Nem a migráció fenyegeti Magyarországot

Sokan a teljes kilátástalanság között élnek.

A jelenkori terroristák többségének személyes hátterében súlyos egzisztenciális, szociális, illetve szocializációs problémák húzódnak meg, a probléma tehát nem az országhatáron kívülről érkezik, hanem alapvetően már belül van – írja elemzésében Rácz András külpolitikai szakértő. A Finn Külügyi Intézet munkatársa szerint ezt a tény felismerve a magyar kormány az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenség enyhítésével, mintsem az országba áramló migránsok elleni politikával csökkenthetné az ország terrorfenyegetettségét.

Nagy vihart kavart Orbán Viktor miniszterelnöknek a párizsi terrortámadás apropóján tett nyilatkozata arról, hogy Magyarország veszélyforrásként tekint a gazdasági menekültekre, és a jövőben minden eszközzel akadályozni igyekszik a bevándorlást, csak azokat fogadva be, akik politikai menedékkérők. A miniszterelnöki beszédet követően sokan igyekeztek különféle – részben gazdasági, részben jóval ingoványosabbnak számító kulturális – érvekkel igyekezve alátámasztani a kormányfői állásfoglalást.

Orbán Viktor Párizs után beszélt a bevándorlókról Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

Ez az elemzés azonban máshonnan közelít, és azzal igyekszik hozzájárulni a vitához, hogy a párizsi események apropóján megkísérel választ találni arra a kérdésre, hogy Magyarország terrorfenyegetettsége szempontjából a migráció mennyire jelentős faktor. Más megfogalmazásban tehát a kérdés az, hogy magyar viszonylatban valóban a migráció radikális korlátozása-e a leghatékonyabb módja a terrorfenyegetettség csökkentésének.

A használt terrorizmus-fogalom

Elöljáróban célszerű tisztázni a fogalmakat. A terrorizmusnak nincs egységesen, mindenki által elfogadott nemzetközi meghatározása, mert egyes államok mást és mást tekintenek terrorizmusnak. Sok múlik a percepción is. A fegyvereseket az ellenük harcoló kormány terroristáknak nevezheti, viszont a felkelőket támogató kormány jó eséllyel szabadságharcosokról beszél majd. Ez is megmagyarázza, hogy miért nincs egységes, nemzetközi terrorizmus-definíció.

Ez az elemzés a következő terrorizmus-meghatározást használja: politikai célzatú, polgári célpont elleni, illegitim erőszak. Kulcsfontosságú a politikai motiváció megléte, elsősorban ugyanis ez különbözteti meg a terroristákat a bűnözőktől illetve a magányos őrültektől.

Terrorizmus: politikai célzatú, polgári célpont elleni, illegitim erőszak Forrás: AFP/Gabrielle Chatelain

Magyarország terrorfenyegetettsége

Magyarország terrorfenyegetettségének megítélésekor az elemzést nehezíti, hogy a 2010-ben megalakult Alkotmányvédelmi Hivatal sajnos nem folytatta a Nemzetbiztonsági Hivatal hagyományát, és megszüntette a Magyarország Nemzetbiztonsági Évkönyve sorozat kiadását. Az évkönyvek ugyanis jól használható általános áttekintést adtak az ország nemzetbiztonsági fenyegetettségéről.

Szerencsére elérhetőek olyan források, amelyek segíthetnek a fenyegetés általános értékelésében. A 2012-es Nemzeti Biztonsági Stratégia úgy fogalmaz, hogy „Magyarország terrorveszélyeztetettsége alacsony, ugyanakkor külföldi eredetű vagy a külföldi magyar érdekeltségek elleni fenyegetettséggel számolni kell. Emellett külföldi terrorcselekményeknek is lehetnek hazánkat érintő biztonsági és gazdasági következményei.” A stratégia tehát alacsony valószínűségű kockázatként említi a terrorizmust, amellyel szemben Magyarországnak elsősorban nem saját fenyegetettsége, hanem szövetségesi kötelezettségei miatt vannak tennivalói amellett, hogy természetesen figyelmet kell fordítani az alacsony kockázatokra is.

