Az észak-koreai kasztrendszert a kommunista állam megalapítója, Kim Ir Szen találta ki az 1950-es években, de csak valamikor 1967 körül lépett teljesen életbe. Különböző csoportokra osztotta az embereket annak alapján, hogy apai ági őseik milyen státusszal rendelkeztek és hogyan viselkedtek, melyik oldalon álltak a japán gyarmati uralom és a koreai háború idején.
A kasztrendszerről is annak folyamatos változásáról az Észak-Koreával foglalkozó NK News számolt be.
Az úgynevezett szongbun öt fő és több mint ötven alkategóriába sorolja az állampolgárokat, és többek között meghatározza, ki élhet a fővárosban illetve egyes meghatározott településeken, hol dolgozhat, milyen képzést, illetve egészségügyi ellátást kaphat.
Az öt főkategória a legmagasabbtól a legrosszabbig: különleges, közepes, alap, komplex, ellenséges. A kétezres évekig csak három kategóriát emlegettek, mert a különlegesről kevesen tudtak, a komplex pedig nem is létezett.
A közepes kategória a legnépesebb, a különlegesbe nagyon kevesen tartoznak. Az „alap” kategóriába soroltak szembesülhetnek enyhébb fokú megkülönböztetéssel, míg a két legrosszabb kasztba tartozókkal szemben egyértelmű az előítélet. A gyerekek sem barátkozhat az alacsonyabb kategóriába tartozókkal.
Feltételezések szerint kizárólag a Kim-dinasztia vérrokonai mentesülnek a besorolás alól, ők legalábbis nem szerepelnek a szigorú nyilvántartásban.
Kétfajta társadalmi státusz létezik, ami mindent felülír: a párttagság, illetve a kitüntetés, hogy valaki legalább 20 percig beszélgethetett az ország első számú vezetőjével vagy közös fényképet készíttethetett vele.
Ez az oka annak, hogy a kommunista párt hivatalos lapjában megjelenő közös képeken gyakran több ezer ember szerepel – ők valamennyien éppen feljebb kerültek a társadalmi ranglétrán.
Ha valaki rossz kasztba született, hiába okos vagy tehetséges, nem tanulhat egyes egyetemeken, nem választhat bizonyos hivatást. A titkosszolgálat például csak olyanokat vesz fel, akiknek az összes rokona hat generációra visszamenőleg magas státusszal rendelkezik. Mivel az élelmiszerhez és egyéb árucikkekhez gyakorlatilag jegyrendszer révén, a munkahelyen keresztül lehet hozzájutni, nem mindegy, mi az ember hivatása és hol dolgozik.
Az ősök „bűneit” gyakorlatilag lehetetlen eltörölni, mert az azokat igazoló dokumentumokat négy helyen is tárolják: a helyi önkormányzatnál, a rendőrségnél, a titkosrendőrségnél és bizonyos szervezeteknél, például a párt, a nőszövetség vagy a szakszervezet archívumában.
Kim Ir Szen uralma idején a rendszerből nem lehetett kitörni, 1994-es halála óta azonban már van rá esély. Ha valaki három évig dolgozik, a helyi pártbizottság döntése alapján feljebb kerülhet, és ma már „kétséges” ősökkel rendelkezőket is felvehetnek a kommunista pártba, ami automatikus előrelépést jelent a rendszerben.
Néhány tisztségviselő pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kasztbesorolást, mondván, hogy igazságtalan és méltatlan valakit az ősei bűneiért büntetni.
A kasztrendszert élesen bírálta az ENSZ legutóbbi, az észak-koreai emberjogsértésekkel foglalkozó 374 oldalas jelentése is.
Példaként felhozza egy férfi estét, aki véletlenül egy Kim Dzsong Il fényképét közlő használt újsággal takarította fel a kiömlött italt. A férfit munkatáborba zárták, a családját pedig az ellenséges kasztba sorolták, így évtizedekig ki voltak téve a legbrutálisabb hivatali diszkriminációnak – ismertette a dokumentumot a brit Telegraph.