Éppen két héttel a február 12-én megkötött, a kelet-ukrajnai helyzet békés rendezését elérni hivatott minszki megállapodás után csütörtökön az ukrán hadsereg, illetve a luhanszki szakadárok is elkezdték visszavonni nehézfegyvereiket a frontvonaltól a megállapodásban rögzített távolságokig. Kijevi közlés szerint először a 100 milliméternél nagyobb űrméretű lövegeket vonják ki, ezeket a fronttól legalább 50 kilométerre kell elhelyezni.
Mindez az után történt, hogy a lépést megelőző 48 órában nem történt harci cselekmény, de legalábbis újabb ukrán áldozata nem volt a konfliktusnak. Kijev előzőleg ehhez a – Moszkva számára elfogadhatatlan – feltételhez kötötte a fegyverkivonást.
Noha a fejlemények kétségkívül reménykeltőek, hátradőlni még korai volna, mert a legrombolóbb rendszerek – Tornado, Szmercs, Uragan, Tocska – még valószínűleg a donyecki és luhaszki ütközőzónában vannak. Ahhoz pedig, hogy a két háborús megyében teljesítsék a minszki szerződés egy másik kritikus, a külföldi fegyverek és zsoldosok kivonásáról, illetve az illegális fegyveres csoportok leszereléséről szóló pontját, még bizonyosan hónapok kellenek. EBESZ legyen ugyanis a talpán, aki képes átlátni a kelet-ukrajnai fegyveres erők szerkezetét.
Az úgynevezett Novorosszijában (Donyeck és Luhanszk megyében) harcoló szeparatista csapatokról kimerítő gyűjtés található a Wikipedián. A felsorolásban megtalálható minden olyan csoport, amelyről valaha híradás született: ezek szerint a két „népköztársaság” milíciáinak kötelékében legalább 25 különböző alakulat működik, 18 féle zászló alatt.
Logikailag tehát nehezen belátható, hogy egy efféle, szükségszerűen strukturálatlan „szervezet” miként tud méltó ellenfele lenni a 250 ezer aktív és 750 ezer tartalékos katonával rendelkező ukrán hadseregnek.
Igencsak naivnak kell lenni, hogy elhiggyük, amit Vlagyimir Putyin Budapesten mondott „traktorosokról és bányászokról”, vagyis hogy a szeparatisták lelkes oroszérzelmű állampolgárok, akik hősiesen küzdenek a túlerővel szemben.
Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a szeparatista csapatok jó része az orosz propaganda szüleménye, akik pedig tényleg léteznek, azokat Moszkva minden lehetséges módon – fegyverrel, emberrel, pénzzel – támogatja. A felderíthetetlenség másik, tragikus eleme, hogy a szakadár áldozatok nagy része ismeretlenként hal meg.
A rejtélyes novorosszijai fegyveres csoportok között külön figyelmet érdemelnek a nemzetközi zászlóaljak, számunkra pedig kiemelten érdekes a Szent István Légiója elnevezésű alakulat. Róluk először tavaly nyáron írt az Anonsz Zakarpattya nevű újság, egy Jobbikhoz kötött terrorszervezetként aposztrofálva őket. Három hónappal később pedig már az ungvári UA Reporter számolt be arról, hogy az ukrán hadsereg felszámolta „a luhanszki civileket terrorizáló magyar csapatot”.
Ez viszont nem akadályozza őket abban, hogy a több mint 2600 követővel rendelkező Vkontakte-oldalukon naponta osszanak meg bizarrabbnál bizarrabb képeket. Ilyeneket:
Az Origo kárpátaljai forrása szerint a történet „erősen propagandaszagú”. Szerinte az oroszok azért „készíthettek” egy ilyen alakulatot, hogy több nép támogatásának látszatát keltsék céljaik elérése érdekében. „
Egyébként sem biztos, hogy jó a magyaroknak, ha valóban létezik egy ilyen csoport: sem a magyarországiaknak, sem a kárpátaljaiaknak. Az egész nagyon zavaros, pláne, ha Ukrajnában él az ember”
– teszi hozzá.
A kelet-ukrajnai zavaros viszonyokat mi sem jellemzi jobban, mint hogy például a csecsenek valóságos proxyháborút vívnak egymással: a kormány és a szakadárok oldalán is fegyvert fogtak. Az előbbit maga a száműzött csecsen vezető, Ahmed Zakajev ismerte el néhány hete egy interjúban, előtte pedig a kijevi tüntetéseket koordináló Euromaidan is hírt adott arról, hogy az ukránok oldalán harcoló Icskéria Zászlóalj veterán parancsnoka, Isza Munajev elesett Kelet-Ukrajnában.
Az ellenoldalon a Bataljon Szmerty (Halál Zászlóalj) harcol, a mindenre kész csecsen harcosok helyszíni kiképzéséről még decemberben számolt be a Reuters. A zavarosban nem csak mi nem látunk tisztán.
„Nem tudjuk megerősíteni a Wikipedián összegyűjtött adatok megbízhatóságát, beleértve a magyar kötődésű csoportról szóló információt” – válaszolta az Origo megkeresésére a kijevi Razumkov Központ munkatársa, Olekszij Melnyik. Az egyik legbefolyásosabb ukrán agytröszt biztonságpolitikai szakértőjének – érthető módon – csak az ukrán oldalon harcolókról van biztos tudása, hiszen ezek felügyeletét a megfelelő kijevi kormányszervek hatáskörébe szervezték,
vagyis biztosított némi – de a szakadárok esetében tapasztaltnál bizonyosan nagyobb – átláthatóság.
Kérdésünkre, hogy ki számít „illegális fegyveres csoportnak”, Melnyik határozottan válaszolt:
törvényesen csak az ukrán hadsereg és rendőrség működik, a „szeparatista alakulatok vagy illegálisak, vagy pedig orosz csapatokról van szó”.
Állítása szerint még az ukrán oldalon harcoló, mintegy 40 önkéntes zászlóalj is a védelmi vagy a belügyi tárca tudtával működik, további két önkéntes zászlóalj (feltehetően az Azov és az Ajdar – a szerk.) pedig a vezérkar utasításait követi. A szakértő szerint az utóbbi kettő akár illegálisnak is tekinthető, ezért indokolt volna a lefegyverzésük – de legalábbis a hadügy vagy a belügy kötelékébe való átirányításuk.
Ha elfogadjuk Olekszij Melnyik szavait, akkor belátható: Kelet-Ukrajnában kulcskérdés lesz, hogy kit és mi alapján fegyvereznek majd le.
Ha komolyan veszik a minszki megállapodást, logikus lépésnek tűnik az is, hogy a szeparatista csoportoknak egy emberként kell letenniük a fegyvert, ám ehhez először Kijevnek kellene teljesítenie a szerződés másik pontjait: alkotmányreformot kell végrehajtani az orosz kisebbség javára, párbeszédet kell kezdeni Donyeck és Luhanszk megye státusáról, választásokat kell kiírni, végül pedig helyre kell állítani a határellenőrzést. Túl sok a ha.