Ugyanezt az értékelést támasztja alá Hajdú János tábornoknak, a TEK vezetőjének a párizsi terrortámadást követően tett nyilatkozata is, mely szerint Magyarország terrorfenyegetettsége nem növekedett.

Hajdú János szerint nem nőtt az ország terrorfenyegetettsége Fotó: Origo

Migráció és terrorizmus

Adódhat tehát a kérdés: miért jelent – jelent-e egyáltalán – terrorfenyegetést Magyarország számára a migráció. Hiszen, ha az ország védelmében szükség van a migráció korlátozására, ahogyan azt a miniszterelnök említette Párizsban, akkor a helyszínből és a védelemre való, „biztonságiasított” hivatkozásból az következhet, hogy a kormányzat szerint a migráció jelentősen növeli az ország terrorfenyegetettségét. Sőt, abból, hogy az államigazgatás és a kormánypárti média milyen sebességgel reagált a miniszterelnöki bejelentésre és kezdett intézkedni, úgy tűnik, mintha a kormányzat akut, azonnal elhárítandó, elsőrendű fenyegetés-forrásként tekintene a migránsokra.

Rogán Antal Magyarország ajtajainak bereteszelését emlegette Fotó: Polyák Attila - Origo

Azonban, ha áttekintjük az euro-atlanti térség utóbbi évtizedének nagy merényleteit, arra jutunk, hogy szinten minden esetben (2001. szeptember 11, és a 2004-as madridi robbantások kivételével) második vagy harmadik generációs bevándorlók voltak a támadók, nem pedig frissen érkezett menekültek vagy migránsok. A 2005-ös londoni merényleteket harmadik generációs, pakisztáni származású brit muszlimok követték el. A bostoni maratont felrobbantó Carnajev fivérek, bár csecsen származásúak voltak, de már az Egyesült Államokban nőttek fel. A párizsi mészárlást végrehajtó Kouachi fivérek is már Franciaországban születtek, mint ahogy a toulouse-i lövöldöző, Mohamed Merah és a brüsszeli zsinagógánál 2014 májusában négy emberrel végző Mehdi Nemmouche is. Anders Breivik pedig éppenséggel tősgyökeres norvégként követte el az utoyai mészárlást.

Integráció nélkül

Ez pedig azt támasztja alá, hogy a problémát nem közvetlenül a bevándorlás okozza, hanem – mint azt a későbbiekben látni fogjuk – az egyének (legyen bár „őslakosok” vagy bevándorlók) társadalmi integrációjának hiánya.

Sőt, hasonló a helyzet a „keleti nyitás” egyik legfontosabb célországában, Oroszországban is. Az utóbbi húsz év összes fontosabb oroszországi terrorcselekményét orosz állampolgárok hajtották végre. Az igaz, hogy a csecsen háborúk alatt jelentős számban érkeztek Csecsenföldre közel-keleti harcosok és a radikális iszlám eszméket terjesztő prédikátorok, de ettől még a nagy terrortámadások mindegyikét (1995: Bugyonnovszk, 2002: Dubravka utcai színház Moszkvában, 2005: Beszlán, 2010: a moszkvai metró, 2013: Volgográd, stb.) orosz állampolgárok követték el.

Volgográdban is orosz állampolgárok robbantottak Forrás: AFP/-

Kétségtelen, hogy döntő többségükben észak-kaukázusi származásúak voltak, de semmiképpen sem migránsok, vagy pláne menekültek. A Fekete Arab néven ismert Ibn al-Hattab szaúdi származású volt ugyan, de az afganisztáni és üzbegisztáni háborúkat is megjárt harctéri parancsnok sokkal inkább volt nemzetközi terrorista, mint migráns vagy menekült. A helyzet tehát Oroszországban is hasonló, mint az Európai Unióban: a probléma nem az országhatáron kívülről érkezik, hanem sajnos alapvetően már belül van.

Kiből lesz terrorista?

A fenti felismerés pedig elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mi okozhatja, hogy a többségi társadalomtól egyes tagjai, legyenek bár „őslakos” vagy bevándorló származásúak, terroristává válnak?

