Üzentek jövendő áldozatuknak a machetés gyilkosok

Vágólapra másolva!
Aggódhat az életéért Ananya Azad bangladesi blogger, mert szerepel a muszlim szélsőségesek halállistáján.
Vágólapra másolva!

Bangladesben idén már három olyan bloggert gyilkoltak meg, akik a vallási intoleranciát és szélsőséget bírálták írásaikban.

Ezt teszi Ananya Azad is, aki e téren az édesapja nyomdokába lépett. Idősebb Azadot 2004-ben súlyosan megsebesítették machetés támadók az utcán – emlékeztetett a brit Guardian.

Halállista

A bloggerek közül 84 szerepel a listán, amelyet még 2013-ban juttatott el a belügyminisztériumnak egy radikális iszlamista csoport. Azt követelték, hogy a kormányzat büntesse meg a bloggereket, amiért becsmérlő megjegyzéseket tesznek az iszlámra és Mohamedre.

Az érintettek eleinte nem aggódtak különösebben, ez a helyzet azonban mára megváltozott, mert mind a három idei áldozat szerepelt a listán.

Idén már három bloggert gyilkoltak meg Forrás: AFP/Dibyangshu Sarkar

Nem mer utcára lépni

Ananya a Facebook-oldalára is kapott személyes üzenetet: „Te leszel a következő. Légy óvatos”.

A második gyilkosság után otthagyta a publicistai állását, most pedig már blogokat sem ír, és csak akkor lép ki az utcára, ha okvetlenül szükséges.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!