a hatalmát. Minden jel arra mutat, hogy a feleségét, Grace-t akarja megtenni örökösének, hogy így családi kézben maradjon az ország vezetése” – magyarázza az eseményeket az Origónak Hettyey András. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint az asszony a következőkben követné férje vonalát:
Utóbbi kapcsán elég, ha a ZANU-PF honlapjáról idézzük a vezér dagályos mondatokkal tűzdelt önéletrajzát: „Meggyőződve arról, hogy Zimbabwe még nem egy gazdaságilag és politikailag egyenjogú nemzet, Mugabe elnök tovább harcol az emberi gonoszság egyes nyugati kormányok és megbízottjaik által működtetett tengelye ellen, amely a demokráciával, a törvények tiszteletével és más, a Zimbabwét megszálló és az ellenállókat lemészároló fehérek által soha nem alkalmazott fogalmakkal takarózik.”
Ezeket kétségtelenül alátámasztják egy 2003-as temetésen (!) tett kijelentései:
„Még mindig én vagyok a kor Hitlerje. Ezt a Hitlert csak egy cél vezérli: igazságot, szuverenitást, elismert függetlenséget és a saját erőforrásai fölötti rendelkezést biztosítani a népének.”
A „hitleri célok” megvalósításának olykor katasztrofális ára volt. A hétdiplomás Mugabe – akinek elévülhetetlen érdemei vannak országa, az egykori Dél-Rodézia függetlenné válásában – 1980-től miniszterelnökként, 1987-től pedig elnökként vezeti a dél-afrikai országot.
A pozícióváltást az tette lehetővé, hogy a kormányfőként eltöltött hét év alatt (az etnikai tisztogatásoktól sem visszariadva) leszámolt a koalíciós partnerből legfőbb ellenfelévé vált, a déli matebele népcsoportot vezető Joshua Nkomóval – Nkomo pártja, a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) beolvadt a ZANU-ba, ő pedig az alelnöki poszttal vigasztalódhatott.
Az egyeduralom első évei gazdasági fellendülést hoztak – II. Erzsébet királynő ezért 1994-ben lovagi címmel jutalmazta –, de a relatíve bőkezű szociális kiadásokat sokáig nem lehetett fenntartani. Az életszínvonal romlásáért Mugabe – aki „terelésként” a szomszédos kongói polgárháborúba is beleavatkozott – a fehér farmereket tette felelőssé: bőven termő földjeiket saját udvaroncai között osztotta szét, a szakértelem hiánya viszont tönkrevágta a zimbabwei gazdaság egyetlen exportképes szegmensét. Az aszályokkal is súlyosbított meredek visszaesést Mugabe szerint a britek okozták, Tony Blair akkori brit miniszterelnök ugyanis állítólag az elnök megdöntését tervezte.
A földkisajátításokon kívül emlékezetes intézkedése volt még a 2005-ös Murambatsvina („Ki a szeméttel!”) fedőnevű tisztogatási hadművelet: az akkori választáson a szegényebb városi rétegek az ellenzéket támogatták, Mugabe ezért úgy döntött, hogy az engedély nélkül épített otthonaikat fel kell számolni. 700 ezren maradtak fedél nélkül, őket kis falvakban szórták szét.
Mindez azt is jelenti, hogy az ezredforduló utáni választásokat a gyanú szerint legalábbis manipulatív módszerekkel sikerült csak abszolválnia. A 2008-as szavazás például súlyos összetűzésekbe torkollt, ezt pedig a totális gazdasági összeomlás és a milliárd százalékokban mérhető hiperinfláció követte: a GDP 40 százalékkal esett vissza, a munkanélküliség pedig 95 százalékos lett – arra, hogy ez ma hogy áll, még a CIA-nak sincs hiteles információja.
A helyzet 2010-11-re némileg javult, a gazdaság minimális növekedést produkált – a 2008-as események után ugyanis Mugabe kénytelen volt az ellenzékkel kormányozni –, az ugyancsak vitatott 2013-as választási győzelme óta azonban ismét egyedül diszponál a pénzcsapok fölött.
34 éves uralmának látványos ciklikussága alapján – illetve Gucci Grace előtérbe tolásával – Zimbabwe nem sok jóra számíthat a családi diktatúrától.
Ilyen Mugabe közelről
„Nagyon fagyos volt, nem beszélt sokat. Egy kifogástalan öltöny volt rajta. A kísérete nagyon gyanakvó volt, a szemük állandóan körbe-körbe járt” – így emlékezett vissza 2012-ben a Robert Mugabéval való találkozásra a világhírű portréfotós, Platon. A brit-görög művész még a 2009-es ENSZ Közgyűlésen készített felvételeket több – azóta már leváltott vagy megdöntött – vezetőről, de elmondása szerint Mugabe mindegyiktől különbözött. „Neki volt a legfurcsább bőre: zsírosnak hatott, pedig száraz volt, és tökéletesen feszült az arcára. A szeme mély ciánkék volt. Az utána fotózott vezető nem ült le a székére. Megkérdeztem, miért. Azt válaszolta: azért, mert vér tapad hozzá.”