Mielőtt erre választ keresnénk, fontos röviden tisztázni a nagyságrendeket: Európában évente néhány száz fő ellen indul eljárás terrorizmusért. A számukat évről évre részletesen közli az EUROPOL European Union Terrorism Situation and Trends Report című jelentése. A 2014-es dokumentum szerint 2013-ban egyértelműen a szeparatista terrorizmus volt a meghatározó Európában, az összesen 152 terrorcselekményből 84 volt szeparatista motivációjú. Vallási motivációjú terrorizmussal kapcsolatban 216 embert tartóztattak le. Ez a szám jelentősen magasabb, mint a 2012-es 159 fő, vagy a 2011-ben letartóztatott 122 gyanúsított. Abban viszont állandóság figyelhető meg, hogy a letartóztatottak több mint fele uniós állampolgár – azaz kevesebb, mint a felük az, aki egyértelműen migráns hátterű. (A jelentés nem kezeli külön személyes háttér szerint a letartóztatottakat.)

Semmiképpen sem igaz tehát az az általánosítás, hogy „minden muszlim potenciális terrorista”, vagy pláne, hogy minden migráns, vagy migráns származású ember – ami értelemszerűen jóval nagyobb halmaz, mint pusztán a muszlimoké – potenciális terrorista volna.

A szociális helyzet követlezménye

Akkor tehát kikből lesz a terrorista? Tökéletes, minden esetre kivétel nélkül érvényes válasz természetesen nincs, trendek mindazonáltal vannak. Általánosságban elmondható, hogy a jelenkori terroristák többségének személyes hátterében súlyos egzisztenciális, szociális, illetve szocializációs problémák húzódnak meg. Lehet ez a háttér palesztin menekülttáborok kilátástalansága, az Európába bevándoroltak integrációs nehézségei – amelyekről a többségi társadalom sokszor épp ugyanannyira tehet, mint maguk az érintettek – vagy akár a kínai, orosz, stb. rezsimek általi, reménytelen elnyomás okozta elkeseredettség.

Némiképp visszafelé menve az időben, az Ír Köztársasági Hadsereg terroristái között is többségben voltak az alsóbb társadalmi osztályokból érkező, rosszabb szociális helyzetű, gyengébb oktatásban részesült személyek, mint ahogy a Vörös Hadsereg Frakció esetében is hasonló volt a helyzet. Nagyon ritka a kiegyensúlyozott, felső-középosztálybeli családból érkező, felsőfokú végzettséggel rendelkező, szép és tervezhető jövővel, és biztos anyagi háttérrel rendelkező terrorista. Akad ilyen is, Anders Breivik például éppen ilyen volt, de ő sokkal inkább kivétel, mint szabály.

Anders Breivik, a kivétel Forrás: AFP/Odd Andersen

A fő problémát tehát, mint fentebb láttuk, nem a migrációs háttér jelenti, hanem a társadalmi integráció sikertelensége. És ez sokkal szélesebben értelmezendő, mint a migránsokkal kapcsolatban gyakran használt kulturális megközelítés. Ugyanilyen lényeges, hogy a migráns vagy „őslakos” hátterű egyén a munkaerőpiacra, az oktatásba és a társadalom többi alrendszerébe is tudjon integrálódni – ami egyébként egyáltalán nem jelentene szükségszerű kulturális asszimilációt.

A szegénység elleni küzdelem

Nem véletlen, hogy az Európai Unió 2005-ben elfogadott terrorizmus-ellenes stratégiája is kiemelt célként említette a világban fellelhető súlyos társadalmi egyenlőtlenség és szegénység elleni küzdelmet, mint a terrorizmus – pontosabban a terroristává válás – megelőzésének egyik kulcsfontosságú eszközét. A stratégia megelőzésről (prevention) beszél, és a terroristává válás kiváltó okainak kezelését tűzi ki. A dokumentum hasonló fontosságúként említi a terrorizmus potenciális célpontjainak védelmét (protection), a terroristák aktív üldözését (disruption), valamint a már bekövetkezett támadások következményeinek kezelésére való felkészülést (reaction).

