Van egyszer a Főnök – egy hatalmas gránittömb közel 800 méter szinte teljesen függőleges sziklafallal a Yosemite Nemzeti Parkban –, és van két sziklamászó, az egyik jobb mutatóujj nélkül. A mászók majdnem három héttel ezelőtt nekiálltak, hogy meghódítsák a sokáig meghódíthatatlannak tekintett, majdnem sima gránitsziklát. Nem először próbálkoznak, és nem is ők lesznek az elsők, akik megmásszák a világ legnagyobb függőleges sziklafalai közé sorolt Hajnal-falat, de előttük még senki nem próbálta szabadmászással.
Az El Capitanra százféle módon lehet feljutni, de csak 13 utat sikerült eddig szabadmászással teljesíteni. A Hajnal-fal nem tartozik ezek közé. A sziklamászóvilágban monumentális kihívásnak számít. „Felnézel, és látod, hogy ez egy lehetőség arra, hogy szinte a megvalósíthatatlant vidd végbe, optimizmussal, kreativitással, állhatatossággal, barátsággal. Két srácot látsz vérző ujjakkal kapaszkodni” – idézett a Los Angeles Times amerikai lap egy nézelődőt, aki a Yosemite-völgy fenekéről figyelte a küzdelmet.
Tommy Caldwell és Kevin Jorgeson kedden 20. napja lóg a falon. Ott táboroznak, esznek, isznak, alszanak, egy sziklába vert kampókon lógó sátorban. Napközben meg másznak a sziklán. Lehetőleg akkor, amikor még hideg: ilyenkor kevésbé izzadnak az ujjbegyek, és a mászócipő gumiorra is jobban tapad. Ezért másznak télen, és ezért olyankor, amikor már nem süt a nap a sziklafalra. Minden hajszálnyi kis előnyre szükségük van, hogy fennmaradjanak és haladjanak a néhai gleccserek által simára csiszolt falon. Csiszolópapírral érdesítik a cipőjük orrát, sőt – amíg volt bőr rajtuk – az ujjbegyeiket is.
Évek óta készültek erre, és próbálkoztak is már, de most jutottak a legközelebb ahhoz, hogy teljesítsék a szinte teljesíthetetlent. Kisujjnyi repedésekbe, borotvaéles sziklaperemekbe akasztják ujjbegyüket, a falhoz feszítik medencéjüket, cipőjük orrát a sima sziklán próbálják megvetni. A szabadmászás lényege, hogy kötelet csak biztosításnak használnak, nehogy a mélybe zuhanjanak.
Az utat több szakaszra bontották – amiket csak emelkedőknek neveznek –, és szakaszról szakaszra haladnak előre. Azért használnak köteleket mászáshoz is a falon: két szakasz teljesítése között – a sátorhoz visszatérni, illetve a következő szakaszhoz odajutni. De ha éles mászás közben elvétenek egy fogást, és leesnek, másznak vissza az adott szakasz elejéhez.
Kevin Jorgeson ezt egy héten át csinálta ugyanazzal a szakasszal, a legnehezebbnek tekintett 15-ös emelkedővel. Ez egy majdnem vízszintes szakasz, szinte semmi fogással. Tizenegyszer esett le, és kezdte újra, és végül pihentetnie is kellett ronggyá foszlott ujjbegyeit. Volt, hogy a pengeéles sziklák a ragtapasszal együtt tépték le a bőrét. Társa közben meglehetős előnyre tett szert, de nem versenyeznek. Meg fogja várni, hogy együtt érjenek fel. És Tommy Caldwell is megszenved a fallal. Mint Facebookján írta, volt olyan éjszaka, hogy négyóránként felébresztette magát, hogy újra és újra lekezelje az ujjait és a kezét.
Évekig készültek rá, és ezt csinálják immár közel három hete, a világ, de legalábbis a sziklamászók világának élénk figyelmétől övezve. Jorgeson szombaton végül sikeresen teljesítette a legnehezebb szakaszt, és Caldwell nyomába indulhatott. "Tiszta öröm. 11 próbálkozás és hét nap után lenyomtam a 15-ös emelkedőt – írta Facebookján.
Azért lesz még másznivalójuk, az út harmada még hátravan. Begyűjtenek még pár szakadást az ujjaikra mire felérnek, de kicsurgott vérükkel örökre beírják nevüket a sziklamászók nagykönyvébe.
A New York Times interaktív grafikáján megnézheti, mit is másznak meg.