Megerősítették a svédországi zsidók védelmét

Vágólapra másolva!
Svédországban megduplázódott a zsidó közösség elleni fenyegetések száma a párizsi terrorcselekmények óta a helyi zsidó közösség egyik képviselőjének tájékoztatása szerint.
Vágólapra másolva!

Lena Posner-Körösi, a svédországi zsidó közösségek központi tanácsának elnöke közölte, hogy a fenyegetések legalább a kétszeresére növekedtek. A biztonságot megnövelték a zsidó intézmények körül, nevezetesen a fővárosban, Stockholmban.

Aggódnak

Hangsúlyozta: "a Sapo (a svéd hírszerzés) és a rendőrség is úgy ítéli meg, hogy megerősített védelemre van szükségünk, pedig ők szokás szerint nagyon odafigyelnek arra, mire fordítsák forrásaikat. Nagyon jól megértik a helyzetünket. Ez nagyon fontos, mert közösségünk tagjai aggódnak".

Részleteket nem közöltek

Lars Byström, a svéd rendőrség szóvivője a részletek ismertetése nélkül közölte, hogy számos objektum környékén megerősítették a megfigyelést. A svédországi zsidó közösségek tanácsa szerint mintegy húszezer zsidó él Svédországban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!