Alapvetésként fontos hangsúlyozni: természetesen nem mindenki potenciális terrorista, aki súlyos szociális nehézségekkel terhelt környezetből érkezik, bevándorlóként nem tud, vagy nem akar a többségi társadalom elvárásaihoz igazodni, vagy éppen a többségi társadalom tagjaként nem képes érvényesülni. De az ilyen háttér hozzájárulhat – és az ismertté vált esetekben hozzá is járult – ahhoz, hogy az illető személy fogékonnyá válik a különféle radikális eszmékre, tehát arra, hogy saját, reménytelennek érzett helyzetén erőszakos eszközökkel igyekezzen változtatni. A merénylők döntő többségét tehát a szociális vagy politikai helyzetük által okozott kilátástalanság-percepció teszi sebezhetővé a különféle radikális eszmékkel szemben.

A radikalizálódás egyik melegágya a kilátástalanság Forrás: AFP/Ho

A radikális eszmék azonban csak katalizátorként működnek. A terrorizmus „alapanyagát”, a terrorszervezetek toborzási bázisát alapvetően a rossz szociális, politikai, oktatási helyzetű, integrálatlan társadalmi rétegek jelentik. Történeti perspektívából az tulajdonképpen másodlagos is, hogy az érintettek konkrétan milyen radikális ideológia hatása alá kerülnek. A legnagyobb terrorizmus-fenyegetést a Párizs utáni Európa biztonságára jelenleg az iszlámra hivatkozó terrorizmus jelenti (az külön kérdés, hogy valójában mennyire iszlám ez a terrorizmus), de ne felejtsük el, hogy a kontinens közelmúltjában bőven akadtak radikális baloldali, szélsőjobboldali, nemzeti függetlenségi, vallási, és egyéb terrorcsoportok is.

Terrorizmus Magyarországon

A terrorizmus Magyarországot sem hagyta érintetlenül, bár ilyen szempontból kétségtelenül a szerencsésebb sorsú országok közé tartozunk. Részleteiben máig feltáratlan, hogy a létező szocializmus Magyarországa milyen támogatást adott akár egyes közel-keleti terrorszervezeteknek, akár a Carlos néven ismertté vált Iljics Ramirez Sanchez számára. Ami pedig a rendszerváltás utáni időszakot illeti, célszerű nem elfelejteni az 1990-es, a ferihegyi repülőtérre vezető úton izraeli turisták ellen elkövetett robbantásos merényletet, vagy éppen a politikusok elleni támadási kísérleteket sem.

Carlos, a Sakál egy bírósági tárgyaláson Forrás: AFP/Benoit Peyrucq

Sajnos akad frissebb példa is: a magukat a Magyarok Nyilainak nevező szervezet a róluk megjelent hírek szerint vezető baloldali politikusok ellen tervezett merényleteket végrehajtani, szerencsére sikertelenül. Rájuk is és a cigánygyilkosságokra is ráillik a terrorizmust a bűnözéstől leginkább megkülönböztető elem, a politikai motiváció megléte.

A kérdést az teszi izgalmassá, hogy annak alapján, amit az elkövetőkről a róluk megjelent hírek alapján tudni lehet, nyugat-európai társaikhoz hasonlóan ők is többségükben kifejezetten rossz szociális és oktatási háttérrel rendelkeztek (amihez aztán persze katalizátorként hozzáadódtak különféle személyes tapasztalatok és ideológiai behatások is), amelyen aztán erőszakos eszközökkel igyekeztek változtatni. Valószínűsíthetően a rossz szociális helyzet és a vélt vagy valós politikai egyenlőtlenségek tették őket sebezhetővé a radikális eszmékkel szemben.

Ideológia is kell

A terroristává váláshoz önmagában természetesen nem elegendő az egyén kilátástalan helyzete, szükséges hozzá valamiféle ideológia is, ami az illetőt elindítja az erőszakos eszközök keresése felé. A cigánygyilkosságok elkövetői esetében ez az eszme a fajgyűlölet volt, a Magyarok Nyilainak tagjait pedig egyfajta jobboldali radikalizmus tette a politikai baloldal mindenre elszánt, erőszakra is kész ellenségévé. Ez természetesen nem csökkenti a felelősségüket – de a motivációik megértésében segíthet, márpedig az ország biztonságának szempontjából ez kulcsfontosságú.

A hazai terrorizmus sem köthető a migránsokhoz Fotó: Bielik István - Origo

Ráadásul, ami jelen tanulmány szempontjából talán a legfontosabb, egyikük sem volt migráns, hanem tősgyökeres, magyarországi magyarokról van szó. A probléma tehát – ismét hasonlóan Nyugat-Európához – belül volt, nem pedig kívülről érkezett. Mindkét esetben az elkövetők integrálatlansága volt az a kulcselem, ami sebezhetővé tette őket a radikális eszmékkel szemben, és végül ahhoz vezetett, hogy erőszakos eszközökhöz nyúltak.

A szegénység és a szélsőséges eszmék

Napjaink Magyarországának valós szociális és társadalmi helyzetéről nyomasztó, kétségbeejtő képet ad a TÁRKI évről évre megjelenő, komoly, felelős módszertannal készült Társadalmi Riport című kiadványa. Ebből a – hivatalos minőségéből adódóan szükségszerűen sikerorientált – kormányzati kommunikációnál sokkal pontosabb, részletesebb kép rajzolódik ki arról, hogy milyen mértékben nő a szegénység és erősödik a társadalmi egyenlőtlenség az országban. Egyre többen, mára a szó legszorosabb értelmében milliós nagyságrendben élnek olyan emberek Magyarországon, akiknek a szociális, társadalmi (anyagi, infrastrukturális, oktatási, egészségügyi, stb.) helyzete leginkább a reménytelen szóval írható le.

Egyre többen élnek teljes kilátástalanságban Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Fentebb pedig, mind a nyugat-európai, mind a magyar példákon azt láttuk, hogy a széleskörű társadalmi egyenlőtlenségek növelik a radikális eszmékkel szemben sebezhetőséget, ilyen módon pedig a terrorizmussal szembeni sebezhetőséget is. Egyszerűen fogalmazva: minél több a reménytelenül szegény, kilátástalanul nehéz helyzetben lévő ember, annál nagyobb az esélye, hogy akadnak közöttük olyanok, akik erőszakos megoldást próbálnak keresni.

Klasszikus esetben, ha ilyesmire társadalmi léptékben kerül sor, akkor alulról jövő, szocialista jellegű forradalom következik, illetve a középosztályból jobboldali diktatúra is kinőheti magát. Ha viszont az erőszakos megoldások keresése megmarad egyéni szinten, akkor az esetek döntő többségében az erőszak felé fordulás természetesen nem jelent többet egyszerű, leginkább megélhetésiként leírható bűnözésnél, bármiféle politikai felhang nélkül.

Egyéni tiltakozás

De a szegénység növekedésével természetszerűen annak az esélye is nő, hogy egyesek a „sima” bűnözésen túllépve a politikai célú erőszak felé fordulnak – éppúgy, mint ahogy a cigánygyilkosságok elkövetői, vagy épp a Magyarok Nyilainak tagjai tették. Mindkét eset, és azok utóélete arra is rámutat mellesleg, hogy a bűnbakkeresés igen ritkán vezet csak jóra.

Biztonsági szempontból az egyébként még a jobbik eset, ha a politikai célzatú erőszak nem lép túl az egyén demonstratív, vagy annak szánt önáldozatán. Közép-Európában erről sokaknak a cseh diák, Ján Palach rettenetességében magasztos 1969-as önégetése juthat eszébe, de akad frissebb példa is: a 2010 végén kitört tunéziai forradalom tulajdonképpeni kirobbantója egy utcai árus, Mohamed Bouazizi volt, aki az őt ért igazságtalanságok és megaláztatások elleni tiltakozásként gyújtotta fel magát.

Ján Palach Forrás: AFP/Stf

Bulgáriában pedig 2013 tavaszán, a Bojko Boriszov kormánya elleni tüntetésekhez kapcsolódva került sor több, tiltakozási célú önégetésre.

Kevesen is tudnak nagy kárt csinálni

Ha azonban akárcsak néhányan is a többségi társadalom és a fennálló politikai rendszer elleni fellépésre határozzák el magukat, még úgy is nagy kárt tudnak okozni, ha nem rendelkeznek különösebb katonai kiképzéssel, mint ahogyan azt a párizsi merénylet is mutatta.

Valójában a párizsi merénylők ugyanis közel sem voltak olyan profik, mint amilyennek az első hírek beállították őket a támadás után nyilvánosságra került videofelvételek alapján. A fivéreknek alapvető harcászati képzettségük kétségtelenül volt, pontosan és hatékonyan használták a fegyvereiket. Ennél többre azonban nem voltak képesek, sem az akció előkészítése, sem a lebonyolítása, sem pedig az azt követő menekülés során.

Kouachiék csak elsőre tűntek profinak Forrás: MTI/EPA/Francia rendőrség

Érdemes észrevenni, hogy a Charlie Hebdo támadói elsőre még a címet is elhibázták, aztán, miután útbaigazítást kaptak, még az épületen belül is kóvályogtak egy sort, mielőtt a második emeleten végre megtalálták a szerkesztőséget. A menekülésre pedig láthatóan semmiféle tervük nem volt: nem volt előkészített menekülési útvonal, sem új ruhák és személyazonosság, még autókat is úgy kellett rabolniuk, miután a sajátjuk működésképtelenné vált. Így pedig törvényszerűen nem juthattak messzire.

Amennyire az eseményekből külső szemlélőként rekonstruálható a támadók terve nagyjából annyi volt, hogy „bemegyünk a szerkesztőségbe, megölünk mindenkit, aztán hősi halál”. Ez nem éppen a kiválóan kiképzett, mester-terroristákra – mint amilyen például Carlos, vagy akár a csecsen Samil Baszajev volt – jellemző hozzáállás. Sokkal inkább voltak tehát magányos, halálra szánt őrültek, a bostoni maratont felrobbantó Carnajev-fivérekhez hasonlóan, mintsem profin kiképzett, „hivatásos” terroristák.

Samil Baszajev, a hivatásos terrorista Forrás: AFP/Vladimir Velengurin

A sokszereplős, nagy, koordinált, hosszú előkészítést igénylő merényletkísérleteket az amerikai és európai titkosszolgálatok a saját területükön mindezidáig meglehetősen hatékonyan akadályozták meg. A párizsihoz hasonló, magányosan, vagy nagyon kis csoportban, lényegében önállóan cselekvő, senkivel nem koordináló, tehát az elektronikus kommunikáció figyelése útján nem, vagy csak nehezen lebuktatható merénylők ellen azonban alig van védelem. Marad tehát leginkább a megelőzés.

Nem a migráció ellen kell küzdeni

A fentebb bemutatott, európai és magyar trendekből tehát az következik, hogy ha a kormány valóban az ország terrorfenyegetettségét kívánja csökkenteni, akkor ezt a célt belföldön elsősorban a széleskörű társadalmi egyenlőtlenségek és szegénység kezelésével tudja tartósan, stratégiai szinten elérni. A boldog, elégedett, prosperáló ember, aki megtalálta a helyét a társadalomban, tipikusan nem keresi a halált. Sem egyénileg, befelé fordulva (öngyilkosság), sem egyénileg vagy csoportosan, kifelé irányuló módon (gyilkosságok, terrortámadások, stb.) A magyar kormányzatnak is teljes összhangban célszerű tehát cselekednie a fentebb idézett uniós dokumentummal, és a terrorizmus, a terroristává válás kiváltó okainak kezelésére törekedni – természetesen a többi, koncentráltabb, aktív és passzív intézkedés mellett, amelyek azonban nem képezik jelen elemzés tárgyát.

Nem a bevándorlás tehát a fő ellenség. Annál is kevésbé, mert amint azt a rendszerváltás utáni magyar terrorizmustörténet ismertté vált esetei mutatják, a fenyegetés nálunk is sokkal inkább belülről, mintsem kívülről érkezik. Nem mellesleg a hazai szegénység tartós enyhítése minden bizonnyal a közbiztonsági helyzeten is javítana.

A szerző 2014-ig a Magyar Külügyi Intézet munkatársa volt, jelenleg a Helsinkiben működő Finn Külügyi Intézet elemzője és a budapesti Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy (CEID) kuratóriumi tagja. A cikkben leírtak a saját személyes véleményét tükrözik.